2020 október 29., csütörtök

A lélek csendje -imádságos álmaim-

Share

  Amint haladnak előre az évek, úgy halványulnak az emlékképek. Egyre többször imádkozom álmomban, hol a templomok padsorai között, máskor ismeretlen tájakon bócorogva. Az utolsó hátrahagyott éjszakán is messze földön jártam, soha nem látott dédnagyapám házának fuszekli-kötő műhelyében múlattam az időt, rácsodálkozva a kézi kötőgépekre. A falon szentkép lógott, Szűz Mária a kis Jézussal, alatta kecses lábú falatka asztalkán szentelmények és szobrok. Nem volt leterítve, az asztallap közepén lehelet finoman kidolgozott csodálatos intarzia vonzotta a tekintetet.
  Gyerekkoromban ugyanazt a képet láttam nagyanyámék nappalijában, és azt a kis asztalt, mely nagyapám műhelyének a végében kínálta magát egy tonett szék társaságában a pihenésre vágyóknak.
Imádságos álmaim nappalain nehéz keresztemmel megpakolva cammognak az órák, az emléksúlyok alatt olykor meg feszülnek az izmok fáradó testemben, de még bírom, bár tudom, ha nem teszem le gyorsan, holnap összeroskadok alatta. Mi lehet vétkem, mit nem gyóntam meg? – egész nap ezen morfondírozom. Mire figyelmeztetnek az álmok?
  Hiába töröm a fejemet, semmi nem jut eszembe, ha csak nem az ürmösbor a csiszolt kristályüvegben. A díszes üvegcse nem boros volt, hanem likőrös, közvetlen a közelében egy hasonló kézi csiszolású kupica, kettecskén jól megfértek a konyhaszekrény polcának egyik sarkában. Drága jó öreganyám méltóságteljes lépteivel reggelenként odasétált a szekrényhez, megnyitotta annak ajtaját, majd félig megtöltötte az egyébként is gyűszűnyi poharat és kihörpintette. Soha nem láttam más alkoholt fogyasztani. Történt egyszer, hogy meg kívántam a fűszeres illatú nedűt és kérlelni kezdtem, adjon belőle egy nyeletet. „- Jaj, kislányom azt nem lehet, gyerek nem ihat ebből, mert megbetegszik tőle.” Akárhányszor megláttam az üveget, egyre jobban sóvárogtam egy korty után.
  Egy „vendéges” ebédet követően, miután nagynéném az asztalt leszedte, drága jó nagyanyám elvonult délutáni sziesztára. Csak nagyapám és a vendége maradtak ott kvaterkázni, kicsi borospohárral előttük, melyben rubinként csillogott a tavalyi meggybor. Mosogatás után nagynénén a műhelybe sietett, kukoricát morzsoltatni a masinával. Tudtam, ez elég sokáig el fog tartani, mert ellenőrizni kell gépszíjakat a fogaskeréken, hogy a gépre épített morzsoló működésbe lépjen. A konyhába osontam, kis sámlira álltam, és levettem a csillogó üveget, megtöltöttem a kupicát és egy hajtásra kiittam a tartalmát. Elmostam a poharat, asztalkendővel fényesre töröltem és visszatettem a helyére. Olyan szépen sikerült mindent elrendeznem, hogy soha nem jött rá senki a turpisságra. Igaz, ami igaz egy ideig figyeltem magam, nem e megbetegszem, de csak a kedvem lett rózsásabb, no meg talán az egyébként halovány orcám, de az sem lehetett feltűnő, ha már nem hozta szóba senki. Mostanság ez jut gyakran eszembe, az imádságos álmaim után. Lehet, hogy még is csak meg kellene gyónnom az egykori bűnömet, ameddig megtehetem.

 

Hozzászólások

hozzászólás

The following two tabs change content below.
Egészségügyi szakdolgozóként, 1992. óta kutatom, tanulom, tanítom, a lélek-, és a szellem csodáját. Nyugdíjas koromban kezdtem el írni. Írásaim részben saját életképeim, emlékeim gyűjteménye. Könyveimben mindenkor a lélek kap fontos szerepet. Megjelent önálló köteteim: A lélek... c. sorozatban A lélek hangja (2008) A lélek kulcsa (2011) A lélek útja (2012) A lélek húrja (2014) Előkészületben: A lélek csendje (Megjelenése várható: 2016) Az önálló köteteken kívül kiadásra került baráti közösségünk szellemi otthonából: Wass akarattal: TÁROGATÓ HANGJÁN ANTOLÓGIA (2010) Tárogató Hangján Antológia 2 (2015)
Share

Esetleg más?

#Muzej2019 – Bunkermúzeum

Vannak témák, amikhez szinte lehetetlenség hozzányúlni, nevezhetjük ezeket akár darázsfészeknek is. A magyar történelem egyik …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.