2019 július 15., hétfő

Mezőhegyi Gyula

Keresztény fiatalok távolították el a CEU abortuszpárti installációját

Fekete Péntek néven szervezett egy igencsak ízléstelen performanszot a CEU egyik munkatársa a Lengyel Nagykövetség elé, március 22. és 24-e között. A demonstráció célja az volt, hogy felszólaljanak a lengyelországi abortusztörvény szigorítása ellen. A résztvevők fémvállfákat és piros szalagokat aggattak a nagykövetség épülete előtti fákra. Szerencsére akadtak olyan keresztény magyar …

Még több »

Németh Szilárd: Magyarország megmaradása lesz a tét a választásokon

Mi, magyarok, az önfeladást nem választhatjuk. Erről szól majd az április 8-i voksolás. Magyarország megmaradása lesz a tét – mondta Németh Szilárd, a Fidesz képviselő-jelöltje a kormánypárt “országjárás fórumának” szerdai rendezvényén, a csepeli Radnóti Miklós Művelődési Házban. Az eseményen felszólalt Borbély Lénárd, Csepel polgármestere és Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés …

Még több »

Mezőhegyi Gyula: Felrázta Hódmezővásárhely a Fidesz-szavazókat

A hódmezővásárhelyi választás után egyértelműen kijelenthetjük, hogy aktivizálódott a Fidesz-KDNP szavazótábora. A kormánypártok erősödtek mind a teljes népesség, mind a biztos szavazó pártválasztók körében. Az ellenzéki pártok esetében viszont növekedés helyett csupán kisebb, belső szavazói mozgások figyelhetők meg. A legtöbb kutatás alapján elmondható, hogy a hódmezővásárhelyi időközi választás és az …

Még több »

Nógrádi György: Az európai emberek már nem akarnak több migránst (riport)

Az Európaba tartó illegális és tömeges bevándorlási hullám megfékezésében Orbán Viktornak, kormányának és Magyarországnak meghatározó, sőt történelmi szerepe és érdeme volt, illetve lehet a jövőben is – mondta el ‘Sigmond Bertalan, a Polgárok Háza kulturális munkatársa köszöntőjében. Épp ezért a Polgárok Házában, március hónapban négy előadás is megrendezésre kerül a …

Még több »

Kiátkozott katonák – Emlékezés a lengyel és a magyar antikommunista hősökre

“Jobb meghalni egy lengyel erdőben, mint haldokolni Szibériában” – e refrénnel, egy zenei programmal és egy rövid filmjelenet bemutatásával indult a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet és Társadalomtudományi Kara, a Lengyel Intézet és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága által közösen szervezett konferenciája, a „Kiátkozott katonák” címmel. A hősökről szóló megrázó erejű dalt Pawel …

Még több »

A közös ellenzéki jelöltállítás csődje Csepelen

A Gulyás Márton neve által fémjelzett Közös Ország Mozgalom nem először, és vélhetően nem is utoljára szervezett kampányrendezvényt az ellenzéki pártok és szimpatizánsaik számára, azon célból, hogy a koordinált jelöltállítást népszerűsítsék. Így történt ez a szerdai napon is, a Csepeli Munkásotthonban, ahol össze is gyűltek és egymás mellett felsorakoztak a …

Még több »

Gerillaakcióval hívták fel a figyelmet az iszlamizáció veszélyeire a keresztény fiatalok

Először idén, február 24-én került megrendezésre A Kendő Világnapja rendezvénysorozat Magyarországon is, amelyet a budapesti mecsetekben is nyílt nappal ünnepeltek meg a hazai muzulmán közösségek. Egy informátorunk szerint Budapesten, a Fehérvári úton található mecset környékén több, az esemény eredeti anyagát karikírozó plakátot és szórólapot találtak. Az informátorunknak sikerült összehoznia minket …

Még több »

Mezőhegyi Gyula: Nem lehet más a politika

Az utóbbi két évben még az elemzők körében is teljes egyetértés volt a tekintetben, hogy az LMP folyamatosan balra tolódik. Azt viszont senki sem merte volna pár hónappal ezelőtt sem feltételezni, hogy a párt elnöke maga fog tárgyalást kezdeményezni a szocialistákkal és a Jobbikkal, egy esetleges választási együttműködésről. Úgy látszik, hogy Schiffer …

Még több »

Németh Szilárd: a Jedlik Gimnázium megújulása Csepel jövőjét jelenti

A Jedlik Ányos Gimnázium fejlesztésével azt szeretnénk elérni, hogy Csepel szellemi életének minősége, a kerület köznevelés-közoktatás színvonala tovább emelkedjen – mondta Németh Szilárd, a Fidesz országgyűlési képviselője hétfőn, a fejlesztésnek irányát meghatározó társadalmi egyeztető fórum első ülését követő sajtótájékoztatóján. A ciklus egyik legnagyobb projektét a kormány összesen ötmilliárd forinttal támogatta, …

Még több »

Mezőhegyi Gyula: Befagyott pártpreferenciák

A választási kampány hajrájába érve megállapítható, hogy egyelőre nem történt érdemi változás a pártok támogatottságát illetően. A felszín alatt ugyanakkor izgalmas, és korábban elképzelhetetlen változások zajlanak. A Jobbik és a baloldali pártok átszavazási hajlandóságáról érdekes adatok születtek. Az MSZP és Párbeszéd pártszövetsége pedig könnyen lehet, hogy a szocialisták parlamentből való …

Még több »