2020 szeptember 24., csütörtök

Írók

Arctár – Jókai 190, ünnepi emlékest Észak-Komáromban

Tegnap Észak-Komáromban jártam, a Jókai 190. születésnapján tartott ünnepi emlékesten. Jó volt ez a nap együttlét: nem csak a felvidéki magyarokkal találkozhattam, hanem a szinte minden, a történelem által szétszakított magyar közösség képviselte magát. Emlékműsor és díjkiosztó. Furcsa volt olvasni, hogy nemzetközi irodalmi pályázatban hirdettek eredményt; hiszen minden induló magyar …

Még több »

Zsörtölődöm…

Az utóbbi időben városunkban jártomban-keltemben panaszosokba botlok. Mintha kifordult volna helyéről a világ, maga alá ásva a tiszteletet, jó szándékot politika és ember iránt egyaránt. Emberekkel találkozva beszélgetés közben kapkodom a fejemet. Gyakran meg kell csípnem magam, hogy nem álmodom, mert néha úgy érzem beszélgetőpartneremmel nem egy országban-, egy városban …

Még több »

Heti gondolatszikra

A balliberális oldalon háborút hirdettek minden ellen, amiben a kormány változást szeretne. Utcára vonultak százezres gigatüntetést remélve, ami pár százra redukálódott. Szerencsére egyre több ember fejében kigyulladt a jelzőlámpa, megszólalt a vészcsengő, hogy rossz oldalra sodródtak. Emberi tulajdonság, minél kevesebbet gondolkodunk, annál befolyásolhatóbbá válunk, hogy ez ennyire igaz megpróbálom bebizonyítani. …

Még több »

Gyertyafénynél emlékezve

Későre járt. Egyedül voltam ültem otthon az asztalnál. A gyertya lángja árnyékot vetett a szemközti falon. Gyönyörködtem fénytáncában. Gondolat-pókjaim csillogó hálót szövögettek a múlt selymes fonalából. Alig lehettem pár éves, emlékszem, édesapámmal a vasárnapi mise után meglátogattuk öreganyámat, belvárosi aprócska szobájában. Nagyanyó kicsi volt és töpörödött, háta kissé görnyedt, mégis …

Még több »

Kanizsai esték

Kanizsai Esték Most értem haza a református templomból, ahol a Kanizsai esték program keretében, Steinbach József A Dunántúli Református Egyházkerület püspöke, Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke volt a vendég. A Házasság hete alkalmából a püspök úr nagyszerű előadását hallgattuk végig, Fehérné Irénkével. Hella Ferenc lelkipásztor bevezetése után, a püspök úr …

Még több »

Szent Bujaság, szepességi templomok

Felvidéki anzikszok régi önmagamhoz… 7.     Az utolsó versem a felvidéki ciklusból… Tűz ég nyári éjszakán, a legény és a lány eggyé válik táncban, vöröslő lánglobogásban.   Bőr simul bőrhöz szenvedélyben, eggyé válnak a szerelemben, eggyé válásuk itt a földön teljesül.   Templom hűvösében, szent csend ölel körül, kőindák …

Még több »