http://rozvanyidavid.fw.hu/news.php?extend.9.4

"/>
2020 augusztus 4., kedd

2012. április 4. “felszabadulás”

Share

Valamit végleg elvesztettünk azon a napon, amit később Felszabadulásnak kellett neveznünk, amikor piros papírzászlócskákkal kellett köszönetet mondanunk az „ideiglenesen hazánkban állomásozóknak”.

Nem Erdély, Felvidéket, Kárpátalját és Délvidéket vesztettük el, hanem a reményt, hogy egyszer nekünk is sikerülhet valami, amikor végre önönmagunk lehetünk és nem valami ránk kényszerített, felvett szerep – azóta már nem élünk, csak létezünk, s tudjuk, hogy már meghalni sem tudunk, legfeljebb elmúlhatunk.

És eljött a főállású optimisták korszaka:
sírni nem volt szabad, csak éljenezni, s bárgyú mosollyal nézni a jövőbe.

Nálunk ugyanazt a dalt betiltották azért, mert zsidó, majd azért mert fasiszta – pedig nem szólt másról, csak arról, nekünk gyönyörű e föld, s talán haza, ahol az életet a legendák szövik át.

Nálunk a felszabadítók hétszázezer magyart hurcoltak el, – többet, mint a náci megszállók! – de rájuk nem volt szabad emlékezni.

Több tízezer magyart gyilkoltak le, hogy soha ne merjünk a régi Magyarországról álmodni, még ma sincs se sírjuk, se emlékük – vagy ha van, naponta halljuk a hírekben, hogy a sírkereszteket ledöntik és lekaparják a neveket az emléktáblákról.
Még ma sem tudjuk hány százezren haltak meg a náci haláltáborokban vagy a gulágokon, hányan féltek hazatérni, s maradtak nyugaton.

http://rozvanyidavid.fw.hu/news.php?extend.9.4

Hozzászólások

hozzászólás

The following two tabs change content below.

Bori Zsuzsa

hhhh
Share

Esetleg más?

#Muzej2019 – Gül baba türbéje

Már többször is kénytelen voltam megállapítani, hogy mi magyarok, furcsa egy nép vagyunk. Most éppen …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.