2018 október 20., szombat
Matteo Salvini, az Északi Liga vezetője (Fotó: MTI)

Brockhauser Edit: Köszönjük Soros – felállt az olasz kormány!

Share

Váratlan fordulattal Sergio Mattarella olasz államfő áldását adta az új jobboldali kormányra, miután tett egy kísérletet, hogy a demokratikus szavazás eredményét és tízmilliók véleményét átlépve, Carlo Cottarelli bankárt, IMF bérencet bízza meg egy „szakértői” kormány felállításával.

A szakértői kormány azért „jó”, mert olyan, mint a független, semmiben sem szakértő és semmitől sem független. Leginkább is nem attól függ, aki éppen hatalmon van, hanem attól, aki odaigyekszik. Kamu, hiszen mindenki rendelkezik valamilyen világnézettel és bekötöttséggel. A szakértői kormányt akkor szokták elővenni, ha meg akarják puccsolni a népakaratot. Bemondják a korrupció és populizmus jelszavait, némi fasisztázással és európaiatlansággal, olykor megdobva egy kis anarchista mozgolódással, aztán „valakik” elveszik a hatalmat a jogos birtokosától.

Mindeközben Günther Oettinger, az Unió pénzügyi biztosa égő fadarabot hajított az olajoshordókra, és a maga elitista politikai gőgjével kijelentette, hogy majd a pénzpiacok megtanítják az olaszoknak, hogyan kell szavazni.

Ez volt a tesztüzem beindítása. Titkosszolgálati és kevésbé titkos módszerekkel egy nap alatt kiderítették, hogy a népharag mutatói kiakadtak és az olaszok, akik torkig vannak a bevándorlókkal, és vélhetően nagyon szeretik szép hazájukat, ezt nem fogják annyiban hagyni. A háttérhatalom hamar kimatekozta, hogyha a 40 milliós Olaszországban kitör a forradalom, az nem olyan lesz, mint a Majdan, kívülről irányított, hanem olyan, mint a Brexit, és ezzel az Unió végzetesen meggyengül. Ezért inkább maradnak az uniós nyomásgyakorlásnál, a jogszabályi és pénzügyi manipulálásnál.

Matteo Salvini politikai karizmája már most kiemelkedik az olasz belpolitikában. A Liga még nem tudott egyedül győzni és az Öt Csillag Mozgalommal kénytelen párt alkotni. A viccpártokkal sosem árt az óvatosság, liberális színezetük van. A következő választáson minden esély megvan arra, hogy Salvini már ne csak belügyminiszter, hanem kormányfő lehessen, különösen akkor, ha a jelenlegi államelnök mandátuma időközben lejár.

A Mattarellával azonos világnézetű politikusok már egész Európában vághatják a centit, és ezt nem másnak köszönhetjük, mint a Soros-féle új világrend eszementségének.

Szerző:

Brockhauser Edit

Hozzászólások

hozzászólás

Share

Esetleg más?

Lélek Sándorné: Adjon az Isten áldott vasárnapot mindenkinek!

“Embertelen lelkivilág volt, amibe minket belekényszeríttettek, amikor magunk se tudtuk, hogy most már emberek vagyunk, …

2 hozzászólás

  1. Bízzunk benne , hogy Isten és ember összedolgozik , és győzni fog Matteo Salvini !

  2. Dávid Szaniszla

    Hajrá olaszok, csak így tovább!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.