2018 szeptember 24., hétfő
Áder János köztársasági elnök az Országgyűlés alakuló ülésén mondott beszédet (MTI-fotó: Koszticsák Szilárd)

Áder: Az új Országgyűlés és a leendő kormány legitimációja vitán felül áll

Share

Április 8-án, a választási eredmények megismerése előtt – látva a magas részvételt – a most ellenzéki szerepre készülő pártok vezetői is ekként nyilatkoztak: szinte kivétel nélkül azt mondták, hogy a magas részvétel erős legitimitást ad a következő Országgyűlésnek és kormánynak – jelentette ki Áder János kedden az új parlament alakuló ülésén.

A köztársasági elnök azt is hangsúlyozta, hogy a választók döntését mindenkinek tiszteletben kell tartania, ez a demokrácia alapszabálya.

Ha indokolt, az NVB javasolja a választási eljárási törvény módosítását

A köztársasági elnök szerint érdemes foglalkozni a választási időszak tanulságaival, ezért azt javasolja a parlament illetékes bizottságának, hogy a Nemzeti Választási Bizottsággal (NVB) együtt tekintse át a választási eljárás tapasztalatait, és ha indokolt, tegyen javaslatot az Országgyűlésnek a választási eljárási törvény módosítására. Áder János kedden a parlament alakuló ülésén azt is a Ház figyelmébe ajánlotta, hogy idén 23 párt állított országos listát, soha ennyi ezelőtt.

Megjegyezte, hogy minden egyes országos listát állító párt legalább 153 millió forint támogatásban részesült, és a korábbi tapasztalatok alapján sajnos esély van rá, hogy ezzel nem tudnak elszámolni. Ezért megfontolásra javasolja az Országgyűlésnek, nem kellene-e visszatérni a korábbi szabályozáshoz és elejét venni annak, hogy a demokrácia ünnepéből néhányan üzletet csináljanak.

Az államfő köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett a választáson és annak lebonyolításában. Az elnök beszédében javasolta, hogy az Országgyűlés Orbán Viktor kormányfőt, a Fidesz elnökét válassza újra miniszterelnöknek.

„Az EU néhány vezetője mintha elveszítette volna iránytűjét”

A köztársasági elnök az Országgyűlés keddi alakuló ülésén tartott beszédében Európáról szólva azt mondta: az uniós közéletet a világos jövőkép hiánya, a kicsinyes vitákba feledkező politikusok, szellemi restség és unalomig ismételt közhelyek jellemzik.

Áder János úgy fogalmazott: Helmut Kohl még értette az alapító atyák üzenetét, érdemes lenne visszatérni a gondolataihoz.

„Mi egy egyesült, demokratikus, polgárbarát, cselekvőképes és föderális alapvetésű Európát szeretnénk”

– idézte az egykori német kancellárt.

MTI

Hozzászólások

hozzászólás

Share

Esetleg más?

Orbán Viktor részt vesz a Sargentini-jelentés vitáján

A magyar miniszterelnök személyesen vesz részt szeptember 11-én az Európai Parlament plenáris ülésen, melyen a …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.