2020 augusztus 12., szerda
Forrás: flowcare.hatenablog.com

Arany Lajos: „Álomutazás” a „legendás” üdvöskék földjére

Share

Népszerű volt a boldog békeidőkben, s még utána is egy ideig Herczeg Ferenc regénye, a metaforikus című Álomország. (Érdemes újraolvasni ezt a feledett írót is.) „Paff, a bűvös sárkány senkitől se félt, / Álomország tengerpartján játékok közt élt” – dúdolja ma is több generáció a 100 Folk Celsius nevű együttes három évtizedes, változatlanul népszerű számát. Olvasván az emlegetett prózai művet, vagy megszólalván bennünk a régi dal, szépnek és pontosnak tartjuk a mindkét esetben találó szóösszetételt.

De mikor azt folyatják a média vízcsapjából, hogy „újra együtt a tini álompár”, vagy  hogy „újra együtt az álompár” (ők már nem tinik…), s „a pletykák szerint az egyiptomi álomutazás kovácsolta újra össze” őket; meg azt folyatja a médiacsap, hogy „összeházasodott a cseh álompár”, továbbá hogy „gyereket vár az álompár” – ilyenkor elálmosodunk az egyhangú szóhasználat olvastán, de inkább nevethetnékünk támad. Amikor pedig az ömlik a nyakunkba a feneketlen médiagagyi-dézsából, hogy „romokban hever az álomházasság”, s „elváltak a pókeres álompár útjai”, dörzsöljük a szemünket, de kacagunk is: hogyan lehet(ett) álompár (tehát ’eszményien összeillő’) az, amelyik egy bizonyos – nem hosszú – idő után kettészakad? S mitől álomházasság az, amelyik – jól belátható időn belül – felbomlik?

Szintén alaposan kibővült a jelentése a legendás szónak. A legenda egyik jelentése: „jelentős személy nagy tetteit (kiszínezve) elbeszélő mű vagy szóbeli hagyomány”, legendás pedig az, „akiről, amiről legendákat mesélnek”. Ennek alapján lehet legendásnak, azaz szinte mitikus nagyságnak nevezni – mások között – az olyan kiemelkedő teljesítményű egyéniségeket, személyiségeket, mint a színész Szeleczky Zita, Karády Katalin, Dajka Margit, Kabos Gyula, Bessenyei Ferenc, Latinovits Zoltán, a (többszörös) olimpiai bajnok Gerevich Aladár vívó, Hajós Alfréd úszó, Kárpáti Rudolf kardvívó, Kovács Pál vívó, Papp László ökölvívó, s velük emlegethetjük bajnoktársaikat, az élő legendákat: mások mellett Balczó András öttusázót, Egerszegi Krisztina úszót, Keleti Ágnes tornászt, Kozák Danuta kajakozót.  

Ám midőn az anyanyelvünk szavainak jelentését értők a legendás szót hallva az említettekre s a hozzájuk hasonló csillagokra gondolnak, a sajtó számlálatlanul osztogatja e kitüntető jelzőt, egyre inkább az ismert szavunk szinomájaként. (Noha a két melléknév jelentése korántsem azonos, sőt jócskán eltér, akit sokan ismernek – főleg a sztár- és legendagyártó médiából –, az még nem feltétlenül legendás…) Mindemellett – mulatságos módon – pl. tehetségkutató énekversenyek (eredményes) versenyzőire is ráaggatják a legendás jelzőt. Nevetséges, egyúttal értelmetlen is ez a gesztus, hiszen e pályakezdők többsége épphogy betöltötte a huszadik évét, sőt vannak köztük, akik az érettségiző kort sem érték még el… Illik rájuk a reményteli, a reményteljes, az ígéretes, a tehetséges stb. jelző, fényes jövő elé néző reménységnek, ígéretnek, üdvöskének nevezhetjük őket, tehetségkutatók felfedezettjeinek. De legendásnak?! E jelzővel a dicséret netovábbját szórja a tömegkommunikáció több csatornája az újonc, az ifjú versenyzőkre, ám arra nem gondol: életkoruknál, illetve az éppen elkezdett vagy eddigi igen rövid pályájuknál fogva sem lehetnek e kezdők – a szó igazi értelmében – legendásak.

A sajtó annyi figurát kikiáltott már sztárnak, legendá(s)nak, hogy ha e mennyiségnek csak a negyedére igaz volna e titulusok sora, „legendagyárakról” beszélhetnénk… Ahelyett, hogy a média efféle (még) meg nem érdemelt, tehát fölösleges szuperlatívuszokkal – akaratán kívül – nevetségessé tenne példának okáért tehetséges fiatalokat, inkább biztathatná őket. S – teljesítményük értéke alapján – helyükön kezelhetné. Mert még elszalad némelyikükkel a csikó.

           

 

Hozzászólások

hozzászólás

The following two tabs change content below.

Arany Lajos

Arany Lajos Gömörből származik: Putnokon született. A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen diplomázott magyar nyelv és irodalom szakos tanárként, a XIX. századi magyar irodalom történetéből speciális szakképzésben részesült. Újságíró, anyanyelvi lektor, a Stádium című országos kulturális folyóirat olvasószerkesztője, a Reformátusok Lapja munkatársa, rendszeresen publikál a Szókimondó című, Hajdúszoboszlón megjelentő folyóiratban. Számos esszéje, tanulmánya, több ezer újságcikke között eddig több mint kétszáz anyanyelvápoló írása jelent meg. 2007 óta óraadó tanár a Debreceni Egyetem kommunikáció és médiatudomány szakán. Írt könyvet a Hortobágyi Alkotótáborról (Ihlet a rónán), megjelent két főiskolai tankönyve (Szent hír és szabad vélemény – sajtóműfaj-elmélet; Sajtónyelvőr), szerkesztett két publicisztikai antológiát (Toronyőrök). Holló László- és Jókai-díjas.
Share

Esetleg más?

#Muzej2019 – Gül baba türbéje

Már többször is kénytelen voltam megállapítani, hogy mi magyarok, furcsa egy nép vagyunk. Most éppen …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.