Arany János-szobrot avattak Nagyváradon Posted in: Egyéb kategória

Arany János egész alakos bronzszobrát avatták fel a hétvégén Nagyváradon a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) tanévzáró ünnepségén – közölte vasárnap Tőkés László EP-képviselő sajtóirodája.

„A keresztény hit és a magyar nyelv veszendő becsületének a helyreállítására indít minket bibliás költőnk szobra” – hangoztatta ünnepi beszédében Tőkés László. Úgy értékelte: Partium nagy szülötte jelképesen ismét hazatér, a szoboravatás kiemelkedő momentuma az Arany János-emlékévnek, de ugyanígy a reformáció 500 éves jubileumának is, hiszen egy református szellemóriásnak adóz.

Mihály Gábor Munkácsy-díjas szobrászművész alkotása a nagyvárad-újvárosi református templom mögött, annak az Arany János Kollégiumnak az előterében áll, amelynek új szárnyát másfél évtizede Mádl Ferenc akkori magyar államfő avatta fel – mutatott rá az EP-képviselő. Emlékeztetett: idén március 2-án, a költő születésének évfordulóján Áder János jelenlegi köztársasági elnök Nagyszalontán úgy indította el az Arany-emlékévet, hogy hitet tett a magyar nemzet újjászületése mellett, arra buzdítva „dadogó magyarságunkat”, hogy használja anyanyelvünk árnyalatait, gazdag szókincsét.

Az EP-képviselő leszögezte: a Partiumi Keresztény Egyetem és az Arany János Kollégium nagy küzdelmek és állhatatos erőfeszítések révén abból a célból jött létre, hogy helyreállítsa a magyar nyelvű felsőoktatást.

„Hívő, testvéri érzéssel, őszinte elismeréssel és Isten iránti hálaadással tekintek azokra az egyetemi hallgatókra, valamint drága szüleikre, akik mostoha helyzetükben nem az önfeladás útját választották, hanem éltek emberi és közösségi jogaikkal, és maguk is készek kiállni a nemzet ügye mellett és megmutatni a magyar nyelv becsületét” – mondta Tőkés László az Arany János születésének 200. és halálának 135. évfordulója, első nagyváradi szobrának leleplezése alkalmából rendezett megemlékezésen.