2020 augusztus 11., kedd
Forrás: echo.tv

Az ellenzék nemet mondott a jövő évi költségvetésre

Share

Az MSZP nem fogja megszavazni a jövő évi költségvetést – ezt Szanyi Tibor a párt alelnöke mondta hétfőn, budapesti sajtótájékoztatóján. A döntést azzal indokolta, hogy szerinte a kisebbségben lévő pártok a tiltakozásukkal tudják leginkább kifejezni azt, hogy milyen gazdaságpolitikát tartanának fontosnak.

Eszünk ágába sincsen ezt a költségvetést megszavazni. Ahhoz, hogy ennek részben vagy egészben valamilyen módon részesei legyünk ahhoz gyökeresen fel kell forgatni, és egy valódi baloldali szocialista típusú költségvetést kéne előállítani a Fidesznek. Én jelenleg erre nem látok esélyt

– jelentette ki a szocialista politikus.

Az LMP sem támogatja a 2019-es büdzsét

Az LMP elégedetlen a jövő évi büdzsé számaival. – erről Csárdi Antal országgyűlési képviselő beszélt. Szerinte nem elég az, hogy a kormány tervei szerint 15 milliárd forinttal többet költ az oktatásra, és az egészségügyre, ezért nem is szavazzák meg a 2019-es tervezetet.

Nem azért nem fogjuk támogatni, mert ellenzékiek vagyunk. Hanem azért nem támogatjuk, mert ez a költségvetési javaslat rossz, és a társadalom olyan kérdéseire nem ad választ amire kötelessége lenne választ adni

– közölte az ellenzéki politikus.

ECHO TV / MTI

Hozzászólások

hozzászólás

The following two tabs change content below.
Share

Esetleg más?

#Muzej2019 – Gül baba türbéje

Már többször is kénytelen voltam megállapítani, hogy mi magyarok, furcsa egy nép vagyunk. Most éppen …

6 hozzászólás

  1. Dávid Szaniszla

    A költségvetést meg nem szavazó pártok szavazóit ki kellene hagyni minden olyan kedvezményből, ami hozzá tartozik az állampolgárok életéhez. Tudom ez nagyon durván hangzik, de mit lehet tenni az ilyen viselkedések ellen. Nem kell elfogadni a nyugdíjasok jövedelem emelését, vissza kellene küldeni a feladónak az Erzsébet utalványokat. Egyáltalán mindent utasítsanak el, ami ellen felszólalnak. Ez a javaslat nem tetszik valakinek? Tegyen ellene.

    • Bocsánat,de az meg kirekesztés. És meg is nyernék azt a pert. (sajnos)
      Hülye törvényeket alkottak,a zsebből fizetett jogi doktorok. Azóta azokat a csapdákat,harckocsiaknákat kerülgeti Magyarország. Így is kirekesztők(stb) vagyunk,pedig a kisebbségekért,aligha tett többet,más kormány a gengszterváltozás óta.

    • Bocsánat,de az meg kirekesztés. És meg is nyernék azt a pert. (sajnos)
      Hülye törvényeket alkottak,a zsebből fizetett jogi doktorok. Azóta azokat a csapdákat,harckocsiaknákat kerülgeti Magyarország. Így is kirekesztők(stb) vagyunk,pedig a kisebbségekért,aligha tett többet,más kormány a gengszterváltozás óta.
      Nem vagyok biztos abban,hogy ez már azonos hozzászólásként megjelent.
      Írják ki legyenek szívesek,ha kitiltanak. A tájékoztatás,nekem is jár.

      • Elnézést kérek,ha kettőt kattintottam. 🙂
        Liftben sem szokásom. És nem is vagyok internetguru.

  2. Teljesen egyet értek David Sz. hozzászólásával .
    Csak az a visszás helyzet van , hogy az ellenszélbeliek a javakat elfogadják , élvezik az eredmények adta lehetőségeket . Bizonyos vagyok , hogy a CSOK-ot is igényelték , az Erzsébetutalványt felhasználták stb. stb. , csupán az árokásást folytatják . A képviselőik felveszik a díjat , miközben semmi hasznosat nem végeznek érte . EZT MEDDIG LEHET TŰRNI ?
    A Facebookon néhány frontemberük olyan aplikációkkal szennyezi a vonalat , amiben ontja a rágalmakat , hazugságokat , gonoszságokat . Arra “ráharapnak ” azok , akik segítenek mélyíteni az “árkot ” . Nem tisztességes eszmecsere folyik , hanem gyűlölködés .MEDDIG ?

  3. Nem ellenzék. Ellenség! (kopirájt bi szarnyi. )

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.