2018 október 20., szombat

Ambrus Csaba: Sajátos nevelésű forradalmárokkal hülyíti magát a haladó média

Share

Alföldi Róbert, Steiner Kristóf, Sárosdi Lilla, Szepesi Niki és sokan mások, mint Magyarország legbátrabb emberei. És ez nem egy csőd szélén álló vicclapból kivágott csoportkép, hanem a Forbes magazin listája. Csemegézzünk hát egy kicsit, nézzük, mitől lettek a fent említett őstehetségek nemzetünk humán erőforrásának kiemeltjei?

Alföldi Róbert

Azzal, hogy öt éve nyíltan felvállalta homoszexuális mivoltát, ezzel a magyar nép egyik legbátrabb hőstettét hajtotta végre. Legalábbis a Forbes magazin szerint. Viszonyítási alapként mondom, hogy volt idő, amikor a nemzet listavezetőjét Petőfi Sándornak hívták, mint az 1848-as szabadságharc #meetoo kampányának egyik főszervezője. Szegény Sanyi, a lehető legrosszabb korszakot választotta a történelemíráshoz, ma már elég lenne, ha a nadrágját szoknyára cserélné.

Alföldi Róbert egyik legnagyobb erénye, hogy nyíltan felvállalja azt, ami már akkor egyértelmű volt mindenki számára, amikor ismertsége hajnalán először affektálta be magát kamaszlányos orrhangján a köztudatba. Külön érdekesség, hogy a saját nemükhöz vonzódó személyek főleg azt veszik rossz néven, ha szexuális orientáltságukat betegségként kezeli a társadalom. Oké, ne kezeljük betegségként – szerintem sem az – legyen ez egy velük született természetes állapot, mint másoknál a heteroszexuális létforma. De ez esetben lenne egy kérdésem. Ha az érzelmi és testi vonzódás nem egy kiharcolt létjogosultság, hanem kizárólag a veled született éned későbbi termése, akkor milyen alapon beszélünk bátorságot tanúsító tettekről? És ilyenformán, a népszerű színésznők, közszereplő hölgyek, akik nőként férfiakkal élnek párkapcsolatban, ők miért nem kerülnek fel az ilyen listákra pusztán a nemi életük preferenciái alapján? Akkor most ki a kirekesztő? Egy albérletben élő háromgyerekes anya, akinek a férjét Istvánnak hívják, nem pedig Viviennek, ő miért nem lehet a társadalom példaképe? Vajon nem pont azok rekesztik ki magukat a társadalomból, akik állandó késztetést éreznek arra, hogy megosszák velünk hálószobájuk intimitásának különlegességét, mintha fülledt pásztoróráikat maga Orbán Viktor felügyelné gyertyával a kezében? Nem lenne tisztességesebb becsukni a hálószoba ajtaját, hogy ami ott történik, az maradjon is ott? Igen, így néhány díjról lemarad az ember, nehezebb forradalmárrá válni, de talán vannak ennél fontosabb dolgok is az életben.

Steiner Kristóf

A Forbes szerint ez a bátor hazafi „ahelyett, hogy titkot csinálna evészavarából és homoszexualitásából, inkább minden alkalommal, ahányszor csak kérdezik, a lehető legnagyobb nyitottsággal beszél róla”.

Ugye, önmagában az evészavar itt sem elég, fontos melegnek is lenni, különben repedés keletkezik a rendszer falán, és a heteroszexuális laktózérzékenyek jogosan vádolhatnák elfogultsággal a Forbes listájának készítőit.

Nyolc éve derült ki, hogy lisztérzékeny vagyok, de eszembe nem jutott, hogy ebből hasznot kovácsoljak a könyveim vagy a nekem biztosított felületek jóvoltából. Ahogy a hálószobában, úgy a betegségben is mindenki foglalkozzon otthon a problémáival. Leszámítva természetesen a szakavatott hozzáértőket és az anyagi segítségre szoruló nehéz helyzetben lévő embereket. Nehogy már nemzeti hősként ünnepeljük egy celebet, csak mert nyíltan vállalja a betegségét. Jelenleg is sajnos nagyon sokan fekszenek a kórházakban, azt gondolom, ők elég nyilvánvalóan vállalják a betegségeiket. Őket miért mérik tucat számra, miért nem kapnak helyet legalább a lista végén, mint a jogvédő civilek? Csak nem azért mert a többségük nem meleg?

Pedig ha látták volna, hogy a szomszéd Pista bá milyen férfiasan viselte a bélműtétjét. Könnyek és jajveszékelés nélkül. Bár az is igaz, hogy más férfi szerszámát akkor látta utoljára, amikor a hadseregben közös zuhanyzásra kényszerültek a bajtársaival. Félreértés ne essék, nem kívánom bántani a melegeket, továbbra is kiállok azon véleményem mellett, hogy az otthont jelentő négy fal között, mindenki azt csinál, ami neki és a partnerének jólesik, és ez akkor is így van, ha a magyar kormány ezt másképp gondolja. Én inkább az itt meghúzódó gyalázatos kettős mércére kívánom felhívni a figyelmet. A beteges igyekezetre, ami abból áll, hogy „mi” egyenlően kezeljünk „másokat”, pont azért, hogy ne legyen „mi” és ne legyenek „mások”, viszont a „mások” már nem elégszenek meg az egyenlőséggel, hanem csupán a másságuk miatt ők a legbátrabbak, akik kitüntetéseket, díjakat érdemelnek, elégedettségük vagy elégedetlenségük pedig az ország demokráciájának mértékegységét jelenti.

Bereczky Tamás

„Bereczky Tamás vagyok, ötvenéves, meleg, HÍV fertőzött, volt szerhasználó, elvált, zsidó értelmiségi apa”.

Ő járt a legjobban a Forbes listával. Ha nincs ez a kitüntetés, úgy temették volna el szegény fejét, mint az ismeretlen katonát. Hős volt, nagy volt, de hogy is hívták?

Bereczky Tamás az Orbán kormány elleni tökéletes merényletet testesíti meg. Elvált, meleg és HIV fertőzött, mi ez, ha nem egy frontális támadás a Novák Katalin nevével fémjelezett többgyerekes családpolitika ellen?

Nem vagy HIV fertőzött? Gyáva vagy! HIV fertőzött vagy, de nem kötöd az orrunkra? Gyáva vagy! Nem voltál szerhasználó? Gyáva vagy! Hogy akarsz így felkerülni a legbátrabbak listájára? Mit díjazzon rajtad a Forbes? Ja persze, a munkádat, a becsületedet, a kereszténységedet, és azt, hogy nem lógsz ki a sorból. Szánalmas bagázs. Unalmas, szürke, múltba ragadt vidéki parasztok.

Székely Kriszta

„Az volt a célom, az álmom, hogy pusztán a létezésem és önmagam felvállalása, természetessége legyen annyira nyilvánvaló, hogy a coming out igénye vagy valamiféle engedélykérés a téma érintését illetően, fel se merüljön velem kapcsolatban”.

Ő a kedvencem. Tessék szíves megjegyezni a nevét. Székely Kriszta. Ez az angyalbőrben táncoló művészlélek már a puszta létezésével megkérdőjelezhetetlenné tette a helyes irányt. Kérlek, mondjatok egy utcát, ahol ez a tündér valaha is végigsétált, hadd csókoljam meg az út poros kövén a lábnyomát. Micsoda magasztos gondolatok. És milyen szerény a bátorságához képest.

Karafiáth Orsolya

„Miközben az alkoholizmus itthon komoly országos probléma, az írónő a megküzdés két lábon járó példája. Az utolsó kortyot nyolc évvel ezelőtt itta meg”.

Életem során elég sok olyan embert ismertem, akik a „megküzdés két lábon járó” – vagy éppen sáncba fekvő – napi példáját statuálták, de eszembe nem jutott, hogy elég lenne nekik egyszer az életben úgy igazán kijózanodni, és máris a nemzet legbátrabb polgárait tisztelhetjük bennük.

Karafiáth Orsolya gondolatait tipikus rendszerellenes merényletként tárja elénk a Forbes, ez része a diktatúra elleni harcnak, mintha az írónő névjegykártyához csatolt röpcédulákban világosítana fel bennünket a kormány által bevezetett szesztilalom kellős közepén.

Babos Attila

Teljesítménye abból áll, hogy Mészáros Lőrinc érkezésekor neki távoznia kellett a Dunántúli Naplótól. Független újságot alapított, amit „közösségi finanszírozásból” sikerült piacképessé tenni.

Nem tudom, hogy mindez bátorság kérdése, nekem a „közösségi finanszírozás” Juhász Péter adósságrendezési mechanizmusát juttatja eszembe, nem feltétlenül egy nulláról induló vállalkozás sikertörténetét.

Babos Attila akár az év embere is lehetne. Ő tulajdonképpen azért hős a Forbes szemében, mert az összes kirúgott magyar munkavállaló közül neki Mészáros Lőrinc jutott, mint új munkaadó. Ha tudtok valakit, aki már megelőzte autójával a felcsúti polgármestert, vagy el mert sétálni mellette anélkül, hogy meghajolt volna előtte, szóljatok neki, mert esélyes a Forbes különdíjára.

Fabiny Tamás és Beer Miklós

„Az evangélikus és a váci római katolikus püspök tavaly nyáron videóüzenetben álltak ki a menekültek mellett, és a keresztény értékekkel összhangban álló véleményüket azóta is több helyen megosztották”.

Megérdemlik az elismerést, szó se róla. Biztos vagyok benne, hogy a Nyugat Európában tengődő migránsokon sokat segített ez a videóüzenet. Gyakorlatilag rendezte a szállásukat, biztosítja számukra a napi eledelt, és végre Angela Merkel is nyugodtan hajtja álomra a fejét, a gordiuszi csomó ezennel megoldódott. És mindez két magyarnak köszönhetően, akik közül egyik sem Orbán Viktor. Pedig már kezdték azt hinni rólunk, hogy errefelé mindenki kirekesztő náci. Köszönjük Tamásnak és Miklósnak az üzenetet, általuk a remény lángja utat tör a sötétségben, lám-lám, élnek még nyíltszívű becsületes magyarok Pannónia sötét égboltja alatt.

Mindettől függetlenül, a Forbes listáján találhatunk két olyan személyt is, akik politikai hova tartózásuktól függetlenül is elismerést érdemelnek. Egyikük a versenyszerű testépítés és a túlsúly káros hatásaira hívja fel a figyelmet, a másik hölgy pedig a méhnyakrák okozta szenvedések kínjairól számol be, valóban példaértékű bátorsággal. Pont azért nem említem őket név szerint, mert többet érdemelnek annál, minthogy Sárosdi Lillával vagy Steiner Kristóffal osszanak meg bármiféle díjat.

A végére hagytam a lista két legfényesebb csillagát, az Amnesty International transznemű bloggerét, Horváth Noét, és Erdély védőangyalát, Parászka Borókát. Róluk nincs mit mondani, hiszen a név és a cégtábla mindent elárul, még azoknak is leesik a tantusz, akik még hisznek a Forbes féle rangsorolásokban.

A Forbes magazin listája nem valamiféle éremtáblázat, hanem sokkal inkább Magyarország szegénységi bizonyítványa. És még csak nem is a listán szereplő személyekkel van a baj – ők nagyobbrészt szakmájukban bizonyított, méltán sikeres embereknek számítanak – hanem a nevük mellé csatolt indoklás az, ami sántít, nem beszélve az előre belőtt politikailag egyirányú szelektálási koordinátákról.

Egyvalami biztos. Bátran álszenteskedhetnek, hazudhatnak egymásnak, listázók és listázottak, a magyar nép soha nem lesz olyan szegény, hogy főállású transzvesztiták, népszerű homoszexuálisok, vagy megtisztult alkohol- és drogfüggők lépjenek történelmünk legbátrabbjainak helyébe. Ez nem a mi listánk! Ez csak egy értéktelenségben sínylődő, morális és lelki szegénységben toporzékoló közösség haláltáncának egyik újabb premierje.

Hamarosan saját Oscar-gálát indítanak, vagy lovaggá ütik kedvenceiket, sőt az sem kizárt, hogy utcaneveket követelnek majd hőseiknek, aztán hatalmas szobrokat a közterekre, elvégre joguk van felnézni saját példaképeikre. Más kérdés, hogy csak abból tudnak válogatni, amit az általuk termelt utánpótlás biztosítani tud számukra. És ha jobban körültekintünk a túloldalon, már nem is tűnik annyira felszínes munkának a Forbes teljesítménye.

A szerző kolozsvári író

 

Hozzászólások

hozzászólás

The following two tabs change content below.
Share

Esetleg más?

Lélek Sándorné: Adjon az Isten áldott vasárnapot mindenkinek!

“Embertelen lelkivilág volt, amibe minket belekényszeríttettek, amikor magunk se tudtuk, hogy most már emberek vagyunk, …

3 hozzászólás

  1. Értem már.
    A normalitástól eltérőket kezeli a forbes bátrakként.
    Mondjuk eddig sem járattam ezt a nyilván nagyon becses,és becsületes magazint,de alighanem ez most már így is marad.

  2. Hát a Forbes is ugyebár, az egy angol lap, és azok nem adják a botrányos alatt. Ahol a Windsor ház is többnyire ilyen okokból szerepel.
    A neolibsi kincsek is ott a legszámosabbak, mint a még elemibe járó, nemileg átoperáltatott gyerekek száma.
    De más nyugati országban is dívik a belsö kifele fordítása, mind több a szigorúan személyes pocsékságok nyilvános mutogatása tv-ben, lapokban; egyúttal látható a be-/kimutatkozó megdícsöült fizimiskája. Szinte hogy nevelés számba megy, vagy szándékos, hiszen a nevelés is feladata a médiának.
    Babos Attila meg kénytelen volt független újságot alapítani. Szegény. Nem tudom, hogy csinálta, de hogy független újság? még egyéb független sincs ezen a világon, nemhogy újság.
    Nincs “tele” a média a versenyszerü testépítés és a túlsúly káros voltának hangsúlyozásával? vagy külön ecsetelésre méltó a rákos megbetegedéssel járó kínszenvedés?

    “..hogy az otthont jelentő négy fal között, mindenki azt csinál, ami neki és a partnerének jólesik, és ez akkor is így van, ha a magyar kormány ezt másképp gondolja. ”
    Különös, számtalanra sokasodott már a magyar kormány büne, a miniszterelnökéivel bezárólag, de arról még nem hallottam, hogy a magyar kormány a négy falak közé is bedugná az orrocskáját. De lehetséges, utánna fogok érdeklödni.
    Esetleg a magyar kormánynak is gondot okoz az országban is mindinkább terjedö kettös mérce.
    Szerintem van egy pár ellentmondás a befejezö kommentben, vagy nem értettem meg. Hiszen a Forbes listája nem Magyarország szegénységi bizonyítványna. A nagy Nyugat számára nem az, hanem végre egy kis ígéretes jó. És a mi számunkra sem az, hiszen ilyenek mindenhol voltak és vannak csöstül; annyi, hogy mi még nem tudtuk ezeket minöségnek tekinteni. Valamint legtöbbjüknek a szakmai bizonyítását sem.

  3. Bátor egy tűzoltó, aki kiment embereket egy égő házból. A buziság megvallása nem bátorság, hanem max. őszinteség.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.