2018 december 14., péntek
(MTI/EPA/Massimo Percossi)

A menekültigazolványok hamisítása jó üzlet

Share

Németországban kiállított menekültigazolványokkal visszaélve próbálják a szíriai menedékkérők családtagjaikat illegálisan Európába csempészni. A jelentések alapján elmondható, hogy Nyugat-Európában, illetve a Balkánon kialakult egy újnak mondható üzletág, a menekültigazolványokkal való üzletelés.

Az embercsempészet a legjövedelmezőbb üzletág, amelyhez szorosan kapcsolódik az okmányokkal való üzletelés, valamint számos olyan ág, amiért nagy összeget kell fizetniük a menedékkérőknek, és ezt sokan kihasználják – közölte Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Kihasználják az emberek hiszékenységét

Sokan azok közül, akik elindulnak hazájukból, eladják az értékeiket, és mindent egy lapra tesznek fel. Ezt a döntést olyan hírekre alapozzák, amelyek szerint a fogadó országban jobban meg lehet élni, mint a saját hazájukban – mondta.

Vannak olyan szervezetek, amelyek támogatják ezt a folyamatot, mert hasznot húznak ebből, kihasználják az emberek hiszékenységét. Ezt a folyamatot kellene megakadályozni azzal, hogy a fogadó országba nem engedik be az illegális bevándorlókat – vélekedett.

A pénzutalások gazdagítják a kibocsátó országot

Már a nyugat-európai országok is azon gondolkoznak, mit lehetne tenni az ilyen irányú mozgások csökkentése érdekében. Ehhez kapcsolódóan további problémát jelent, hogy országaik támogatják azt, hogy minél több ember induljon útnak, főleg, ha nem tudják őket foglalkoztatni – hangsúlyozta a szakértő.

Ha nem indul útnak az egész család, akkor bizonyos pénzösszegek visszajutnak az országba a kiutazott menedékkérők révén, amit az adott állam, több millió ember esetében, jól ki tud használni. Ezek már bizonyított tények – fűzte hozzá.

Görögországban lazább az ellenőrzés

2017-ben 1682 esetben találtak hamis okmányt, amelyek menekültstátuszt igazoló iratok. Ezek közel sem olyan megbízhatók, mint például egy német személyi igazolvány vagy útlevél, így könnyen hamisíthatók – mondta Kis-Benedek József.

A szakértő megjegyezte: a menekültek nagy része Szíriából érkezett Görögországon keresztül, ahol a jelenlévő nagy mennyiségű turista miatt nem végeznek elég alapos ellenőrzést a hatóságok.

hirado.hu

Hozzászólások

hozzászólás

Share

Esetleg más?

A munkaerőpiacra is bevezetné a migránskvótákat a LIBE

Brüsszelben is lassan véget ér a nyári szünet. A Magyarországot is többször bíráló LIBE szakbizottság …

Egy hozzászólás van

  1. Dipl.Ing.Tibor Gutay

    Jól teszi Orbán azt, hogy nem engedi a bevàndorlók által a hazát elárasztani. Isten áldja Orbánt, szeretteit a magyart és szeretett székely magyar testvéreinket midenütt a világon, valamint édes szülőhazánk Nagymagyarországot és népeit mindörökké.Amen. Áldassék Isten és ajándéka Jézus a Megváltó mindörökké.Amen. Imádkozzunk ezért Istenhez mindörökké.Amen.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.