2017 június 25., vasárnap
Chris Murphy AP fotó / Andrew Harnik

Amerikai szenátorok a CEU Budapesten maradását szeretnék

Share

Amerikai szenátorok egy kétpárti, tízfős csoportja arra kérte a magyar kormányt egy Orbán Viktor miniszterelnöknek csütörtökön írt levélben, hogy Közép-európai Egyetemmel (CEU) együttműködve találjon olyan megoldást, amely lehetővé teszi az egyetem Budapesten maradását.

A szenátorok Chris Murphynek, Connecticut állam demokrata párti szenátorának vezetésével, aggodalmukat fejezték ki a magyar parlament által a közelmúltban hozott felsőoktatási törvénymódosítás miatt, mert az szerintük veszélyezteti a tanszabadságot Magyarországon. Hangsúlyozzák, hogy a CEU jelentős szerepet tölt be az Egyesült Államok és Magyarország közötti kulturális és tudományos kapcsolatok előmozdításában.

“A CEU Európa egyik legrangosabb egyetemévé vált, ami új lehetőségeket és tekintélyt szerzett a magyar állampolgároknak. A törvény veszélyezteti a tanszabadságot, és nincs tekintettel az egyetem és a magyar társadalom nagy múltú kapcsolatára” – áll a szenátorok levelében.

Elérhetőség

“Ahelyett, hogy a kétoldali kapcsolatokat fejlesztő felsőoktatási intézményeket zárnánk be, inkább együtt kellene működnünk ezek megerősítésében, és elérhetővé kellene tennünk őket minél több ember számára. Mindezen túl attól tartunk, hogy a törvény általában veszélyezteti a felsőoktatási intézményeket és a tanszabadságot Magyarországon. Arra kérjük önt, hogy a CEU-val közösen találjanak olyan megoldást, amely biztosítja, hogy az egyetem továbbra is az európai felsőoktatás egyik fontos központja és az országaink közötti értékes kapocs maradhasson” – írták.

A szenátorok rámutatnak arra, hogy a törvény olyan kivételeket tartalmaz a magyarországi nemzetközi egyetemek működésére vonatkozóan, amelyek teljesülnek a CEU-n kívüli mind a 27 egyetem esetében, így szerintük a jogszabály kizárólag a CEU-t veszi célba.

MTI

Hozzászólások

hozzászólás

Share

Esetleg más?

A Brüsszel-Moszkva tengely soron következő áldozata: Moldova

Nemrégiben jelent meg a korkep.sk elemzése a huszonkettes csapdájába esett Grúziáról, amely a kaukázusi állam …

3 hozzászólás

  1. Dékány Ilona

    ÉSZBONTÓ!!! Legalább tíz alkalommal hallottam , hogy nincs bezárásról szó !!!AZONOS FELTÉTELLEL működjön minden egyetem–ugye jól értem? Akkor mire megy ki ez a folyamatos hőbörgés??Az amerikai szenátoroknak milyen fordítás került az asztalukra? ŐK IS A SOROS EMBEREI????Szépen néz ki a világ , ha ez így van !!!

  2. Dávid Szaniszla

    Éppen milyen “nagymultú” kapcsolatról van szó. A közel múltban ilyenről még véletlenűl sem esett szó. Kiváncsiak vagyunk, hogy a jövőben hogyan alakul ez a kapcsolat. Jó lenne, ha végre a tengeren túl is megbecsülnének bennünket magyarokat. Sokat köszönhet Amerika az oda kivándorolt magyaroknak, ezt nem kellene elfelejteni! Mi szeretnénk jó kapcsolatban lenni az USA-val, de ez nemcsak rajtunk múlik. Nem kellene minden rosszindulatú írást kész tényként kezelni, s aszerint viselkedni. Mi nagyon jó emberek vagyunk, s nem kellene állandóan bántani bennünket!

  3. Dipl.Ing.Tibor Gutay

    Ez nem így van, mert a CEU Magyarország törvényesen választott kormánya ellen lázit! Üljenek le vele,mint Orbán javasolja.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.