2019 október 16., szerda
Békásmegyeri karácsonyfa - belülről (Rozványi Dávid fényképe)

Adventi gondolatok: Erdély Adventje

Share

Idén Advent első napja, 2018. december 1. egyben Románia nemzeti ünnepe is volt. Bár minden nép ünnepét tisztelnünk kell, ezen a napon, mi magyarok, nem tudunk együtt ünnepelni a román nemzettel: 100 éve ezen a napon mondta ki a vitatott legitimációjú gyulafehérvári gyűlés, hogy Erdély és a Részek egyesüljenek Romániával. Ezen a szombaton sokan nem az adventi koszorú gyertyáját gyújtották meg, hanem Erdélyért…

Mégis, úgy érzem, ebben a román ünnepben és az adventi koszorú első gyertyájának egy napon történő fellobbanásában a Gondviselés útmutatását látom: a reményt.

A zsidók és Izrael népe évezredeken keresztül várta a Messiást és a megváltást. Mi még csak egy évszázadnál járunk…

Felejtsük el a romantikus képeket Izrael várakozásáról: nem egy nyomorban élő nemzet várta egységben, hogy beteljesedjék az isteni ígéret. Jézus születésekor a legtöbben elégedettek voltak Heródes király uralkodásával, nem véletlen, hogy a „Nagy” melléknevet ragasztották a nevéhez, s bár diktatúra volt, de béke és rend volt az országban (s mint tudjuk, a diktatúrák a legtöbbször népszerűek az alattvalók körében). A legtöbben élvezték a gazdasági jólétet, amit a Római Birodalom gazdasági térségéhez való csatlakozás jelentett. Hogy mennyire nem volt benne a köztudatban a Messiás, jól jellemzi, hogy Heródesnek, amikor a napkeleti bölcsek érdeklődtek nála a zsidók újszülött királyról, a főpapoktól és az írástudóktól kellett információt kérnie.

Kevesen voltak, de nem ekkor voltak a legkevesebben: Babilonból csak néhány család, mintegy 50 ezer ember tért haza, az ő leszármazottaik őrizték csak a hitet…

Mégis, a Messiás, amikor úgy tűnt, hogy senki sem várja, amikor úgy tűnt, már nincs rá szüksége a világnak, megérkezett.

Miért lenne a mi várakozásunk reménytelenebb, mint akkor volt a messiás-várás?

Erdély és a Részek kérdése ma megoldhatatlannak tűnik, a realisták azt mondják, előbb-utóbb a székelység és a magyarság be fog olvadni a többségi nemzetbe, van-e még értelme kitartani és ellenállni a történelmi törvényszerűségeknek?

Gondolatban térjünk vissza az 1918-as évbe!

A románság képviselői Gyulafehérváron határozataikban nem csak a Romániával való egyesülést mondták ki, de az önigazgatást és a kisebbségek autonómiáját is, de hamarosan csalódniuk kellett: a bukaresti törvényhozás csak az egyesülésre vonatkozó határozatot fogadta be, az erdélyi román politikusokat bedarálta a centralizált román állam.

Kevesen tudják, de nem sokkal később a Szász Nemzeti Tanács Medgyesen kimondta, hogy támogatják Erdély Romániához való csatolását. Ma már 10-20 ezer, jórészt idős ember maradt belőlük.

A székelyek és a magyarok nem egyeztek bele az impériumváltásba: és minden racionalitás ellenére megmaradtak. A realitásokkal számolni kell, de nem mindig kell tudomásul is venni.

Eltelt egy évszázad, de még mindig élő és életképes magyarszívű közösség található a Romániához csatolt területeken.

A megoldás Isten tette, de a remény az ember cselekedete – ezt a reményt őrizzük száz év után amikor a harmadik fény gyúl ki az adventi koszorún!

 

Korábban: Adventi gondolatok, melyik a legnagyobb ünnepünk?

Hozzászólások

hozzászólás

Share

Esetleg más?

#Muzej2019 – Bunkermúzeum

Vannak témák, amikhez szinte lehetetlenség hozzányúlni, nevezhetjük ezeket akár darázsfészeknek is. A magyar történelem egyik …

2 hozzászólás

  1. Mi az, hogy Trianon?

    Mottó: „Századokon keresztül a magyar a hízelkedéshez szokott, amibűl honosaink nagy részének önmaga túl¬becsülése, gőgje s hiúsága támada: az igaz egyenes szótúl pedig elszokott…

    „A közrestség nem engedi, hogy ott keresse a hibák gyökerét, ahol azok valódi fészke van, tudniillik saját szánakozásra méltó tudatlanságában s a legvilágosboknak sem elegendő gőgjében.” Széchenyi.
    „Súlyt helyezek arra, hogy elösmerjük, miszerint magunk voltunk okai elaljasodásunknak. mert az egyik leg¬főbb átkunk amaz önámítás, mely szerint hibáink okát mindig másban, magunkon kívül keressük a sanyarú poli¬tikai viszonyokra hárítva mindent, hagyjuk magunkat elbúsulni és elalunni a haza fájdalmat. A nemzet felemel¬kedő korszakát az önismeret vezette be.” Vajda János
    „Unalom a rosszra hajló embert rosszá, a jóra hajlót boldogtalanná teszi, s valóban szánakozásra méltó kinek az életben dolga nincs.” Széchenyi Hitel 1836! S maguk tudják munkásságaik által elejét venni jövendő elaljasodásoknak”. Emlékezzünk a magyar nemesség volt a mai szóval uralkodó osztály, amely magának tartotta fenn az ország vezetés jogát. Akit Petőfi így jellemzett: „Nem írok, nem olvasok, én magyar nemes vagyok”… Munkátlanság csak az élet, van életem, mert henyélek”.
    Hogy a nemesség nagyobb részének olly szívre ható szegénysége, hiányos vagy semmi nevelése s ekképp égbekiáltó tudatlansága s járatlansága közt, olly törvények alatt, melyek a rendbontóknak kedveznek, inkább , mint a rendszeretőknek, a közhenyélésnek közepette, nincs a hazában több baj, több veszély, mint melynek tanúi vagyunk. ” Herman Ottó: Magyarokról Diagnózis nélkül nincs gyógyulás! Száz év után is csak hazudozás!

  2. Palesztin kesergő

    Kinek a szülőföld idegen ország,
    Önérzetét naponta megtapossák
    Kinek a fajtája másfajta nemzet,
    Az lélegezni is másképp lélegezhet.

    Kinek a személye: „nem kívánt elem”
    A hétköznap is keserű történelem!
    Kinek a szava, másfajta beszéd,
    Elég ok arra, hogy ezért üldözzék!

    Kinek a léte is letagadott
    Csak nyomorban élhet ott!
    Kinek a hazához szent a joga
    Idegen polgárság, megalázás sora!

    Magyarok

    Nincs vezérágunk,
    Mint vihar törte fának,
    Pudvás tuskóról nőnek,
    Felgörbülő oldalágak.

    Ezért sorsunk:
    Kicsiny, nem hatalmas,
    Tüskéllő bozótunk,
    Görcsös és alantas.

    Sovány vigasz.

    Élünk még, az alávetettség árán,
    Mindig két világ határán.
    Csillaguk felívelt, alászaladt,
    A magyar, magyar maradt!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.