2020 augusztus 4., kedd
Barroso

A CÖF levele az EU kormányának: Az Önök érvelése megalapozatlan!

Share

BarrosoA CÖF levele José Manuel Barrosonak, az Európai Bizottság elnökének és Ollie Rehn pénzügyi biztosnak.

Tisztelt Elnök Úr, Tisztelt Biztos Asszony!

Mi, a Civil Összefogás Fórum vezetősége és tagjai, akik társszervezői voltunk a január 21.-ei budapesti Békemenetnek – ahol a hivatalos adatok szerint mintegy 400 ezren demonstráltak az Orbán-kormány mellett -, megdöbbenve és értetlenül állunk az Európai Bizottság február 15-ei döntése előtt, mely szerint kilátásba helyezték a Kohéziós Alapból Magyarországnak 2013-ban járó támogatás felének felfüggesztését. Ez nem kisebb összeg, mint 495 millió euró, mai árfolyamon számolva mintegy 142 millárd forint, a magyar GDP 0,5 százaléka.
Tisztelt Uraim!

Mi, a Civil Összefogás Fórum vezetői, messzemenőkig nem értünk egyet az Önök érvelésével, megállapításaikat megalapozatlannak tartjuk, és felkérjük Önöket a tények tiszteletben tartására, valamint az egyenlő elbánás uniós elvének betartására.

Először is, Önök is jól tudják, hogy az előző, baloldali-balliberális kormányok folyamatos deficit-túllépései után az Orbán-kormány, hosszú évek után először, 2011-ben és 2012-ben is 3 százalék alatt tudta és tudja tartani a költségvetési hiányt. Igazságosnak tartják-e, hogy éppen azt a kormányt büntessék meg, amelyik az éveken át tartó felelőtlen gazdaságpolitika után végre felelősen, az uniós elvárásoknak és követelményeknek megfelelően végezte a dolgát? Igazságosnak tartják ezt, Uraim?

Tudjuk, Önök arra hivatkoznak, hogy egyszeri és nem strukturális intézkedésekkel teremtette meg a 3 százalék alatti hiány lehetőségét az Orbán-kormány. De Önök úgy tesznek, mintha az Orbán-kormány nem jelezte volna Önöknek többször is – ha jól tudjuk levélben és szóban egyaránt -, hogy ezzel tisztában van, s elkötelezett a továbbiakban a strukturális reformok mellett, sőt, folyik az átmeneti bank- és szektorális adók kivezetése is. Ha ennek ellenére szankciókat helyeznek kilátásba, akkor élnünk kell a gyanúperrel, hogy Önök rosszhiszeműen járnak el, miközben nem teszik ezt egyetlen másik uniós állammal sem, Görögországot már meg sem említve, ahová zsákszámra öntik a támogatásokat.

De ami még furcsább: a kilátásba helyezett büntetés másik érve, hogy 2013-ban vélhetően Magyarország nem tudja tartani a 3 százalékos hiányt, ami Önök szerint 3,25 százalékra fog emelkedni. Ennek a jóslatnak a hatására az Orbán-kormány még időben, a döntés előtt kormányhatározatban döntött további megszorításokról – a tömegközlekedés támogatásának csökkentése, gyógyszerkassza csökkentése, beruházások elhalasztása -, melynek hatására a 2013-as tervezett hiány 2,8 százalék lesz. Ezekről a Magyar Közlönyben is megjelent kormányhatározatokról tudomásunk szerint még a szerdai nap előtt értesítették Önöket. Kérdésünk az: miért nem vették ezt figyelembe a döntéskor? Reméljük, ennek nem az az oka, hogy Önök már előre és eleve eldöntötték, hogy megbüntetik Magyarországot, függetlenül attól, hogy mit és miért tesz. Ha ez így lenne – de reméljük hogy nincs így -, akkor sajnos méltatlanoknak kellene Önöket tartanunk azokra a pozíciókra, amiket betöltenek. Ám ezt feltételezni sem merjük! Bár tény, hogy Magyarország, valamint Írország, Portugália, Spanyolország, Olaszország és Görögország eladósodása az Önök „vigyázó szeme láttára” következett be. Éppen ezért felvethető, hogy a Bizottság e körbeni felelősségét a strassbourgi bíróság vizsgálja meg.

Mindezeken túl, a február 15-ei bizottsági döntés kapcsán fel kell hívnunk a figyelmüket arra, hogy ha március 12-én Magyarországtól valóban megvonná  az Ecofin, azaz a pénzügyminiszterek tanácsa a kohéziós támogatás egy részét, az éppen a Bizottság által meghirdetett célokkal ellentétes gazdasági hatást váltani ki. Meg kell kérdeznünk: tisztában vannak azzal, Biztos Urak, hogy a kohéziós alapok megvonása elsősorban a magyar embereket sújtaná, akik már egyébként is óriási terheket cipelnek, megélhetési gondokkal küszködnek, s további megszorításokat aligha tudnának elviselni?

S hogyan őrizzék meg a magyar emberek a Nyugattal és az Unióval kapcsolatos, gyakran szinte romantikus és naiv tiszteletüket, ha a „vágyott” világból folyamatosan elutasítások, kritikák, támadások, majd fenyegetések és szankciók érik az országot?

Mi, a Civil Összefogás Fórumba tömörült több százezer polgár, továbbra is kiállunk az Orbán-kormány mellett, nem elfogultságból, nem azért, mert e kormány ne követett volna el hibákat az elmúlt szűk két évben. Hanem azért, mert hosszú évek korrupt és tehetségtelen kormányzása után ez a kormány valóban az állampolgárok érdekeit képviseli és úgy áll ki az ország érdekei mellett, ahogyan azt a többi uniós ország is teszi. Tudniuk kell Önöknek, hogy ha a következő időszakban is úgy érzi az általunk is képviselt állampolgárok többsége, hogy Magyarországnak nem megérdemelt döntéseket és bánásmódot kell elviselnie, akkor a civil erőben rejlő lehetőségekkel a hazai szint mellett akár európai uniós szinten is élni fogunk.

Végezetül: mi civilek nem értjük, hogy az Unió az összes erejét miért nem a pénzügyi és gazdasági válság leküzdésére fordítja, szembenézve azzal, hogy a nemzetközi pénzügyi körök, hitelminősítők és hedge foundok világa közvetlenül veszélyeztetik az eurót és az európai gazdaságot. Miért Magyarország a fontos, amikor immáron Európát kell megvédeni a soha nem látott globális pénzügyi és gazdasági, valamint hatalmi versenyben? Csak az energiáját fecsérli az Unió, amikor újra és újra Magyarországot bünteti vagy fenyegeti.

Ehelyett azt javasoljuk Önöknek, Elnök Úr és Biztos Urak, hogy együtt tegyünk meg mindent Európa, az Unió és az euró megvédéséért! Ebben Magyarország, az Orbán-kormány és a civilek is partnerek, ahogyan azt már a magyar EU-s elnökség alatt is bizonyította az ország.

Összegzésképp, amit követelünk, nagyon szerény és egyszerű követelés: tárgyilagosságot és igazságosságot Magyarországnak!

Tisztelettel, mint az európai, közösségi értékek iránt elkötelezett civilek, akik szívesen látjuk Önöket a „Patrióta Európa Mozgalom” tagjai között, amit Magyarországról indítottunk el.

Budapest, 2012. március 1.

A Civil Összefogás Fórum nevében:
Csizmadia László és Fricz Tamás szóvivők

Hozzászólások

hozzászólás

Share

Esetleg más?

Méregbe mártott LIBE-jelentés

Az a fő kérdés, hogy pénzért mindent meg lehet-e venni. Soros György azokat az embereket …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.