2020 október 29., csütörtök

Arctár – Jókai 190, ünnepi emlékest Észak-Komáromban

Share

Tegnap Észak-Komáromban jártam, a Jókai 190. születésnapján tartott ünnepi emlékesten. Jó volt ez a nap együttlét: nem csak a felvidéki magyarokkal találkozhattam, hanem a szinte minden, a történelem által szétszakított magyar közösség képviselte magát.

Emlékműsor és díjkiosztó.

Furcsa volt olvasni, hogy nemzetközi irodalmi pályázatban hirdettek eredményt; hiszen minden induló magyar volt, s mindegyik pályázat a történelmi határokon belülről érkezett. De ilyen volt a XX. századi történelem: elválasztotta, ami összetartozik, de ami összetartozik, csak jogilag választható külön: a Felvidék, Erdély, a Délvidék és a jelenlegi Magyarország volt együtt ezen a napon.

Mert a Felvidéken másképpen zeng a szózat és a himnusz, mint a közjogi határokon belül. Itt nem hangszórók zengik nemzeti imáinkat, hanem szívből és teli torokkal éneklik.

Kicsit aggódva mentem el: hogyan lehet órákon keresztül emlékezni Jókaira, hogy ne váljon unalmassá? 190 év után hogyan lehet izgalmasan és újat mutatva beszélni az írófejedelemről? Állítom, sikerült: a rövid előadásokat zenék, dalok, operett részletek oldották fel, sohasem vált unalmassá, szokványossá. Szívem szerint kötelezővé tenném mindenkinek, hogy menjen el egy komáromi megemlékezésre, aki arról panaszkodik, hogy ma már nem lehet hiteles történelmi  megemlékezéseket tartani az embereknek.

Idén Böjthe Pál kolozsvári állatorvos vehette át a Jókai-díjat, aki már évek óta kutatja Komárom szülöttjének életművét. Bevallom, eddig nem hallottam róla, de amint megláttam és meghallottam, éreztem, méltó kezekbe került idén is a Jókai-díj.

Az emlékest után beszélgetések, díszvacsora – minden hivatalosság nélkül beszélgethettünk az élet kérdéseiről.

 

Mégis, ha megkérdezik tőlem, mi volt a legszebb ebben a napban, nem az ünnepet, nem a műveket, nem a műsort, nem a vacsorát említeném meg, hanem az arcokat. Emberek lelkének tükre, mindegyik megérdemelné, hogy kőbe, ércbe, versbe vagy regénybe faragják. Ezek az arcok jelentették nekem a legnagyobb ajándékot tegnap.

Ezekből szeretnék egy csokrot megmutatni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hozzászólások

hozzászólás

Share

Esetleg más?

#Muzej2019 – Gül baba türbéje

Már többször is kénytelen voltam megállapítani, hogy mi magyarok, furcsa egy nép vagyunk. Most éppen …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.