2019 május 22., szerda

Az egykori Udvarhelyszék lesz az idei Székely Fesztivál díszvendége

Share

Az egykori Udvarhelyszék, Székelyföld történelmi központjának települései lesznek a díszvendégei az idei Székely Fesztiválnak, amelyet a hétvégén rendeznek meg a budapesti Millenáris parkban, ahol péntektől vasárnapig kulturális programokkal, székely ételekkel, italokkal, kézműves termékekkel várják a látogatókat.

A hétvégén minden nap egy-egy megye – Maros, Hargita, Kovászna – mutatja be kulturális értékeit a Millenáris park több helyszínén.

Immár ötödik alkalommal rendezik meg a háromnapos eseménysorozatot, amely az idén ingyenesen látogatható. Az esemény kiemelt vendége Böjte Csaba szerzetes lesz. Az esemény célja a székely kultúra és hagyomány, a természeti értékek és a székely gasztronómia megismertetése.

Négy helyszínen hatvan műsorszám és több mint 500 fellépő mellett csaknem 100 kézműves termelő portékái, valamint turisztikai kiállítás és két művészeti tárlat is várja a látogatókat. A Balla Géza Pincészet borai mellett az érdeklődők megkóstolhatják az Erdélyi Pálinka Lovagrend vadgyümölcs-pálinkáit is. A gyerekek sok más program mellett a Székely Legendárium rajzfilmvetítésein vehetnek részt.

A fellépők között van a Bekecs Néptáncegyüttes, a Csíkszentsimoni Ifjúsági Fúvós Zenekar, a Százlábú Néptáncegyüttes és Borbáth Szilveszter. Szombat délután külön műsort tart a szentegyházi gyermekkórus 130 székely gyerek közreműködésével.

A szervezők a programok közül kiemelték a Székelykeresztúr és Szenterzsébet vidékéről érkező Cickom Énekegyüttest, valamint a székelyudvarhelyi néptáncműhely előadását. Emellett háztáji gazdaságok termékei is bemutatkoznak, lesz kóstolás és vásár is. A Vámszer Géza Művészeti Népiskola oktatói és fellépői fafaragást, kerámiázást és nemezelést tartanak, vasárnap pedig a Székely Legendárium Varázspatkó című új rajzfilmjének budapesti premierjén vehetnek részt az érdeklődők. Kiemelték még az interaktív népi foglalkozásokat és a mézeskalács-készítést, valamint a népi mesterségeket bemutató kiállítást. De fafaragásról, kovácsmesterségről szóló rövidfilmeket is láthatnak az érdeklődők.

MTI

Source: Fesztikörkép

Hozzászólások

hozzászólás

The following two tabs change content below.
Share

Esetleg más?

Fesztivál Akadémia: a világ legnagyobb muzsikus egyéniségei Budapesten

Július 20. és 28. között rendezik meg a Fesztivál Akadémia Budapest elnevezésű kamarazenei programsorozatot, amelyen …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.