2018 július 21., szombat
Bugár Béla - MTI Fotó: Kovács Attila

Bugár Béla lehetne az új szlovák kormányfő egy cseh liberális napilap szerint

Share

A szlovákiai kormányválságot eddig Bugár Béla, a Most-Híd elnöke kezelte a legjobban, ezért kiutat jelenthetne a válságból, ha ő lenne az új szlovák kormányfő – idézi a Mladá fronta Dnes című cseh liberális napilapot a felvidek.ma.

A kormánykoalíciós Most-Híd elnöke „a mai helyzetben nemcsak kiutat jelentene a válságból, esélyt Szlovákia megújulása szempontjából, hanem biztosíték lenne arra is, hogy többek között (Ján) Kuciak meggyilkolását is kivizsgálják” – írja Luboš Palata, a közép-európai témákkal rendszeresen foglalkozó szerző.

Úgy véli: Bugár Béla az az ember,aki az ellenzéki tüntetéseken is képes felállni a színpadra és oly mértékben megnyugtatni a szlovákokat, hogy többségük hazamenjen.”

Luboš Palata szerint ugyanis nem Robert Fico, hanem Bugár Béla volt az, „aki eddig jól megbirkózott a válsággal.”

„A kérdés csak az, képes lenne-e ma már Szlovákia elviselni, hogy egy magyar álljon az élén?” – teszi fel a kérdést a szerző.

Palata jegyzetében úgy véli, hogy Robert Fico kormányfő a saját maga ásta gödörbe esett bele, amelynek nem biztos, hogy bármi köze is van Ján Kuciak újságíró és jegyese meggyilkolásához. Robert Kaliňák belügyminiszter, aki már bejelentette lemondását, így nem lehet Fico utóda, a válság során nem követett el hibákat, Fico azonban igen.

„A szlovák kormánykoalíció szétesésének okát nem Ján Kuciak meggyilkolása, hanem Mária Trošková (Fico maffiakapcsolatokkal gyanúsított tanácsadója) és a Magyarországról importált „Soros-fóbia“ okozta, mindkettő Robert Fico hibájából” – olvasható a jegyzetben. A szerző szerint ezért nem Kaliňáknak, hanem Ficonak kellett volna korábban lemondania. Fico maradhatott volna a Smer SD élén, míg Kaliňák átvehette volna a kormány irányítását. Ez a forgatókönyv azonban már a múlté, s ennek következtében kerülhet előtérbe Bugár Béla.

Szerző: Kokes János / felvidek.ma

Hozzászólások

hozzászólás

Share

Esetleg más?

Az RMDSZ a kisebbségi lét száz évét bemutató honlapot indított

A Magyarok Romániában – száz év története című dokumentumfilm-sorozat első részével indította el a Romániai …

2 hozzászólás

  1. Dékány Ilona

    Elég “érdekes ” változás lenne Szlovákia jövőjét illetően !
    Persze minden megtörténhet , és az ellenkezője is !

  2. Ez vajon,KINEK az érdeke?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.