2019 június 17., hétfő

Polgári Szilvia

Polgári Szilvia író, publicista, szerkesztő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészkarán diplomázott történelemből és szerkesztésből, előtte pedig grafikát és tipográfiát tanult. 2009-ben publikálta kisregényét, Én, Marcus címmel; ezt követően számos történeti dolgozata jelent meg online. 2016-ban az Aetas Történettudományi Folyóirat közölte Hamvasztás Magyarországon című tanulmányát.

Egy polihisztor szemével / Beszélgetés Kásler Miklóssal 1. rész

„Egészen addig, amíg nem találkoztam Kásler professzorral úgy hittem, a polihisztorok kora lejárt, a 21. század beköszöntével tovatűntek ők is, emlékké koptak egyszer s mindenkorra, akárcsak a régmúlt századok nemes vitézei. Vagy egyszerűen csak kimentek a divatból, hisz ma már klasszikus értelemben vett műveltséggel is alig találkozik az ember. De …

Még több »

Csak jogok? / Beszélgetés Maróth Miklóssal 2. rész

„Maróth Miklós életpályája aligha mutatható be egy kétórás beszélgetés leiratában; nem, semmiképp. Ám a kísérlet mégis életre kél és megszületik belőle a portré, egy arckép, ami talán sokaknak fontos, nekem szerfölött az, s amiről merem hinni – maradandó. Vannak, akik egész életük során csak magyarázzák, miért nem sikerülhet… Valami. Bármi. …

Még több »

Csak jogok? / Beszélgetés Maróth Miklóssal 1. rész

„Maróth Miklós életpályája aligha mutatható be egy kétórás beszélgetés leiratában; nem, semmiképp. Ám a kísérlet mégis életre kél és megszületik belőle a portré, egy arckép, ami talán sokaknak fontos, nekem szerfölött az, s amiről merem hinni – maradandó. Vannak, akik egész életük során csak magyarázzák, miért nem sikerülhet… Valami. Bármi. …

Még több »

Keresztavatás Budajenőn – a PolgárPortál helyszíni riportja

Július 1-én, szombaton, a budajenői temetőben Herb József, a Budai Német Nemzetiségi Önkormányzat nevében köszöntötte az egybegyűlteket a felújított emlékkereszt megszentelése alkalmából. A kereszt felújítása kormányzati, illetve a Budajenői Német Nemzetiségi Önkormányzat támogatásának köszönhetően valósult meg. Az avatáson Soltész Miklós, az EMMI egyházi, nemzetiségi és civil kapcsolatokért felelős államtitkára mondott …

Még több »

Utak / Beszélgetés Gágyor Péterrel 2. rész

„Nem mindig mi választjuk útjainkat, előfordul, hogy azok választanak bennünket. Jó esetben egyenes, sima úton járhatjuk végig sorsunkat, ám akadnak rögös, vagy épp hegynek fölfelé ívelő, meredek utak. Olykor homokot fúj szemünkbe a szél, máskor meg a cipőnk talpa kopik rongyosra gyaloglás közben. Néha határokon lépünk át, akarva, akaratlanul, önszántunkból, …

Még több »

Utak / Beszélgetés Gágyor Péterrel 1. rész

„Nem mindig mi választjuk útjainkat, előfordul, hogy azok választanak bennünket. Jó esetben egyenes, sima úton járhatjuk végig sorsunkat, ám akadnak rögös, vagy épp hegynek fölfelé ívelő, meredek utak. Olykor homokot fúj szemünkbe a szél, máskor meg a cipőnk talpa kopik rongyosra gyaloglás közben. Néha határokon lépünk át, akarva, akaratlanul, önszántunkból, …

Még több »

Ahogy rendeltetett / Beszélgetés Szerencsés Károllyal 2. rész

„Bizonyos életkor után az ember ragaszkodni kezd evidenciákhoz, alapvetésekhez, önmaga által, de még inkább önmaga számára fölállított keretekhez. Ezért gondolom azt, hogy Szerencsés Károly a legszebben író kortárs történész; ez számomra evidencia. Mit mondhatnék még róla? Hogy a tanárom volt, de csak rövid ideig, ennek ellenére mégis többet tanultam és …

Még több »

Ahogy rendeltetett / Beszélgetés Szerencsés Károllyal 1. rész

„Bizonyos életkor után az ember ragaszkodni kezd evidenciákhoz, alapvetésekhez, önmaga által, de még inkább önmaga számára fölállított keretekhez. Ezért gondolom azt, hogy Szerencsés Károly a legszebben író kortárs történész; ez számomra evidencia. Mit mondhatnék még róla? Hogy a tanárom volt, de csak rövid ideig, ennek ellenére mégis többet tanultam és …

Még több »

Ajtónyitogatás / Beszélgetés Szarka Tamással 2. rész

“Azt szeretem benne, ó Istenem, mindent szeretek benne. Édes, sós, keserű. Megtölti a mára kiüresedett, kiüresített, lerágott és széttépett fogalmakat tartalommal, azzal a tartalommal, mellyel eredetileg bírtak. Csók, szerelem, vágy, vér; élet és halál. Ad, visszaad, mindent odaad, a nézőnek, hallgatónak pedig nincs más dolga, mint kinyújtani a kezét és …

Még több »