2018 július 18., szerda
Kecskemét, 2017. február 1. Egy négy hónapos szurikáta (Suricata suricatta) Tokovics Tamás, a Kecskeméti Vadaspark igazgatójánál Kecskeméten 2017. február 1-jén. A kis nõstény állat három hónappal ezelõtt egy hónapos korában érkezett Budapestrõl, miután az anyja nem tudta gondozni. A szurikáta a hideg idõ miatt jelenleg az igazgatói irodában lakik. MTI Fotó: Ujvári Sándor

Apáti Bence: Családom és egyéb állatfajták

Share

Végtelenül károsnak tartom, hogy a 21. században az európai, az úgynevezett „modern civilizációnkban” az állatimádatban odáig jutottunk, hogy az állatok jogait előrébb helyezzük egy emberénél. Az meg már tényleg a vég, amikor egy gyereket tartunk kevésbé értékesnek, mint mondjuk egy szurikátát. Nem több millió migránst kellene behozni Európába, hanem több gyereket kellene inkább vállalni, és sokkal kevesebb kutyát és macskát kellene gyerek helyett bepólyázni vagy pszichológushoz járatni. Én legalábbis így gondolom…

Itt csapjon belém az Öregisten kénköves mennyköve, de én tényleg nem akartam írni erről a szerencsétlen szurikátáról. Dehogy. Őszintén szólva kevésbé érdekel, ha meghal egy szurikáta, mint az, hogy mennyi gyermek születik és nő fel normális körülmények közt Magyarországon. Sajnálom, persze, de mégis! Naponta húsz szurikátát látok meghalni a különböző állatos csatornákon. Ha igazán őszinte akarok lenni, akkor pedig töredelmesen be kellene valljam, hogy jobban érdekel az, hogy mennyi gyermek születik, mint hogy mennyi állat hal meg a földtekén.

Őszintén? Tegnap például egy halott állat teteméből lakmároztam. Egy csirkéből. Csípős csirkeszárnyakat készítettem. Jelentem, kifogástalan volt. Tegnapelőtt egy halott malac lábát faltam fel. Szintén parádés volt. Múlt héten pedig, mikor megjött a fizetésem, kora reggel elsétáltam a kedvenc hentesemhez, és vettem három szelet hátszínt. Valószínűleg egy kivételesen jámbor bocival tömtem meg a bendőm.

Nyilván tisztában vagyok azzal, hogy egy szurikáta védett állatnak minősül, ugyanakkor én sosem értettem, hogy mi miatt lesz egy állat alsó- vagy felsőbbrendű. (Nem a védettségről beszélek, hanem a sajnálatára méltó, illetve méltatlan státuszt nem tudom definiálni.) Hogy cuki, hogy kevésbé cuki? Hogy nagy a szeme, hogy selymes a szőre? Hogy emlős? Hogy nyálkás, hogy büdös? Hogy harap? Hogy embert eszik? Hogy csak néha? Hogy kicsi, vagy hogy nagy? Hogy kevés van belőle? Vagy, hogy túl sok?

Sosem értettem, hogy miért horkannak fel olyanok, akik virslit esznek, amiatt, mert egy nyuszit megölnek? A majonézes sonkás szendvicset reggelizők pedig miért sírják el magukat, amikor lelőnek egy gorillát, ami egy kisgyermeket hurcol magával az állatkertben? (Mert megtörtént ez is…) Nem értettem akkor sem, hogy a hobbi állatvédők és a professzionális embergyűlölők miért a pórul járt gyereket látták volna szívesebben holtan a gorilla helyett. És most sem értem, hogy miért fontosabb egy állat élete, mint egy gyereké. Számomra szinte feldolgozhatatlan, hogy az állatimádat olyan stádiumába jutottunk, hogy felnőtt emberek jelentős része egy gyerek halálát kívánja pusztán azért, mert véletlenül, ijedtségében földhöz vágott egy állatot. Egy szurikátát.

Egyre kevesebb gyerek születik Európában, viszont egyre több háziállatot babusgatunk, öltöztetünk, járatjuk iskolákba, panziókba, és visszük pszichológushoz. Engem például apukaként kimondhatatlanul zavar, amikor egy-egy kutyát póráz nélkül sétáltatnak, amikor bár három méterre van az én adómból kiépített kutyafuttató, mégis a „kutyát behozni” tábla mellett dobálnak a gazdák a kutyáiknak egy parkban.

Zavar, mert tilos, zavar, mert a kisfiaim sajnos félnek a kutyáktól. Számtalan példát tudnék mondani, hogy hány kutyással kerültem konfliktusba, akik játszótereken, parkokban, a hatályos magyar törvényeket be nem tartva, póráz nélkül, gyerekek között engedték rohangálni a kutyáikat. Mindig kedvesen szólok, mindig elnézést kérek, hogy a fiaim félnek a kutyáktól, legyenek szívesek megkötni – tényleg nem tehetek róla, kutyás voltam én is, én szeretem is őket, de láttak egy kutyaharapást, még, amikor kisebbek voltak, és azóta úgy remegnek, mint a nyárfalevél, ha feléjük rohan egy kutyus –, de a gazdák csak egy elenyésző része hajlandó normális hangnemben válaszolni.

Legutóbb egy zárt, aszfaltozott focipályán rúgtuk a bőrt, amikor berohant egy kutya. Srácok egy pillanat alatt voltak a lábamnál (remegve, naná!) a jól szituált gazdi meg sértődötten replikázott, hogy ugye nem gondolom, hogy csak az enyém a focipálya. No, itt azért már szakadt a cérna, és kibújt belőlem a gyerekeit védő apaoroszlán. A fiaimmal azóta nem tudok az ominózus focipályára menni, mert félnek. Nevezhetjük poszt-traumatikus stressznek is.

Tehát továbbra is csak azt tudom mondani, minden szimpátiámmal az állatok mellett, hogy Végtelenül káros az, hogy ma, Európában, az állatimádat miatt odáig jutottunk, hogy az állatok jogait előrébb helyezzük egy emberénél.

Észhez kellene térni!

Hozzászólások

hozzászólás

Share

Esetleg más?

Titkosszolgálati vállalatalapítások és valutakitermelés a Kádár-rendszerben – Videós könyvajánló

A hetvenes évekre a külkereskedelem hasznát egy maffiaszerűen működő hálózat igyekezett lefölözni Magyarországon, amelynek koordinátora …

5 hozzászólás

  1. A szurikáta nagyon sokáig jól megvolt a kisfiú nélkül. Továbbá kis szurikátákat várt.
    A kisfiúra,meg nyilván nem figyeltek az ápolók,és mindenféle módon nekilátott szurikátát piszkálni,hiszen a Gergőt és a többi osztálytársat,már annyira uncsi.
    A szurikáta védekezett! Ők többnyire nem rohannak az ápolókhoz panaszkodni,hanem az adott eszközeikkel,jelen esetben a fogaival próbálta jobb útra téríteni az idióta gyereket.
    Ez lett belőle.

  2. Apáti Bencének teljesen igazat adok . Volt kutyám , amikor még volt házam . Szeretem is az állatokat .
    A barátnőimnek két kutyusuk , és most három cicájuk van . Nincsen gyerekük —így alakult .
    Gyakran mondtam , hogy kedvesebbek , hálásabbak , mint a gyerekek . Mert ezt megtapasztaltam !
    Mégis : A tulzásba vitt állatvédelem , a gyermekek fölé helyezett kutyabarátság , kiveri a biztosítékot nálam is ! A magányos embernek szüksége van egy állatra , azt is elismerem . DE: nincs az a törvény , amely az emberi lény fölé helyezi az állatot .! Ha létezik , az abnormális helyzetet teremt !

    • Ilona! (és Bence)
      Szerintem itt nem az állat ember fölé helyezése a probléma.
      Az aranyat szaró ifjúság sem törvényt,sem embert nem ismer. A pedagusnak,meg NINCS joga a derék ifjút a kártétel alkalmából fegyelmezni. Azt ugyanis nem szabad,meg mit is szólna a szülő hozzá.
      Olvasni,meg nyilván nem tanult meg. A tábla itt is ki volt helyezve. (sajnos,nem egy gorillát ,vagy egy párducot idegesített fel a csemete.)

  3. Cardinal Giovanni

    Halálbüntetés és állatkínzás ez az a két dolog amiért neki megyek bárkinek és bárminek. Orbánnak (98-óta Fidesz szavazó vagyok) és neked is kedves Bence. Mi a francért bagatellizálod el egy szadista testi-lelki nyomorék könyök (aki cigó) ámokfutását, az ilyenekből lesznek a nyilasok és az ávosok, az ilyen szadista patkányok gyilkoltak élvezettel Katynnál, az ilyen férgek irtottak ki, majd 100 millió Indiánt. Igen bäzdmeg annak a szurikátának az élete többet ért mint ennek a szadista kis féregnek az élete. Mi jogosította fel a kis nyomoroncot, hogy öljön, mert beleharapott az ujjába. Bäszdki akkor én fél Miskolcot összeverhetném, annyi mocsok van itt, még se teszem. Elmondok egy történetet talán helyre teszi egy kicsit a lelki egyensúlyod. 28 éve 1990-ben alig 11-12 éves tehetetlen kis kölyök voltam. A kertünk mögött kóborolt egy kismacska, három szadista kis patkány olyan 10-13 évesek, elvitték a kukoricásba és agyonütötték, utána el is hencegtek vele. A sokkhatástól tétlenül álltam, nem hittem volna, hogy egy gyerek képes ilyen kegyetlenségre. Eltelnek évtizedek és előjön az egész. Én érzek bűntudatot, hogy miért nem akadályoztam meg, miért álltam tétlenül, miért nem tettem utána se ellenük semmit. Gyáva kis taknyos voltam, féltem. Ez a három szadista kis mocsok éli az életét, valamelyiknek gyerekei és családja van. A lényeg, hogy kegyetlen módon kivégeztek egy állatot. Én aki nem láttam semmit az egészből, mégis felelősnek tartom magam. Persze mi spirituálisak ilyen érző lények vagyunk, a nagy fenét. Ehhez senkinek nincs joga. Nem mehetek vissza az időbe, nem tudom megváltoztatni, de most már megteszek mindent, hogy az ilyen patkányokat a helyükre tegyem. Nagy ívbe lesz@rom a kis szadista cigók életét, mert annak a szerencsétlen szurikátanak ugyanannyi joga volt az élethez mint nekem vagy neked.
    Mi jogon játszik az ember istent?

  4. Ha valóban nem tudja megkülönböztetni a feleslegesen lelőtt gorillát a virslitől, akkor ott már nagy bajok vannak. Azt meg végképp nem értem, hogy kerülnek az ügybe migráncsok. Csak tán nem fideszes?! 😂😂😂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.