2020 október 25., vasárnap
Balog Zoltán: A keresztyén emberek az egészért szólnak és tesznek

A kormány létrehozza a reformáció emlékbizottságát

Share

Balog Zoltán: A keresztyén emberek az egészért szólnak és tesznekA kormány az egyházakkal egyetértésben létrehozza a reformáció emlékbizottságát, amely 2013. október 31-től 2017. december 31-ig működik, elnöke Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor lesz – jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a reformáció emlékhónapja keretében tartott gálaesten vasárnap Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

A miniszter a Protestáns közéletiség – hagyomány és jövő című előadásának keretében a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) rendezvényén elmondta: a testületbe állandó tagokat delegálhatnak a magyarországi és a Kárpát-medencei protestáns egyházak, a MEÖT, állandó meghívott lesz Németország, Svájc és Hollandia magyarországi nagykövete és tagot delegálhat a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia is.

Felhívta a figyelmet arra, hogy 2017-ben együtt ünneplik az egyházak a reformáció kezdetének 500. évfordulóját, ezen a fórumon pedig “azon gondolkodhatunk, hogy mit is jelent kegyelemből élni”.

Balog Zoltán kiemelte: a protestánsoknak meg kell mutatniuk, hogy nem saját magukért, nem saját érdekből cselekednek, hanem a többiekért küzdenek. Az eredeti hivatását tekintve református lelkész miniszter hangsúlyozta: a magyarság jövője és sikere, illetve az, hogy lesz-e áldás a jövő Magyarországán, azon múlik, hogy mindenki, aki értéket hordoz, hozzá tudja-e adni az értékét a “közösbe”. Úgy vélte, a legdöntőbb az, hogy a mélyszegénységben élő rétegek, köztük a cigányság is hozzáadják-e mindazt, “amivel ők tartoznak ennek az országnak”. Ha a különböző társadalmi rétegek által képviselt értékek nem adódnak össze, akkor nem lesz felemelkedés – mondta. Utalt arra: ahhoz, hogy összeadódjanak az értékek ebben az országban, “kell egy közép, valamifajta közmegegyezés” arról, hogy mi az érték a múltunkban és milyen jövőt szeretnének ennek az országnak.

Mint mondta, a keresztyén/keresztény emberek, közösségek azok, akik “nem az egész nevében, de az egészért szólnak, az egészért tesznek, az a dolguk, hogy mutassanak túl önmagukon“. A kegyelmes Istenre mutatva másokért élnek, másokért küzdenek, mert akik kegyelemből élnek, azoknak már nem magukért, hanem másokért, felebarátaikért kell élniük, küzdeniük.

Köszöntőjében Steinbach József református püspök, a MEÖT elnöke arról beszélt: nem szabad elfeledkezni “ebben a bizonytalan világban” arról, hogy vannak örökkévaló értékek, amelyekhez igazodhatunk. Rámutatott, a hit: “igent mondani arra az Istenre, aki igent mondott ránk”, a türelem pedig – mint a Szentlélek gyümölcse – azt jelenti, hogy igent mondunk embertársainkra, hogy “elszenvedjük egymást szeretetben”. Akik követik az Urat, megtelnek hittel és türelemmel – tette hozzá.

Az eseményen részt vett Hölvényi György, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára, valamint Nicola Beer, a németországi Hessen tartomány oktatási és kulturális minisztere.

A reformációi gálaest keretében adták át a Protestáns Újságírók Szövetsége Rát Mátyás-díját, amit az idén Novotny Zoltán rádiós sportriporter, szerkesztő, evangélikus presbiter, a Prúsz alapító elnöke vehetett át.

MTI/PP

Hozzászólások

hozzászólás

The following two tabs change content below.
Share

Esetleg más?

#Muzej2019 – Gül baba türbéje

Már többször is kénytelen voltam megállapítani, hogy mi magyarok, furcsa egy nép vagyunk. Most éppen …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.