2018 december 14., péntek

Ködszurkáló

Ködszurkáló: Hideg jel

Túl vagyunk ezen az iszonyatos Sargentini jelentés szavazáson, ezen az ingyencirkuszon az Európai Parlamentben, Uramisten, csak el ne kezdjünk belegondolni e két szóba: európai és parlament, mert akár fel is köthetnénk magunkat… mindenesetre túl vagyunk rajta. Volt, ami volt, lesz, ahogy lesz. Azóta „forr a világ tengere”, manapság ez a …

Még több »

Ködszurkáló: Becsületbeli ügy – eine Frage der Ehre

Miközben néztem az Orbán-Merkel sajtótájékoztatót Berlinben, egyfolytában az járt az eszemben, micsoda páratlan teljesítményt nyújt drminiszterelnökúr! A találkozót nagy várakozás előzte meg Németországban. Zárójelben jegyezzük meg, nem csoda, hisz Közép-Európa fenegyereke látogat Berlinbe a kancellár asszony meghívására, Orbán, a rebellis magyar kormányfő, aki tántoríthatatlanul megy a saját feje után, zsarolni, …

Még több »

Ködszurkáló: Soha többé Németországot! – skandálták az ellentüntetők a német Békemeneten

A német alternatív médiumok egyik legjobbja, a „Junge Freiheit” tette épp közzé remek összefoglaló filmjét az AfD  (Alternatíva Németországért Párt) szervezésében május 27-én vasárnap Berlinben tartott rendezvényéről, melyet joggal nevezhetünk a németek „Békemenetének”. Mi, akik itthon, egy alig tízmilliós Magyarországon megszokhattuk a Békemenetek több százezres tömegét, csak mosolygunk… Kb. tízezer ember …

Még több »

Dunst Eszter: A magyar Belzebub

Teljesen mindegy, hogy tv, rádió vagy internet, az ORF (osztrák közszolgálati média) minden felülete Orbán ellen uszít.  Az Orbán elleni hecc-propaganda olyan masszív, mintha legalább is az osztrákok is részt vehetnének a vasárnapi magyarországi választásokon. Ha komolyan vehetnénk az ORF-t, akkor Magyarország maga a Gonosz Birodalma, Orbán pedig a Sötétség …

Még több »

Gábor fiam labanc lett

A Jobbik elítéli a Bécs elleni lejárató szándékú videót, én pedig Orbán Viktor nevében is bocsánatot kérek az osztrák emberektől – írta minap Vona Gábor pártelnök. Vegyük csak elő Ady „kuruc-verseit”… tanulságosak mostanság. Akad köztük egy, ami nagyon és még annál jobban is időszerű. Esze Tamás komája címmel, mely ezzel …

Még több »

Ködszurkáló: A jégmező lovagjai

Nézem ezt a képet… ismét egy csoda! Olimpiai arany a jégen… soha nem volt még ilyen! Örömcunami tajtékzott végig az országon, felrobbant az internet, mindenki őket, a magyar rövidpályás gyorskorcsolyaváltót csodálja, könnyezi és szereti. Burján Csaba, Knoch Viktor, Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor. Ezeket a fiúkat, a kis árgyélusokat a …

Még több »

Ködszurkáló: Inkább a farkasok dala

Íme, itt van a brüsszeli soros-emberfaj legújabb sárkányfog-veteménye – Székesfehérvár királyi város benevezett az „Európa Kulturális Főváros 2023” projektbe, majd kihullott a rostán, mert a várost prezentáló kisfilmjüket a nemzetközi szigorúan független és semleges szakértő brigád elutasította. Az indok a következő volt: A Tele Élettel kisfilm “a fehér, keresztény Európa propagandafilmje… …

Még több »

A hatodik karika

Meddig mehet ez még így? Meddig működhet úgy Magyarország, hogy papíron már 2 kormányzati ciklust a nemzeti oldal nyert meg, elvileg mi vagyunk 2/3-os többségben, és mégis a bukott bolsevik maradékok, angströmnyire zsugorodott pártsejtek, a semmiből egyszer csak összeverődött papucsállatkák uralják az országot, terrorizálják a közbeszédet, teszik tönkre legjobb terveinket, …

Még több »