2021 március 8., hétfő

Stoffán György

Az antiszemita Orbán és a fajvédő Timmermans

Egyre gusztustalanabb és bosszantóbb az a támadássorozat, amelyet az EU vezetői és korifeusai folytatnak hazánk ellen. Ami ennél is fájóbb, hogy a hazai zsidó vezetők – “tenyerüket dörzsölgetve”, egyetlen hangot sem szólnak, amikor Orbán Viktor miniszterelnököt, “politikai hittestvérük”, aki amúgy római katolikus, de szélsőségesen baloldali és liberális alelnök – Timmermans …

Még több »

„Holokauszt-tudatos antiszemitizmus”

Talán a világ legaljasabb és egyben – finoman szólva is – legostobább magyar állampolgárának gondolataival találkoztam az A „zsidó” hullarabló címmel megjelent novellám után, és annak apropóján. A szerző ugyanis egy hetilap internetes oldalán arról értekezik, hogy a novellámmal – mert az Sorosról is szólhat – kitaláltam a holokauszt-tudatos antiszemitizmus műfaját. …

Még több »

A “zsidó” hullarabló (novella)

A marhavagon csikorogva állt meg. Kintről ordítozás, parancsok, kutyaugatás, hallatszott. A marhavagonban négy halott és száztizenhat halálra rémült ember várta további sorsát. Szomjasan, büdösen, éhesen álltak, és sokukban az a gondolat villódzott, hogy jobb lenne meghalni, mint ezt a megaláztatást elszenvedni. Grünwald bácsi, az idős pesti zöldséges hangosan, el-elcsukló hangon …

Még több »

Dögszag

A meztelen csigának összehasonlíthatatlanul nagyobb becsülete van előttem – még akkor is, amikor gusztustalan nyálkáját húzza maga után –, mint azoknak az ócska, takonygerincű senkiknek, akik nagy pénzekért saját hazájukat, és a magyar nemzetet ócsárolták ma hamisan vádaskodva Brüsszelben. Ma Európa minden vezetője és pártjai egytől egyig Schwartz (Sörös-Soros) George-ot …

Még több »

„Öljétek a szar rendőrt” – A demagógia és a sajtó

A szónokok úgy hatnak a népre, mint a kábítószer. A jó szónoklat magával ragadja a hallgatóságot, felkorbácsolja szenvedélyeit, tettre serkenti az akaratot, sőt a régivel ellenkező irányba terelheti azt, mint a Caesar holtteste felett szónokló Antoniusnak példája mutatja. Jól tudják ezt azok az irányok, mozgalmak, pártok és áramlatok is, melyek a helyes, …

Még több »

Gondolatok Németország romjain

Volt idő, amikor a német szellem töretlen bizalommal, egészséges önértékeléssel és magas szintű erkölcsi és gyakorlati célokkal bírt. Száz év alatt, azonban csaknem teljesen szertefoszlott a német mentalitás.  S ez a változás rányomja bélyegét egész Európára. Hiszen Németország, egyetemeivel, vallási, tudományos és erkölcsi műhelyeivel valóban e földrész iránymutató, áldásos és …

Még több »

Bayer Zsolt (is) laufot kapott…

Esik a hó, hideg van és ilyenkor sokkal jobb otthon üldögélni, keresgélni a genderista társkereső-oldalakon, hátha a meleg hangulatot még izgalmasabbá lehetne tenni egy kormányellenes partnerrel… hiszen a whisky behűtve, a por az asztalon… a net gyors, tehát minden adott egy kellemes forradalmi naphoz. A pizzát meg majd hozza a …

Még több »

Hosszú kések éjszakái, avagy a polgárháború határán

Nem csupán felbujtás volt az a felhívás, amely szerint meg kell zavarni a Feltámadás ünnepének egyházi szertartásait, de valósággá is vált, egy-egy elmebeteg balliberális önjelölt próbálkozása által. A pesti ferencesek körmenetén kötött a résztvevőkbe néhány „balos demokrata”, s Dunaújvárosban is igyekezett egy efféle ostoba zavart kelteni. Ez utóbbi a kutyájával …

Még több »

“Keresztre Vele” – nagypénteki gondolatok a Békemenetről

Amikor látjuk Jézust, az ártatlant, védtelenül a Getszemáni kertben… ahol Júdás csókkal árulja el, majd a tömeget, akik Barabást, a gyilkost választják szabadon engedni, s a lefizetett alja tömeg ordítja torkaszakadtából, hogy „Keresztre Vele”… beleborzongunk. Mintha ma játszódnék ez a drámai történet. Ma ugyanennek a passiónak vagyunk részese, ugyanezt éljük …

Még több »

Gondolatok ünnep előtt – szülőknek és pedagógusoknak (Hagyományok, népszokások, megszokások)

A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe. Ma, amikor ezernyi más problémával köszködünk és az értékrombolás hazai megjelenítői félelemmel és aggódással töltenek el, kicsit gondoljunk a túlélés és a megmaradás lehetőségeire, arra, hogy mit adtunk át eddig és mit kell átadnunk gyermekeinknek ahhoz, az Európai és Kárpát-medencei káosz megszűntével újraépíthessük, gyermekeink …

Még több »