2019 január 21., hétfő
Solymári betlehem - Rozványi Dávid fényképe

A puszták éneke – Vízkereszt

Share

Gyermekként még azt gondoltam,
hogy e a napon egymást keresztezi két vízsugár:
nem fogta fel eszem az Epifániát…

Ma már kezdem sejteni,
hogy Isten e hármas ünnepen vetkezik,
lépésről lépésre fedi fel magát,
az ember-álca mögött isteni mivoltát.
Gyermekként a bölcsek előtt,
emberként a Jordán vizében,
ember örömében, Kána menyegzőben.

Ahogy a Nap sem egyszerre süt fel,
hanem halvány hajnalban érkezik,
s tavasszal sem lesz zöld a határ,
egy pillanat alatt,
engedi, hogy szemünk lassan szokja a fényt,
köztünk élő istenségét.

Vajon eljön-e az igazi Vízkereszt,
mikor egymásban fedezzük fel,
Jézust, ki közénk érkezik?

 

#Vízkereszt #Jézus #Isten

Hozzászólások

hozzászólás

Share

Esetleg más?

Karácsonyi gondolatok: „Karácsony” szavunk

Gondolkoztál azon, miért oly kemény szó mellyel Jézus születésére emlékezünk? Kemény „k”-ra és ropogós „r”-re …

Egy hozzászólás van

  1. És különben is, a ma embere már nem olyan együgyű, (mint a Polgár Portál hülyitöi!) nem annyira elmaradott, mint azok voltak, akiknek annak idején a Bibliát, a Koránt vagy a Bhagavad-Gítát szánták. Ha van is esetleg az ősi vallási tanításokban olyan, ami már nem korszerű, azt egyszerűen a kultúránk által megtett grandiózus utazás mementójának tekintjük, elvégre ki kövezné ma halálra a tulajdon gyermekét, csak mert az nem fogadott neki szót?!

    Hogyne, akad néhány fanatikus, aki miatt nem mindenki gyakorolja szívesen a vallását nyíltan, és nem is mindig dönthető el egyértelműen, hogy két, magát kereszt(y)én(y)nek mondó közül melyikük az igazibb, vagy hogy az-e a valódi mohamedán, aki autókat gyújt fel és hitetleneket – ártatlanokat – gyilkol, vagy az, aki őket csak áttételesen támogatja a hallgatásával. Egypár hitvány gyümölcs bizonyára nem jelenti, hogy az egész fa megérett a kivágásra – vagy mégis?

    Mi bajom van hát a vallásos emberekkel?

    A válasz egyszerű. Az a baj velük, hogy vallásosak. A vallásosság szimptómája a szolgalelkűségnek, az önállótlanságnak, a megvezethetőségnek. A vallásos ember alaptermészete olyan, hogy igényli az irányítást, és keresi a tekintélyt, hogy behódolhasson neki. Nem szívesen marad „egyedül”, vágyik a társai elismerésére és retteg attól, hogy kiközösítik. Tetteit valójában ez a sóvárgással vegyes félelem határozza meg. Nem az fontos számára, hogy jó irányba tartson, hanem hogy megmondják neki, merre menjen. Ezért kell orr bánotoknak, tanítása!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.