2018 október 23., kedd

A csendes mecénás hangoskodik – gigantikus Aréna- koncert az NKA szervezésében

Share

Szeptember 27.-én  a budapesti Papp László Arénában közel félszáz zenész áll színpadra, hogy felhívják figyelmünket a Nemzeti Kulturális Alap tevékenységére, egyáltalán létezésére. Legyen az bármilyen művészeti tevékenység, az éppen most „huszonöt éves mecénás” pályázatok útján segíti az alkotni vágyókat.

Egyszeri és megismételhetetlen produkciók élményével gazdagodhat a népesség azon része, aki veszi a fáradságot, és elfogadja a meghívást erre a születésnapi bulira. Különben el tudnánk otthon, a fotelben ülve képzelni mondjuk Pásztor Anna és a Hooligans, vagy éppen „elnyűhetetlen” Nagy Feró és a megsemmisülésből visszatért Republic együttes közös produkcióját? Na, ugye, jönni kell!

Rajtuk kívül még sok-sok résztvevője lesz a három órás giga produkciónak, de a hosszas felsorolást kerülendő inkább mellékeljük az esemény plakátját.

Ez egy olyan buli lesz, ahova érkezhetünk üres kézzel és szinte üres zsebbel, hiszen mindössze 1500 magyar pénz a beugró! Mi több, maga az ünnepelt fog kedveskedni nekünk kettő darab italkuponnal, sőt, a jegyár teljes egészében levásárolható majd a DRK (Dorko) cipőboltjaiban!

Mivel az Aréna pénztárait nem kicsit, de nagyon meg fogják rohamozni a gigantomániás bulizni vágyók, érdemes már előre gondoskodni jegyeinkről, mondjuk itt: https://www.jegy.hu/program/nagykoncert-arena-94443#programInfoTabAnchor

Szerző: Villax Richárd / fesztikorkep.com

 Source: Fesztikörkép

Hozzászólások

hozzászólás

The following two tabs change content below.
Share

Esetleg más?

A középkort idéző fesztivál Kaposváron

A középkort idéző programokkal várja a látogatókat az Ostrea peregrina nevű hagyományőrző fesztivál szombaton és …

Egy hozzászólás van

  1. Dékány Ilona

    Sok sikert a mecénásnak és a szervező—közreműködő társaságnak !

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.