2020 január 26., vasárnap
Donald és Melania Trump a beiktatást megelőző templomi szertartáson. / AFP PHOTO / Nicholas Kamm

Beiktatták Donald Trumpot, a 45. amerikai elnököt

Share

Beiktatták hivatalába pénteken Washingtonban Donald Trumpot, az Egyesült Államok 45. elnökét.

Az elnöki eskü 35 szavas szövegét John G. Roberts, a szövetségi legfelsőbb bíróság elnöke mondta előre Trumpnak a Capitolium nyugati lépcsőjénél megrendezett ünnepségen. A presbiteriánus Trump az eskütételkor két Bibliára helyezte a kezét: a családira, amelyet még az édesanyjától kapott, és Abraham Lincolnéra, amelyre a rabszolgaság intézményének véget vető és az Uniót megmentő 16. elnök esküdött 1861-es beiktatásakor.

Utóbbi Bibliát Lincoln után egészen addig nem használták elnöki beiktatásra, hogy Barack Obama most távozó elnök első hivatalba lépésekor, 2009-ben erre esküdött. A Bibliákat a hivatalba lépő elnök felesége, Melania Trump tartotta.

Eskütétele utáni beiktatási beszédében Donald Trump azt hangsúlyozta, hogy hivatalba lépésével nem szokványos hatalomátadás történik, hanem “visszaadjuk a hatalmat a népnek”.  Az Egyesült Államok 45. elnöke meggyőződését fejezte ki, hogy az amerikaiak összefognak s együtt építik újra az országot mindenki javára.

Donald Trump köszönetet mondott Barack Obamának és feleségének, mert segítőkészen támogatták őt az átmeneti időszakban.  Az elnök ezúttal nem azt ismételte meg, hogy “ismét naggyá tesszük Amerikát”, hanem azt mondta: “Amerika mindenekelőtt”. Véleménye szerint a politikusok mostanáig nagyon jól éltek, de közben gyárak zártak be és munkahelyek szűntek meg. Gyártsunk amerikai termékeket, vásároljunk amerikai árut – fogalmazott Donald Trump.

“Amerika az első” – ismételte el többször is az új elnök, hozzátéve, hogy két “egyszerű szabály” van: mindenki vásároljon amerikai termékeket és alkalmazzon amerikai munkaerőt.  Donald Trump hangsúlyozta: minden pillanatban azon fog munkálkodni, hogy Amerika újra győztes legyen.

Hangoztatta, hogy miközben az Egyesült Államok “mások hadseregeit finanszírozta”, az országban egyik gyárat zárják be a másik után. Hozzátette, hogy ez már a múlté, új vízió fogja kormányozni az Egyesült Államokat. “Az elfelejtettek többé már nem lesznek azok” – fogalmazott Trump.

Elérkezett a cselekvés ideje – mondta. Az új amerikai elnök mindenekelőtt új utak, repülőterek, vasútak építésére tett ígéretet. Hangsúlyozta, hogy hogy készen áll figyelmet és erőforrásokat  fordítani a világűr kutatására, betegségek gyógyítására, új technolgiák és energiaforrások alkalmazására.

 

MTI

 

Hozzászólások

hozzászólás

Share

Esetleg más?

#Muzej2019 – Gül baba türbéje

Már többször is kénytelen voltam megállapítani, hogy mi magyarok, furcsa egy nép vagyunk. Most éppen …

Egy hozzászólás van

  1. Dávid Szaniszla

    Hisszük, hogy nemcsak mindta, de meg is teszi! Úghy legyen. Isten adjon neki ehhez sok erőt!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.