2018 november 13., kedd

Civil szervezetek

Vasárnap kezdődik a házasság hete

Vasárnap kezdődik a házasság hete; országszerte és a határon túl több mint 300 programmal irányítják rá a figyelmet a házasság, a család fontosságára – közölték a szervezők budapesti sajtótájékoztatójukon. Herjeczki Kornél, a házasság hete mozgalom országos koordinátora elmondta: a Magyarországon idén 11. alkalommal megrendezett programsorozat egyre népszerűbb, tavaly 72 település …

Még több »

“Hazug, önkényes és kártékony”- nekiment a Stop Sorosnak a Helsinki Bizottság

A Magyar Helsinki Bizottság csütörtökön megküldte álláspontját a kormánynak a Stop Soros törvénytervezetről. A civil szervezet közleményében azt írta: a készülő szabályozás elfogadhatatlan és alkotmányosan védhetetlen politikai célokat szolgál, értelmetlen szabályokat tartalmaz, ezért azt kategorikusan elutasítják. A hirado.hu kíváncsi volt a részletekre, kérdéseiket és a válaszokat módosítás nélkül közöljük. Az …

Még több »

Civiltörvény: beperelte Magyarországot az Európai Bizottság

Beérkezett az Európai Bizottság keresete, és ezzel hivatalosan is az Európai Bíróság elé került a külföldről támogatott civil szervezetekre vonatkozó törvény miatt Magyarország ellen megindított kötelezettségszegési eljárás – közölte csütörtökön a luxembourgi székhelyű bírói fórum. A bizottság decemberben jelentette be, hogy – mivel nem történt előrelépés – harmadik szakaszba lépteti …

Még több »

Szent Bakhita-emléknap: gyertyagyújtás február 8-án a józsefvárosi Szent Rita-templomban

Szent Bakhita Jozefina szudáni származású rabszolgát, későbbi szerzetesnővért 2000-ben avatta szentté II. János Pál pápa, halálévfordulója napját, február nyolcadikát pedig 2014-ben Ferenc pápa az emberkereskedelem elleni fellépés napjává nyilvánította, egyúttal imanapot hirdetett az emberkereskedelem és a modern kori rabszolgaság felszámolásáért. A „Gyújts egy szál gyertyát az emberkereskedelem ellen” jelmondatú megemlékezést először …

Még több »

Nemzetközi sikert ért el a Nagycsaládosok Országos Egyesülete

Az első magyar, a világon pedig a hatodik civil szervezetként a Nagycsaládosok Országos Egyesületének ítélték az egyik legrangosabb nemzetközi családszervezet, az IFFD (Családfejlődésért Nemzetközi Szövetség) díját, amelyet a családi értékek védelméért kifejtett munkáért ítélnek oda. Családfejlődésért Nemzetközi Szövetség, amely öt kontinens hatvanhat országában jelenlévő non-profit szakmai szervezet, a Nagycsaládosok Országos …

Még több »

A nemzetközi TeenStar-program Magyarországon is elindul – Miskolcon mutatták be

„Ötletgazdag, kreatív, komolyan veszi a gyerekeket. Szívmelengető, felemelő. Hihetetlen anyag, módszertan, sokszínűség. Egészséges önbizalmat ad a fiataloknak.” Ezeket a jelzőket és megállapításokat nem a TeenStar szórólapjáról másoltuk, hanem olyan személyek visszajelzéseiből ollóztuk, akik már elvégezték a TeenStar-tanfolyamot. A világ számos országában sikeres, eredményes és népszerű nemzetközi személyiségfejlesztő szexuálpedagógiai módszer magyarországi …

Még több »

Hároméves TeenSTAR-program indul Magyarországon

Az ERGO Európai Regionális Szervezet 2016 óta az ifjúság egészségmegőrzése terén kiemelkedő értékkel bíró, TeenSTAR nemzetközi szexuálpedagógiai személyiségfejlesztő program magyar nyelvterületen történő elterjesztésén, kiépítésén és megszilárdításán dolgozik. A szervezet célja, hogy a főleg német nyelvterületen – Ausztriában például már tíz éve – jelentős eredményeket elérő, a szülők és a diákok …

Még több »

Keresztény szemmel a fenntarthatóságról

A Balatonfüredi Értelmiségiek Keresztény Egyesülete mindenkit szeretettel vár előadássorozatának következő állomásán 2018. január 12-én 18.00 órakor a balatonfüredi Református Általános Iskolában. Vendég: Ifj. dr. Zlinszky János, környezetpolitikai szakértő, egyetemi docens, a “Környezet és fejlődés” környezetjogi főtantárgy alapítója és oktatója a katolikus egyetemen. Helyszín: Balatonfüred, Iskola utca 2.

Még több »

2,8 milliárd forintra pályázhatnak jövőre a civil szervezetek

Péntektől lesznek elérhetőek a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) jövő évi pályázati kiírásai, amelyekben összesen 2,8 milliárd forint áll rendelkezésre a civil szervezetek számára – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára egy civil fórumon kedden Nyíregyházán. Fülöp Attila elmondta, a pályázható összeget …

Még több »

Novák Katalin: egyre többen akarnak és tudnak segíteni

Magyarországon egyre többen vannak, akik adni, segíteni szeretnének és tudnak is – emelte ki a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár vasárnap Budapesten, a Családszervezetek II. jótékonysági adventi vásárának megnyitóján. Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) államtitkára kiemelte: az, hogy Magyarország erősödik, nem csak gazdasági, de lelki erősödést is jelent. …

Még több »