2018 május 23., szerda
Forrás: mindenkiszamit.hu

Az alapjövedelem Finnországnak sem jött be, nem is kísérleteznek tovább

Share

Nem hosszabbítja meg a finn kormány a 2017 elején indult, két éves alapjöveledem-kísérletet – írja a Guardian. Az év végéig még utalják a havi 560 eurós a kísérlet 2000 résztvevőjének, de 2019 január 1-től nem lesz több ingyenpénz Finnországban. 

A kísérletben 2000 véletlenszerűen kiválasztott munkanélküli finn kapta minden hónapban a nagyjából 170 ezer forintnak megfelelő összeget, bármilyen feltétel nélkül. Az összegről a juttatásban részesülőknek nem kell elszámolniuk, de mellette más típusú, alapvető szociális támogatásért (például munkanélküli segélyért) nem folyamodhatnának. Viszont ha akarnak, vállalhatnak munkát anélkül, hogy elvesztenék az alapjövedelmet. Az összeg arra nem elég, hogy abból megéljenek azok, akik kapják, de a finn kormány abban reménykedett, hogy a juttatás csökkentheti a stresszt a munkakeresők körében és egyszerűsítheti a jóléti rendszert.

A program pár hónappal az indulása után ígéretesnek tűnt, például négy hónappal az indulás után több résztvevő számolt be arról, hogy már nem idegeskedik annyit. Ennek ellenére a finn társadalombiztosítási intézet, a Kela azt jelentette be, hogy leállítják a programot és inkább a célzott szociális programok fejlesztésén dolgoznak tovább.

Mindez viszont nem biztos, hogy azt jelenti, hogy az alapjövedelem, mint ötlet elbukott. Legalábbis így gondolja, a  programon dolgozó egyik szakértő, Olli Kangas, a Turku-i egyetem professzora, aki a finn televízióban azt mondta, szerinte két év nem elég idő arra, hogy bármilyen következtetést levonjanak arról, működne-e nagyobb léptékben az alapjövedelem.

index.hu

Hozzászólások

hozzászólás

Share

Esetleg más?

Jöhet végre a pártszakadás?

Toroczkai László új platformot, vagyis egy párton belüli csoportosulást alakítana, szerinte így lehet a Jobbik …

Egy hozzászólás van

  1. Dávid Szaniszla

    Ezt még megvárom. Kivábncsi vagyok, hogy Soros elvtárs mit szól majd hozzá! Jó lesz kedves finnek, ha vigyáztok, mert még titeket is elérhet a 7. cikkely!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.