2017 november 21., kedd
Fotó: Sulyok Miklós

Bekay Nagy Maya TÉT című kiállítása a Kárpát-haza Galériában

Share

Megnyílt Bekay Nagy Maya TÉT című kiállítása a Kárpát-haza Galériában szerda délután. A rendezvényen felszólalt Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök, Professor emerita Dr. Prokopp Mária művészettörténész, valamint maga a művész is. Az est folyamán fellépett Petrás Mária  Prima Primissima- és Magyar Örökség díjas népdalénekes.

Az Olaszországban élő magyar festőművész Bekay Nagy Maya, a Velencei Képzőművészeti Akadémia professzora. A Maceratai Szépművészeti Intézetben 1975-ben szerzett diplomát lakberendezés és építészet szakon, majd 1979-ben Remo Brindisi és Raul Batocco mesterektől tanult a Maceratai Szépművészeti Akadémia festő szakán. Két évig teológiát hallgatott a Marchei Teológiai Intézetben, majd Rómában a bencés Szent Anzelm Egyetemen, tanított a maceratai, a carrarai, a calabriai és bari Szépművészeti Akadémiákon.

Festészete a reneszánsz korszak fénykorának egy különleges elbeszélése, amely Európát békés, csodálatos álomszerű tájként ábrázolja. Képein gyakran megjelennek a magyar nép eredetét jelképező archetípusok. Egyházi témájú festményei és oltárképei számos olaszországi templomban és kolostorban megtalálhatók, így az umbrai Terni városában a Szent Szűz Szíve templomban, a marchei és umbriai templomokban, valamint Budapesten a pasaréti plébániatemplomban.

Szász Jenő beszédében kihangsúlyozta, hogy Bekay Nagy Maya ugyan budapesti születésű, de évtizedek óta Olaszországban él, alkot és tanít, ezért a nyugat-európai magyar diszpóra jeles képviselőjeként beleillik a Kárpát-haza Galéria szellemiségébe.

A festőművész tudatosan vállalja, hogy magyarsága mellett művészete azokból a keresztény gyökerekből táplálkozik, amelyből a valódi európai értékrend is – emelte ki Kiss-Rigó László.

Prokopp Mária művészettörténész szakmai megnyitó beszédében olyan látomásokként jellemezte a művész alkotásait, amelyek az igazi szellemi értékekre irányítják a nézők figyelmét. Mint mondta, a festőművész sajátos “előadásmódja” valódi tartalmat közvetít, képeiből harmónia, tisztaság és nyugalom árad.

Hozzászólások

hozzászólás

The following two tabs change content below.

Zana Diána

A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen végeztem Kommunikáció és Médiatudomány szakon először Közéleti és Egyházi kommunikáció, majd Multimédia szakirányon. Intézményi sajtósként dolgozom, emellett a PolgárPortál szerkesztő-újságírójaként tevékenykedem.
Share

Esetleg más?

Varga Mihály: tízéves program indult a szakképzési intézmények felújítására

Tízéves intézményfejlesztési programot indított az iskolák felújítására a kormány idén, miután a minőségi szakképzés amellett, …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.