2020 szeptember 24., csütörtök
EMNP küldöttgyűlés
EMNP küldöttgyűlés

Az EMNP segítette a Fidesz kampányát és segítséget vár a Fidesztől saját kampányában

Share

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) közölte, önkéntesei személyesen is részt vettek a Fidesz szolnoki és pécsi kampányában, és számítanak a fideszes politikusok jelenlétére a romániai elnökválasztás kampányában.

 

EMNP küldöttgyűlésAz MTI-hez eljuttatott hétfői közleményében az EMNP vezetősége gratulált a Fidesz önkormányzati választásokon elért győzelméhez. Az erdélyi párt úgy értékelte: a Fidesz-KDNP pártszövetség jelentős győzelmével idén immár harmadjára bizonyította széles körű támogatottságát.

 

“Az Erdélyi Magyar Néppárt vezetősége bízik benne, hogy e mostani hármas sikert követően az anyaországi kormányzatnak alkalma lesz folytatni a megkezdett munkát, melynek eredményéül további nemzetpolitikai célkitűzéseik valósulhatnak meg” – áll a közleményben.

 

Az EMNP kitért arra is, hogy néhány területi szervezetének a vezetője és önkéntesei személyesen is részt vettek a Fidesz kampányában. A választási kampány utolsó hetében Szolnokon és Pécsett segédkeztek a mozgósításban. A Kolozsvár-Pécs testvérvárosi kapcsolatnak megfelelően Pécsett Kolozs megyei önkéntesek segédkeztek.

 

“Hoppál Péter kulturális államtitkár, a pécsi Fidesz elnöke megköszönte az erdélyiek támogatását, a helyi Fidesz vezetői pedig ígéretet tettek arra, hogy a romániai államelnök-választás kampányában jelenlétükkel is segíteni fogják a Néppárt munkáját” – áll az EMNP hétfői közleményében.

 

Romániában november másodikán tartják az elnökválasztás első fordulóját, amelyen első alkalommal vesz részt két magyar jelölt. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Kelemen Hunort, a szövetség elnökét, az Erdélyi Magyar Néppárt Szilágyi Zsoltot, a párt alelnökét indította el a versenyben. Mindkét politikai alakulat úgy vélte, jelöltje ugyan esélytelen a román államfői tisztség elnyerésére, de a kampány lehetőséget nyújt politikai programjának megjelenítésére. Az erdélyi magyar politikai verseny résztvevői fontos szerepet tulajdonítanak annak, hogy melyikük élvezi a Fidesz bizalmát és támogatását.

 

mti / fotó: vasarhely.ro

Hozzászólások

hozzászólás

Share

Esetleg más?

Lángok martaléka lett a nagyváradi görögkatolikus püspöki palota

Romániai médiajelentések szerint szombaton késő este kigyulladt, és szinte teljesen leégett a Nagyvárad főterén álló …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.