2019 július 15., hétfő
Fotó: AFP

A kívánatosnál több a fehér gyerek a brit gyerekkönyvekben

Share

Egy friss jelentés szerint rosszak a jelenlegi brit gyerekkönyvek, ugyanis többségében fehér gyerekek szerepelnek benne és több feketét, valamint egyéb kisebbségit kellene bennük szerepeltetni.

A brit kormány által támogatott egyik szervezet, a CLPE, azaz az Általános Iskolai Műveltségi Központ kiadott egy jelentést, melyben arra figyelmeztetnek, hogy a tan- és gyerekkönyvekben helytelenül magas a fehér gyerekek száma az illusztrációknál, sokkal több kisebbségit, elsősorban feketét kéne megjeleníteni és őket a fókuszba helyezni.

A felmérésük rámutatott, hogy a tankönyvi ábrákon szereplő gyerekek kevesebb mint harmada, egészen pontosan 32,1 százaléka tartozik valamelyik kisebbségi csoporthoz. Külön megjegyzik, mennyire helytelen az, hogy a kisebbséghez tartózok csak mellékszereplők, aggályosnak tartják, hogy a színes főszereplők aránya alig egy százalékos.

Ezért arra kérik a szerzőket, hogy a jövőben olyan szereplőket tegyenek a könyvek középpontjába, akik lehetőleg nem fehérek. Erre szerintük azért van szükség, hogy a diákokkal megismertessék azt a sokszínű társadalmat, amelyben kénytelenek majd felnőni.

A kutatók azt tanácsolják, hogy a bevándorló-hátterű személyek ne olyan környezetben szerepeljenek, melyek ellenszenvet kelthetnek velük szemben, sokkal inkább olyan történetet kreáljanak köréjük, ami bemutatja a kultúrájuk sajátosságait.

Az, hogy több olyan szereplő legyen, akik más etnikumúak, nem jótékonysági kérdés, sokkal inkább szükségszerű cselekedet”

– írják a kutatásban.

888.hu

Hozzászólások

hozzászólás

Share

Esetleg más?

Nagyszombati csend

  Csend van, nem történik semmi sem, a Messiás sírjában pihen, az apostolok ajtók mögött …

2 hozzászólás

  1. “elsősorban feketét kéne megjeleníteni és őket a fókuszba helyezni.”
    Céltávcső keresztjébe esetleg?

  2. Ezt nem tudom kihagyni —pedig visszafogásra intem magam .
    SEmmiképpen nem helyeselném azt a “célkereszte ” , mivel minden gyermek Isten teremtménye .!
    Viszont : Kérdezném , hogy a szigetországban meghibbantak a kultúra irányítói ? Úgy gondolják , hogy már a gyermekeket be kellene “oltani” a másság elviselésével ? Vagy feladják az angolságukat ?
    Egyébként miért nem készítenek a migránsoknak mesekönyvet , a saját fajtájuk kicsinyeinek fotóival ?
    Azt megvehetnék azok a liberális angolok is , akik ragaszkodnak a “kevertfaj ” növekedéséhez !!!!!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.