Adventi ölelés Posted in: Egyéb kategória

Hiába van Advent, dolgozni kell… Mint megannyi zombi, haladnak az emberek a hűvösvölgyi végállomáson, csak néhány nő áll és osztogat szórólapokat.

Ilyenkor eszembe jut ifjúkorom, amikor Karácsony előtt én is ilyen munkát vállaltam, hogy menyasszonyomnak ajándékot tudjak venni.

Odaléptem egyikkőjükhöz, egy fiatal lányhoz, aki meglepetésemre elmosolyodott és így szólt:

– Adventet szeretnék adni – és kezembe nyomott egy papírt: adventi gondolatok voltak rajta.

– Köszönöm – s ezzel léptem is volna tovább, de a lány még rám nézett:

– Adhatok egy ölelést is hozzá? Ingyen – mosolyodott el.

Egy pillanatra elgondolkoztam. Nekem az ölelés nagyon fontos, szent dolog. Benne egy pillanatra együtt dobban két szív, eggyé válik két test anélkül, hogy az érzékiség mocska beszennyezné a pillanatot. Azt ölelem meg, aki a legközelebbi köreimben él: családtagjaimat, legigazabb barátaimat, azokat, akikben hiszek.

Az ölelés szent, nem szórható szét konfettiként az utcákon.

Mégis, ahogy a felnőttkor határán járó lány szemébe néztem, megéreztem, hogy ő nem egy őszülő hajú férfit lát bennem, hanem hiszi, hogy bennem az lépett elé, aki legjobban szeret: Jézus.

Ő Jézust öleli meg bennem, s engem általa Jézus fog megölelni.

Bólintottam, s megöleltük egymást. Szent volt ez az ölelés, mint amikor a koncelebrált, együtt bemutatott Szentmisén a papok adják át az ölelést egymásnak.

– Béke legyen veled – suttogtam, talán meg sem hallotta.

És Jézus békéjével gazdagabban mentem tovább.