2020 augusztus 4., kedd

Apor Vilmos: Krisztuskövető, úr és magyar

Share

Ma van boldog Apor Vilmos emléknapja (május 23), emlékezzünk rá!

Segesvár, tűz napfény, turistaáradat, az ősi szász-magyar múltat őrző falak… Szinte minden szuvenírboltban ugyanaz az arc köszön ránk: Vlad Tepesé, (Karóbahúzó Vlad) vagy ismertebb nevén Drakula grófé. Mintha az egész város turizmusa a gonoszság misztikus megtestesülésére épülne, feledve a város hatszáz éves múltját. S ebben a sárkányi forgatagban alig venni észre az emléktáblát: „Itt született boldog Apor Vilmos (1892-1945 vértanú püspök)”.

Ahogyan a városban sétálgatok, nem tudok szabadulni az ellentétpártól: a XX. század egyik legtisztább magyar főpapja és a román történelem egyik legvérszomjasabb diktátorának szülőháza milyen közel van egymástól.

Amikor Apor Vilmos megszületett (1892), Segesvár még Magyarországhoz tartozott és még sehol sem voltak a gyilkos ideológiák, melyek ellen élete utolsó éveiben küzdeni kényszerült. Mikor megszületett, nem lehetett tudni, hogy a gonoszság nem tűnt el Vlad Tepessel, csak settenkedik, hogy újra visszatérjen, még kiéhezettebben.

A mai kor szeret egyszerűen emlékezni a múltra, elvárjuk, hogy a múlt hősei mai ideologikus emlékezetünknek megfelelően viselkedjenek. Apor Vilmos születésétől kezdve egyenesen haladt az útján, de a mi romlott szemünk ezt már nem képes meglátni.

Ma, amikor azt mondjuk, „székely”, a hegyi emberek egyszerű és tiszta világára gondolunk, a szabadságszerető örök harcosokra – Apor Vilmos is székely volt, de arisztokrata család sarja. Apja a király személye körüli minisztériumban, államtitkárként dolgozott, így Apor Vilmos Bécsben nevelkedett. Ma ez talán sokaknak megalkuvásnak tűnik, de abban a korban Ferenc Józsefben a törvényes magyar királyt látták, aki bár eltiporta a magyar szabadságharcot, mégis, közel két évtizedes küzdelem után meghajtotta a fejét, s ekkor került rá Szent István koronája. Arra a történelmi eseményre, amit ma Kiegyezésnek hívunk, volt egy korabeli kifejezés: „rendszerváltozás”. Abban az időben a magyarok többsége joggal érezhette, hogy egy új „rendszert”, világot épít, s ez a világ magyar, keresztény és liberális volt – abban az időben ezek még nem ellentmondó, hanem egymást kiegészítő fogalmak voltak.

Édesapja 1898-ban halt meg, s fiára jelmondatát hagyta: „Felejtsük el önmagunkat másokért”. Apja halála után a család vagyona elolvadt, de a szeretetben, tudom, banális és közhelyes ezt írni, soha nem volt hiány. Élete másik vezérelvét Édesanyjától kapta: ha válaszúthoz érsz, válaszd mindig a nehezebbet, mert biztosan az a helyes út.

1909-ben döntött úgy, hogy pap lesz, s hat év után már meg is kezdte szolgálatát Gyulán. Történelmi idők voltak… 1917-ben tábori lelkészként szolgált. 1919-ben a Tanácsköztársaság betiltotta a hitoktatást, de ő a szülőkkel tiltakozó akciót szervezett. A román megszállás alatt Bukarestbe utazott, hogy elérje a túszul ejtett magyarok szabadon bocsátását.

Forradalom, ellenforradalom, Trianon. Apor Vilmos egy megcsonkított országban kezdte meg a működését.

Amikor ma Trianont emlegetik, gyakran a bénító önsajnálatra gondolnak, a bús magyar nótákra, a korcsmában részegen énekelt Székely himnuszra, de abban a korban a „trianoni sokk” ébredést is jelentett. Mindenki tudta, hogy fél évezred után meg kell teremteni az önálló magyar államot, erőt kell adni a kivérzett országnak, s ennek egyik eszköze a szociális, de nem szocialista gondoskodás. Amíg a reformkor tipikus alakja az arisztokrata volt, a dualizmusé a dzsentri, addig a 1920-as években a gazdák kerültek a nemzetfenntartó szerepébe. Tudjuk, az akkor hozott intézkedések nem voltak elegendőek, a földosztás csak részben valósult meg, a szociális háló, bár egyedülálló volt Európában, nem volt képes felszámolni a nyomort, de Klebelsberg oktatási reformjai páratlanok a magyar történelemben.

Apor Vilmos arisztokrata származása ellenére, vagy éppen ezért, hiszen vérében volt a szegényekről gondoskodó úri mentalitás, tevékeny részese volt ennek a szociális fordulatnak. Képes volt egyensúlyt hozni az eljövendő és a jelenlévő világ között. Prohászka Ottokár és XIII. Leó (a munkás) pápa nyomdokain megélte az egyház szociális felelősségét. Két csendes, építkezős évtized következett az életében.

A legtöbb életrajz néhány sorban intézi el Apor Vilmos gyulai működését és rögtön a püspöki kinevezésére térnek rá, de azt hiszem, ez igazságtalanság lenne. Ha elfelejtkezünk a két csendes évtizedről, leértékeljük azokat az embereket, akiknek az élete ilyen csendes, tisztes munkában telik el, akik életükkel valóra váltják a zsoltár szavát: „Nem keresek nagy dolgokat, amelyek meghaladják erőm. Megtanítottam hallgatni a lelkem, így békét szereztem neki. Mint anyja ölén a gyermek, mint a gyermek, úgy pihen bennem a lelkem.

Tudom, az evangéliumok sem beszélnek Jézus csendes három évtizedéről, amit Egyiptomban és Názáretben töltött, mégis ha Jézus „valóságos emberi” énjét nézzük, ezek meghatározók voltak: hiszen azáltal tudott hitelesen és érthetően szólni hozzánk, hogy a mi köznapi, szürke életünket élte. Eszembe jut az az egyházatya, akit a tudás vágya a Szentföldre hajtott, hogy Jézus nyomát keresse, s több emberrel is találkozott, akik még mindig a Jézus, az ács készítette szerszámokat használta, pedig vagy száz év is elmúlt Krisztus halála óta. Nekem Jézus alázatáról ezeknek a szerszámoknak a fái ugyanúgy tanúskodnak, mint a keresztfáé.

Az én utam sem könnyebb, ha Apor Vilmos gyulai működéséről akarnék írni. A gyulai Historia Domus ezeket jegyzi fel Apor Vilmos munkásságáról:

  • Gyulai Katholikus Egyházi Tudósító címmel havilapot indít
  • új harangokat szereznek a háború idején beolvasztottak helyett
  • új tanítók álltak szolgálatba
  • állandó lelkészséget szervezett a kórházba
  • új orgona kerül az anyatemplomba
  • a szaléziak átvették az árvaház működtetését
  • megalakult az Actio Catholica
  • megalakult a Kalot (katolikus legényegylet), Katolikus Népfőiskolai Mozgalom
  • napköziotthonok és iskolák nyíltak

Csak néhány esemény… Mégis, mint cseppben a tenger egy szorgos élet tükörképe. A Historia Domus sem jegyzett azonban mindent fel, így azt sem, hogy 1925 Karácsonyán minden pénzét és a plébánia élelmiszerkészletét a szegénynek adta… Már ebben a gesztusban is benne volt az a bizonyos szent meggondolatlanság, amivel később az életét áldozta.

Amikor fiatal voltam, ehhez az építő gyulai plébánoshoz imádkoztam. A feleségem falujában, Dunabogdány határában volt egy öreg, már romos kálvária, s Isten szolgálja, Apor Vilmos közbenjárását kértem, hogy épüljön újjá, mivel mindig fájdalommal láttam a kápolna romjait. Kértem, s a kálvária újra felépült. Tudom, ez nem csoda, nekem mégis megerősítette hitemet.

Sokszor elgondolkozom azon, hogy nincsenek jó vagy rossz tulajdonságok, csak hajlamok vannak, amiket az ember jóra vagy rosszra használ fel. Apor Vilmos származásánál és neveltetésénél fogva is úr volt, a szó teljes értelmében. Ha a katonatiszti pályát választja, akkor talán minden pénzét elveszíti kártyán, vagy utolsó filléreit a cigányoknak dobja oda, csak még egy dal, még egy nóta, még egy tánc… De Apor Vilmos a papi hivatást választotta, így ugyanezzel a gesztussal Istennek dobta oda a javait. A sors, a végzet elől azonban nem lehet elfutni: számára a papi pálya is ugyanolyan kemény halált tartogatott, mintha katona lett volna.

1941 márciusa volt, mikor a pápa, XII. Pius kinevezte Győri püspöknek. Ma már tudjuk, hogy ez az év volt a romlás kezdete: Teleki öngyilkossága, a Délvidéki hadjárat, a Szovjetunió megtámadása, a belpolitikában erősödnek a szélsőséges erők. És ebben az évben lett egy vidéki plébános az ország egyik legfontosabb városának püspöke.

Aki már vett át működő szervezetet, tudja, hogy az első lépések a legnehezebbek. Meg kell ismerni az embereket, a szervezeti kultúrát, fel kell térképezni, hogy mi hogyan működik, mit kell megváltoztatni, a legtöbb esetben hónapokat vesz igénybe, hogy minden kialakuljon – de a történelmi idők nem engedték ezt meg Apor Vilmosnak.

Püspöki programját első körlevelében így fogalmazta meg:

,,A lelkekért való munka, a lelkek iránti szeretet és lángolás, a vágy, hogy mindenkinek mindene legyen, teszi a papi életet széppé és minden áldozatra képessé. Ebben a magasztos hivatásban kapcsolódik össze a főpásztor és az egyházmegye papsága a szent és meghitt szövetséggé. A szeretet, melynek hirdetői vagyunk, fűzze össze elsősorban a papi szíveket egymással… Kérlek benneteket, Tisztelendő Testvérek, hogy ezt az atyai szeretetet fiúi ragaszkodással, gyermeki bizalommal és férfias őszinteséggel viszonozzátok. A szeretet erényét gyakoroljátok, Tisztelendő Testvéreim, a reátok bizott hívekkel szemben, nemcsak a jókkal, hanem a bűnösökkel szemben is. Legyetek megértők az emberi gyarlóságok iránt, a félrevezetett vagy tudatlanságuk miatt elpártolt lelkeknek pedig atyai szívetek tegye könnyűvé a visszatérést. Egyéniségetek szelídsége, életetek makulátlansága tegye vonzóvá és kívánatossá szent hitünket még a kívülállók számára is.

Püspökségének első éveiben kísérletet tett a püspöki birtokok terhére katolikus kisbérletesek rendszerét létrehozni, de a korszellem megakadályozta, hogy tervét végrehajtsa.

1943-ban tevékeny közreműködésével alakult meg a Katolikus Szociális Népmozgalom. Az alakuló ülésen kimondta, hogy a III. Birodalom győzelme kizártnak látszik, s a vesztett háborút követően Magyarországon is politikai és társadalmi változások következnek, s a katolikus mozgalmak felelőssége, hogy ez az átalakulás demokratikus szellemű legyen…

Prófétai gondolatok, s tudom, hogy történelmietlen feltenni a kérdést, hogy mi lett volna, ha Apor Vilmos nem hal meg és részt tud venni ebben a folyamatban – de sajnos a kérdésre adott a válasz: a „demokratikus” köztársaság és a kommunizmus nem osztott volna lapot neki sem.

Működésének másik jelentős része volt zsidómentő tevékenysége.

Püspökként a Magyar Szent Kereszt Egyesület elnökeként képviselte a zsidótörvény hatálya alá eső keresztények érdekeit. Manapság szeretünk egyszerűsítve emlékezni a vészkorszakra, minden áldozatot egy kategóriába sorolva, a valóságban azonban az egyes csoportok helyzete jelentősen különbözött. A keresztény zsidókat jogait a magyar állam szűkítette, a nemzetközi zsidó szervezetek viszont nem tartották illetékesnek magukat az ügyükben. Apor Vilmos segélyeket, szállást, jogi tanácsadást szervezett nekik, és elérte, hogy ügyökben a Keresztény Zsidó Tanács és ne Zsidó Tanács legyen illetékes.

Tevékenységének másik része a keresztlevelek kiadása volt. Jogilag ez a zsidók részéről hitehagyás volt, ezért egyesek utólag elítélik Apor Vilmost, a valóságban ez a papír életeket menthetett volna azokban az időkben.

Mind a két tevékenységéért sokat támadták Aport, még holtában is. Milyen dolog, hogy a hittestvéreit kiemelten kezelte és aki nem volt keresztény, azt pedig de iure hitehagyásra bírta rá? Azt hiszem, a kérdés csak a mai túlhajszolt politikai korrektségből ered. Apor Vilmos egy istentagadó kornak adott keresztény választ: azokon segített, akiken senki más, azokon, akiken lehetett és úgy, ahogy lehetett.

Mégis, Apor racionális énje mellett ott volt az idealista is, aki az Igazság melletti kiállásában nem törődik a realitásokkal.

Amikor egyszer Győrben jártam, elsétáltam a zsinagóga felé. Gyönyörűen helyreállították, ma már a zene otthona. Ahogy a szemerkélő esőben ott álltam, néha kihallatszott a zenészek próbája. Szél sodorta hangok. Tehetségesek, állapítottam meg magamban, de mégis fájdalmas arra gondolni, hogy az egykor Istennek épült ház ma már mást, a művészeteket szolgálja. Tudom, a zene is felemeli a lelket, az emberi lét legmagasabb szintjére, de ha nincs benne hit, ha nem várja nyitott kézzel Isten kegyelmét, akkor nem képes kiteljesíteni létünk igazi lényegét.

Szép ez a zene, gondoltam, de hiányzik belőle a gregorián tisztasága és a klezmer tüze. Látszólag Apor küzdelme sikertelen volt: ma, halála után, több mint hét évtizeddel Magyarország kevésbé keresztény, mint akkor és a város izraelita és zsidó lakosságát sem volt képes megmenteni.

Hiába volt?

Nem tudom, hogy igaz-e a történet, én így hallottam, s elmondom, bár hiteles forrást nem találtam hozzá. Apor Vilmos, mikor meghallotta, hogy a deportálásra váró zsidókat éppen bevagonírozzák, főpapi díszben ment ki az állomásra és úgy búcsúztatta el őket.

Ha igaz, teljesen felesleges és ostoba gesztus volt. Nem ért el vele semmit, de kockára tette, hogy folytatni tudja embermentő tevékenységét.

Egy magyar don Quijote, aki idejét múlt öltözékben indul egy eleve vesztes csatába. Csak éppen a borbély réztála helyett püspöksüveget helyezett a fejére.

Mégis, azt mondom, hogy ez a tette tette őt úrrá és igaz magyarrá. Mert, ahogy don Quijote Cervantes korát szembesítette a régi erényekkel, az önzetlenséggel, a lovagiassággal, Apor minket, a mai magyarokat szembesít egykori, igazabb énünkkel. Azt hiszem, ami Quijote a spanyoloknak, nekünk Apor Vilmos az. A realitásokkal nem számoló, de hitéhez és tartásához minden körülmények között ragaszkodó úr.

Hiszem, hogy ha lesz jövője a magyarságnak és a magyar kereszténységnek, akkor az olyan „múltbarévedő lunatikusoknak” lesz köszönhető, mint amilyen a győri püspök is volt. Aki szolgált, de szolgává nem vált, úr maradt minden körülményben, nem azért, mert parancsolt, hanem mert sorsát és becsületét nem rendelte a korszellem és a potemtátok, hatalmaskodók alá.

Minden amit életében Apor Vilmos tett, eltörpül halálához képest.

Még gyermek voltam, mikor Édesanyám mesélt nekem egy papról, aki a női ártatlanság védelmében életét áldozta. Azt, hogy április 4-e hazugság, már addig is tudtam, a tisztelgések, a vigyázzállások a vörös csillag előtt gyűlöletes volt, de attól kezdve, április 4-én mindig ez előtt a pap előtt tisztelegtem.

Amikor Győrben voltam főiskolás, a püspökvárba jártam hittanra, Géza atyához. Hétfő esténként, mikor a családomtól elbúcsúztam és beköltöztem a kollégiumba, ez idézte vissza az otthont. Mert ahol templom van, ott egy keresztény nem lehet hontalan.

Egy alkalommal Géza atya nem az Írást magyarázta nekünk, hanem elvitt minket a püspökvár pincéjébe és a kapu felett a plafonra mutatott: még mindig ott voltak a golyónyomok. Önkéntelenül is feléjük nyúltam, azt hiszem, ez Tamás mozdulata volt, ahogy Jézus sebeit akarat érinteni. Ott álltam a helységben, ahol Apor Vilmos vértanúságot szenvedett, láttam a golyók nyomát. Csodálatos ajándék volt, azt hiszem, az ember életében kevésszer kap ilyet Istentől.

Azt hiszem, a történetet mindenki ismeri, azonban, ahogy évről évre az ünnepeket felidézzük az Írás szavait, mégsem válik unalmassá, ugyanígy el kell mondani, ki kell mondani báró Apor Vilmos halálát is.

Halálát, amit elkerülhetett volna, mégis elkerülhetetlen volt, mert megalkudni nem akart.

  1. március 28… Szálasi Ferenc meghívja magához Kőszegre, hogy értekezzen vele a magyar nemzet és a katolikus egyház kapcsolatának szabályozásáról. A meghívás ténye meglehetősen furcsa, hiszen pont Apor Vilmos volt, aki Mindszenty Józseffel együtt memorandumban kérte a nemzetvezetőt, hogy egy vesztett háború utójátékában nem áldozzák fel az utolsó magyar földet, a Dunántúlt. Ma már tudjuk: a nyilasok le akarták tartóztatni a győri püspököt.

De a sors másképpen rendelte: ezen a napon a szovjet hadsereg elérte Győrt. A püspök felkészült erre a lehetőségre: 3-400 menekültet szállásolt el a püspökvár pincéiben, nem csak biztonságukról, hanem élelmezésükről és orvosi ellátásukról is gondoskodott.

A szovjetek sötétedéskor érték el a Püspökvár vonalát. Apor a pince bejáratánál állt őrt, személyesen fogadott minden ellenséges katonát. Egy percre sem pihent le, úgy tartotta: „Ha valami történik ébren kell, hogy legyek”.

Könnyű és népszerű lenne most az ősmagyar urat és a barbár ázsiai hordákat szembe állítani hatásos mondatokkal, de nem lenne igaz. Feljegyezték, hogy voltak oroszok, akik letérdeltek Apor előtt és megcsókolták püspökgyűrűjét – igaz, olyanok is, akik le akarták húzni…

Másnap, március 29-én, Nagycsütörtökön még folytak a harcok a városban: találatot kapott a székesegyház és a kármelita templom. Nagypénteken véget értek a harcok a városban. Elérkezett a béke, de ez a béke idézőjelek közé került. Egy szemtanú így számolt be az eseményekről:

A püspök aznap, nagypéntek délután, nyíltan fölszólította a jelenlévő férfiakat és külön az orvostolmácsot is, hogy legyenek segítségére, ha erélyesen kell föllépnie, hiszen, ahogy ő mondta, ,,egyszer úgyis meg kell halni, jobb tehát, ha az ember ilyenkor áldozza föl az életét”. Szavaiból világosan látni, hogy szándékában volt még az élete árán is megvédeni mindazokat, akiket oltalma alá vett.

Vacsoraosztás ideje volt. Vilmos püspök azt mondta nekem: ,,Ilona, menj segíteni a vacsora kiosztásánál!” A mosókonyhába mentem, amely konyhává volt átalakítva. Ez a helyiség pár lépcsővel lejjebb feküdt, mint a nagy, szétágazó pincék előtere. Ebből az előtérből hangos szóváltás hallatszott. A vita oka az volt, hogy az orosz katonák nőket akartak elvinni, hogy krumplit pucoljanak. A püspök valahogy rávette őket, hogy jöjjenek vissza később, és lement a nagy pincébe, ahol idős hölgyek és férfiak önként vállalkoztak krumplipucolásra, a fiatalabbak eközben elbújtak.

Egy kis idő múlva az orosz katonák visszajöttek, négyen-öten lehettek és erősen ittasak voltak. Nem tudni miért, egy fiatal leány előbújt rejtekhelyéről, az almáspincéből. Az oroszok meglátták és utánaszaladtak. A lány azt kiabálta: ,,Vilmos bácsi, Vilmos bácsi: segítség!” Erre a püspök fölszaladt a nagy pince lépcsőjén az előtérbe és ,,Hinaus! Hinaus! Ki innen! Ki innen!” – kiáltással követelte a katonák távozását. A püspök erélyes föllépése egy pillanatra úgy meglepte őket, hogy a kijárat felé húzódtak, majd egyikük visszafordult és géppuskával végigpásztázta a helyiséget. Pálffy Sándor – a püspök unokaöccse, aki akkor 17 éves volt – a nagybátyja elé ugrott és három golyót kapott. A püspököt is három golyó érte, egy a homlokát súrolta, a második a jobb karján reverendája és inge kézelőjét lyukasztotta át, a harmadik – a halálos golyó – a hasüregbe hatolt be.

A püspök az aula igazgatójára és titkárára támaszkodva, még saját lábán ment le a nagy pince boltíves bejáratáig. Ott éppen rávilágított az egyik reflektor. Homlokából folyt a vér. A menekültek közül egy asszony fölkiáltott: ,,Püspök Atyánk, ezt érettünk tette!” A püspök halkan, de mosolyogva felelte: ,,Szívesen, nagyon szívesen!”, majd összecsuklott. Papjai fölfogták és hordágyra fektették. Az orvos elsősegélyben részesítette a püspököt, de látta, hogy műtétre lesz szükség. A kötözésnél a püspök nővére segédkezett. Ezután a püspököt hordágyon, pokrócokkal letakarva elvitték a kórházba.

Nagy utat kellett megtenni, kb. 7-8 kilométeres kerülővel. Még mielőtt elindultak volna, egy munkatársa megkérdezte a püspök urat, hogy érzi magát. ,,Köszönöm a jó Istennek, hogy ilyen nagypénteket adott!” – felelte.

Útközben a püspököt sokszor ki kellett takarni, mert az orosz katonák látni akarták, hogy nem valami nagy kincset rejtegetnek-e. Nem tudták, hogy valóban milyen nagy kincset vittek a hordágyon! Valahányszor ezek a katonák a püspök arcába világítottak, megáldotta őket és egész úton a kórházig a bűnösök megtéréséért imádkozott, így fohászkodott: ,,Istenem, ne tudd be nekik bűnül, mert nem tudják elvakultságukban, mit cselekszenek!”

Báró altorjai Apor Vilmos 1945 Húsvétvasárnap tért haza Istenéhez.

  1. május 23-án temették el a Győri Székesegyházban, akkor még csendben, de ma már ezen a napon emlékezünk rá.

Bár a papi rendben szolgált, a szememben mégis inkább egy igazi lovag, aki hűséggel szolgálta Istenét, hazáját és a női méltóságot. Talán egy itt felejtett kincs a magyar múltból, de ez a kincs tiszta arany, nem fogja meg a múló idő.

Talán hiábavaló volt életáldozata, hiszen Magyarország hosszú évtizedekre elveszítette nemzeti önállóságát, a kereszténység visszaszorult az emberek életében, akiket menteni akart, nem találtak menedékre… Püspöktársa, Mindszenty József hamarosan visszakerült a börtönbe, csak épp nem a nyilasok, hanem a „demokratikus” magyar köztársaság börtönébe.

Mégis. Mégis, a látszólagos kudarcban ott van az a keresztény magyar őserő, amit sohasem tudott megtörni a sors, ami mindig előtört.

Erre gondoljunk, amikor boldog Apor Vilmosra emlékezünk imáinkban.

Szerző: Rozványi Dávid

 

Hozzászólások

hozzászólás

Share

Esetleg más?

#Muzej2019 – Gül baba türbéje

Már többször is kénytelen voltam megállapítani, hogy mi magyarok, furcsa egy nép vagyunk. Most éppen …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.