2018 augusztus 19., vasárnap
Forrás: 444.hu

Callidus: Gyula, Geri meg a kormányváltást akaró többség

Share

Egyre gyakrabban hallani ellenzéki politikusok szájából azt a sommás kijelentést, hogy a magyarok többsége kormányváltást akar. Hogy ezzel magukat nyugtatják-e, vagy a szavazóikat áltatják, netán mindkettő, nem tudni, mondhatni rejtély. Az állítás alapjául minden bizonnyal egy idén augusztusi, a Závecz Research Intézet által végzett közvélemény-kutatás szolgál, amely eredményéről a csodálatosan nagyszerű HVG ezzel a szalagcímmel tájékoztatott – Új kutatás: a többség le akarja váltani a kormányt, de nem biztos, hogy elmenne szavazni. A címválasztás példaértékű, intő példája annak, hogyan ne adjunk címet. Mély megértéssel konstatálom, hogy a szerző nevét maga a sajtótermék sem tüntette fel, ugyanis, ha valakinek feltett szándéka, hogy megtegyen valamit, azaz, ha valaki akar valamit, az megteszi, amit akar, aki viszont nem tesz semmit, az nem is akar semmit. Ilyen egyszerű ez.

Ennek ellenére a héten Molnár Gyula és pártjának vadiúj miniszterelnök-jelöltje, KariGeri is kijelentette, hogy a többség kormányváltást akar. Nos, ezekről a közvélemény-kutatásokról elöljáróban azt érdemes tudni, hogy a feltett kérdések nem kerülnek nyilvánosságra, kizárólag csak a végeredmény, magyarul nem tudjuk, hogyan hangozott az eredeti kérdés, amelyre a válaszok születtek. Hogy eklatáns példával éljek, ha egy vegetáriánust megkérdeznek arról, bélszínt kérne inkább ebédre, vagy rántott húst, ha nem volna vegetáriánus, akkor nyilvánvalóan az előbbit választaná. Tehát a három és félmillió ember között, akiket a cikk úgy említ, hogy kormányváltást szeretnének, találunk olyan ellenzéki szavazókat, akik elmennek szavazni, olyanokat, akik ezúttal nem, és olyanokat is, akik soha, semmilyen formában nem vettek részt szavazáson, és nem is tervezik ezt a jövőben sem.

Itt tennem kell némi kitérőt az utolsó csoporttal kapcsolatban. Az Iránytű Intézet legfrissebb, a Magyar Nemzet megrendelésére készült kutatásából az derül ki, hogy a bizonytalanok tizenkilenc százalékon állnak, és hat-hét százalékra mérik azoknak a számát, akik egészen biztosan nem mennek el szavazni. Nos, a bizonytalan, vagy választ nem adó megkérdezettekkel most nem tudunk foglalkozni, de nyilván köztük is akad majd jócskán olyan, aki nem vesz részt a 2018-as választásokon. Azoktól viszont, akik explicit kimondják, hogy fütyülnek az egészre, ha úgy tetszik a notórius nem választóktól jómagam – nemes egyszerűséggel – elvenném a választójogot. A választójog ugyanis nem csupán jog, hanem egyben erkölcsi kötelesség is. Persze köztük is akadnak olyanok, akik megörökölték azt a történeti beidegződést, amely okai az 1947-es kékcédulás választásokban keresendőek. Minek szavazzak, úgysem számít! Generációkról generációkra száll, majdhogynem genetikailag öröklődig az a kétségbeejtő reménytelenség, amelyet a kommunisták csalássorozata váltott ki a magyar társadalomból, s olybá tűnik, hetven esztendő sem volt elegendő kiheverni a traumát. Az 1947-es kékcédulás szavazás az 1990-es első szabad választásra is markánsan kihatott, ahol a polgárok csupán hatvannégy százaléka jelent meg. Úgy voltak vele  minek.

Forrás: MNO.hu

Bizonyára ma is akadnak olyanok, akik így vannak ezzel, de sokakat egyszerűen csak nem érdekel, ám általában ez az típus, amely a mindenkori kormányt szidni igen hangosan képes. Tehát elvenném a szavazati jogot, minek, ha úgysem él vele. Valószínűleg nagy sivalkodás lenne, sérülne a jogállam, meg a demokrácia, hogy a sajtószabadságról ne is beszéljünk. Megjegyzem, Belgiumban pénzbüntetéssel sújtják a nem szavazókat, az USA-ban pedig regisztrálni kell a választások előtt.

És egy balkanyarral vissza is térhetünk az ellenzék hamis kijelentéseihez, illetve a közvélemény-kutatók különféle méréseihez, amelyek nagyon is alkalmasak a befolyásolásra. A Republikon Intézet például rendszeresen fölé méri a kormánypártokat, csakhogy a megfelelő pillanatban kivételesen pontosan mérjen, s önmaga előző adataira hivatkozva közvetíthesse a népszerűség elképesztő zuhanását. Cseles. De legalább ilyen trükkös a magyarok többsége kormányváltást akar szlogen, amely egyrészt valóban inspirálóan hat az ellenzéki szavazókra, tán még magára az ellenzékre is, az ostobábbjai bizonyára elhiszik, másfelől viszont ellenhatást is kifejt, hiszen ugyanilyen inspirációt válthat ki a Fidesz-szavazókból és mozgósíthatja azokat, akik a magabiztos fölénybe vetett hitük okán nem mennének el választani. A kommunikációs szakemberek feladata egy-egy politikai lépés következményének várható hatás-ellenhatás vizsgálata, illetve elemzése, ám az ellenzék háza táján az utóbbi években egyáltalán nem szokatlan jelenség a dilettantizmus, magyarán az a bizonyos fagyi egyre gyakrabban visszanyal.

Nekünk, higgadt jobboldaliknak pedig nincs más dolgunk, mint egy határozott mozdulattal behúzni az X-et oda, ahová kell, akkor, amikor kell. De addig is hátradőlhetünk, ihatunk egy kávét, és bámulhatjuk az ellenzéki pártok által bemutatott kutyakomédiát, változó szereposztással.

Hozzászólások

hozzászólás

The following two tabs change content below.

Callidus

Politikai, közéleti, olykor irodalmi szövegeim csokorba szedésével kívánom a kedves Olvasót töprengésre késztetni. Vagy dühöngésre. Vagy csak józan gondolataik számbavételére, mely tevékenység némelyeket talán tettekre sarkall, míg másokat bölcs hallgatásra. Meglátjuk.
Share

Esetleg más?

Villax Richárd: „Fáj a fejem” – néhány gondolat a pa-dö-dő jelenségről jubileumuk kapcsán

Az Állatkertben (!) ünnepelték a napokban a Pa-Dö-Dő lányok együtt éneklésük harmincadik évfordulóját. Bizony, már …

4 hozzászólás

  1. Dékány Ilona

    Kedves Callidus ! Épp’ ma írtam a KARIGERI et. /hű , de tetszik !/ kijelentésével kapcsolatban : Honnan veszi a bátorságot , hogy kijelentse : A magyarok többsége kormányváltást akar . Tehát ezt ő miből gondolja ? Csak úgy a zuglói íróasztal mellől kitalálta , miközben a térképet nézegette ? Netán futárokkal kihallgattatta amikor az emberek vacsora közben beszélgettek ? Esetleg gondolatolvasóvá lett mióta több pártocska is miniszterelnökké szeretné tenni ? —amit persze ő félvállról elháritgat …—
    Micsoda pilátusi népség !

  2. Egy ékkönek tartom, ha a választási kampányok idején, a közvélemény-kutatások kapcsán ezt így ide le lehet írni:
    „…magyarul nem tudjuk, hogyan hangozott az eredeti kérdés, amelyre a válaszok születtek“.
    Szeritem a másik ékkö, hogy a megbízott Iránytü Intézetnek 8+1 (több mint nyolcféle) politikai pártot volt szerencséje összeszámolni egy kb., tízmilliós népesség keretein belül. Nem tízmilliós szavazati joggal rendelkezö lakósság esetében!
    Elnézést a kifejezésért, de ha a „nyitott társadalom sokfélesége“ idáig fajult el, akkor nem csoda hogy olyanok is vannak, szép számmal, akik nem is akarnak szavazni menni, vagy bizonytalanok.
    Ha elgondolom, hogy a kommunistaidök emlékezete és öröksége mellé az adómból az állam legalább 4-5 párthoz tartozó képviselöket fizet busásan, azért, hogy azután szinte semmilyen kérdésben ne lehessen hosszan húzódó alkudozások nélkül határozatot hozni; mely határozat, ha megint sántikáló kompromisszum, akkor ott egye meg a…, hiszen számos kibújót tesz lehetövé
    Ha elképzelem, hogy amint az a demokrácia egyik különösen értékes, exportra is érdemes elönye, hogy:
    minél több a parlamenti, a koalíciós párt, annál egyszerübb a külföldi érdek, szemléletek bebarátkoztatása,
    annál egyszerübb az ország jólétét nemzetközileg kiterjedt kapcsolatú, pénzelt civilszervezetek által „feljavítani“,
    annál egyszerübb megtisztelö uniós meghallgatások kivételezö jótéteményében részesülni…,

    Nem állítom, hogy nem érdemes elmenni szavazni, de igen, érdemes. Azt is meggondolni, hogy kire.

    Viszont világos lett az is, hogy mennyi és milyen veszélyesen komolytalan lett a politikai élet, általában.
    Az okokat nem övezi átláthatatlan titok, így azokon sem volna érdemtelen laborálni.
    A választójogot nem venném el senkitöl és nem is büntetném (lásd uniós „kollegiális“ kényszerek). Egy egészséges politikai rendszer elbírná, el kell bírnia a nem szavazókat. Nemrég még a nyugati világ meg is bírta öket. Mostmár ott sem, annyian vannak a szédülö elégtelenek, az alkotmányban lefektetett választási rendszert mindegyre megváltoztatni akarók száma.
    Láthattuk a Macron esetében, hogyan került egy komplikált elrendezéssel az országa élére, tényleges kissebbség dacára.

    „A kommunikációs szakemberek feladata egy-egy politikai lépés következményének várható hatás-ellenhatás vizsgálata, illetve elemzése, ám az ellenzék háza táján az utóbbi években egyáltalán nem szokatlan jelenség a dilettantizmus, magyarán az a bizonyos fagyi egyre gyakrabban visszanyal. „

    Az ún., balos ellenzéknek mindenhol meggyült a baja, ez külön esszét érdelme.
    Röviden, nagyrészt a globalizáció okozta feladatvesztésben látom az okát, hiszen helyben szokása a bajokat orvosolnia, amelyeknek az okai nem csak, túlnyomó részben nem, helyben jönnek létre.
    Egyik jelentös következménye viszont a szoci helyvesztésnek a helyi anarchizmus létrejötte (Momentum és a többi „visszanyaló fagyi“). Akárki magának követelheti „az igazság“ helyreállításat, amely igazságot egy másik, 2-300-as csoport megint másként értékel.
    „Pénze“ nincs egyiknek sem, tehát azt valahonnan el kell koboznia (eröszak) vagy adósságot felvennie. Az újabb idök adósságai pedig, „különös módon“, de visszafizethetetlenek lettek. Az ajró pedig egy nem nagy ország esetében kimondottan pénzügyi csapda (Görögo., és tsai). A migráció a másik csapda.
    Ezekbe igyekeznek bele az európai feladatvesztettek rövidtávú hatalommegörzés árán és a perverz ideológiájuk segítségével.

  3. Igen én megkívánnám a választó polgároktól, hogy menjenek el szavazni.
    Ha az idióta TV sorozataikat ki tudják választani és meredt szemmel az egészségtelen cukros, zsíros zabát magukba tömve òrákat elterpeszkedve a díványon van idejük eltölteni, akkor 4 évente negyed órát fordíthatnának az ország sorsàra.
    Különben soros ügynökök döntenek helyettük.

  4. Igazán nem vitás, hogy a választási szavazás az jog is és kötelesség is.
    A szavazati jog megvonása föbenjáró büntetés számba megy.
    Azért továbbra is úgy tartom, hogy egy rendben levö rendszernek meg kell bírnia egy bizonyos %-os “tartózkodást”; egy bizonyosat!
    Ugyanakkor valamilyen módon el kellene érni, hogy a polgár belássa, NEM AKKOR SZUVERÉN ha úgy határoz, hogy a díványon marad ahelyett, hogy szavazni menne “4 évente egyszer”. Azt is tudva, hogy mit csinál.
    Mindamellett, hogy a léhaságig felszaporodó pártok programjait egyenként kéne tanulmányoznia a különben sem politika iránti érdeklödönek. ?

    Arról nem is beszélve, amit már ismerünk: Belgium és mások azt tesznek amit jónak látnak. Amit Magyarország tesz/tenne, büntetne, elvenne, elöször is kétes, hogy azt a parlament meg is szavazná. De ha a parlament nem is tenné meg már az ötlet is afelöli fejtörést váltana ki, hogy megint milyen „uniós érték megsértése“ ürügyén tartsanak újabb ki-/meghallgatást.

    Vagy egyáltalán lehetséges e jogi úton elvenni valamit, egy létezö alkotmányos jogot, amivel X, Y, Z, ezúttal nem él, söt, a multkor sem, viszont nem jelentette ki, hogy soha nem is fog élni vele?

    Szomorú volt és alig érthetö, hogy a tavaly, Október 1-én sem mozdultak meg sokan, pedig az akkori szavazáskor nem is az/egy kormány sorsáról volt szó -amely változik- hanem az egész ország késöbbi jövöjéröl. Elég érthetetlen jelenség volt, mégis magyarázatának kell lennie. Akkoriban, például, egy a miniszterelnök iránti ellenséges blog törzsközönsége azt beszélte meg, hogy ök sem akarják a bevándorlást, mégis.., nem terjesztek itt ötleteket.
    Lehet, hogy azért fordult a kormány most a kérdöíves változathoz, ami házhoz jött. Ott lehetett maradni a díványon

    Gondolom, jól emlékszem, hogy Orbán Viktor annak idején azt is bevette a kormányzási programjába, hogy az ország népével együtt szeretne kormányozni, tehát gyakran lesz népszavazás, mondta. Svájci mintára. Csalódnia kellett, nem mentek el az emberek.

    Majd azt is meg kellett élnie, hogy egy nem leírt, de müködö szabály ismeretében, hogyan sikerült egy senkiházi takonypócnak aláírások gyüjtésével minden belátható idökre semmissé tennie a Magyarországi olimpia esélyét. Nem az olimpián magán van a hangsúly, hanem a szerintem nagyon is kétes (mások szerint nem kétes), mégis lehetséges és hatásos közéleti eljárásokon.
    A „soros ügynökökén“, azok tanítványaikén.
    Mindenkinek minden

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.