2020 szeptember 24., csütörtök

Írók

Mi a szép? Mondjuk egy brekusz?

Egyszer egy öreg bölcs azt állította, írja temesvári Pelbárt egy helyen, hogy ő mindenben képes megtalálni a szépet. Hogy is lehetne másképpen? Hiszen mindent Istent teremtett, mindenben ott van a jó és a szép. Tanítványai megkérdezték: ugyan mi szép van egy békában? A bölcs sokáig gondolkozott, majd így válaszolt: Mellette …

Még több »

CÖF: Érvényesítsék a Kúria minden kötelezését a bankokkal szemben!

Devizahiteles tüntetők a Kúria előtt

A CÖF-CÖKA üdvözli a kormány devizaalapú hitelesekkel kapcsolatos eddigi döntéseit. Megállapításuk szerint e tárgykörben az Országgyűlés által meghozott törvények tükrözik a társadalmi szolidaritást, ugyanakkor tiszteletben tartják a jogállamiságot. A szervezet szerint azonban a Kúria jogegységi határozatának minden rendelkezését érvényesíteni kell a bankokkal szemben. Közleményükben így érvelnek:   “Nem felejthetjük, hogy az árfolyam …

Még több »

Erdélyi levelek: Kínai Pál utca

Megrongált vásárhelyi táblák 2004-ből

Az RMDSZ közel huszonöt évét mérlegre téve egyértelműnek tűnik, hogy a „szövetség” elsősorban az autonómia-küzdelem és az oktatás terén halmozta fel a legnagyobb tartozásokat. Az autonómiáról többnyire csak választási kampányok idején szólnak, hogy aztán négy esztendőre, a következő kampányig megfeledkezzenek róla; a magyar tannyelvű, önálló, állami tudományegyetemről végleg megfeledkeztek, a …

Még több »

Egy-két gondolat a vasárnapi nyitva tartásról

  Manapság a közbeszéd része, hogy vasárnap nyitva tartsanak-e a boltok. Sokan a gazdasági növekedést féltik ettől, sokan a munkahelyek miatt aggódnak. Mint közgazdász azt mondom, a gazdasági növekedésre ez csekély hatással lesz, hiszen a vásárlások többsége legfeljebb időben strukturálódik át szombatra vagy hétköznapra, ami elveszhet, az a vasárnapi impulzusvásárlásokból …

Még több »

Kedves Szülők, kedves Fiatalok, kedves Honfitársaim!

Isten legyen irgalmas a csatlakozókhoz!   Kedves Szülők, kedves Fiatalok, kedves Honfitársaim!   Ma reggel megdöbbenve láttam, hétfőn mire készülnek, felforgatni hazánk biztonságát, békéjét, a családok jövőjét tönkretenni. Tessenek mondani drága édesanyák utána tetszettek nézni Hiller úr által ajánlott Gender módszernek, melyet óvodás kortól alkalmaztak volna gyermekeik fejlődése, nevelése okán. …

Még több »

Az (élet)mű és kritikája… (A fekete zaj kora 6.)

  Siker a néma csend, amivel az írásaimat fogadják, ha valahol előadják. Siker, amikor az olvasóim megosztják velem a gondolataikat, életüket, legbensőbb titkaikat. Fájdalmas siker, hogy nem tudok mindenhová elmenni, ahová hívnak. Amikor vitatkozni kezdenek velem, amikor az írásaimat átírják a saját szellemükben – csak a jó írókat érdemes plagizálni. És siker az …

Még több »

Elfeledett és feldolgozatlan traumáink a magyar irodalomban és közéletben (A fekete zaj kora 5.)

Azt hiszem, ma egy írónak az egyik legfontosabb feladata, hogy segítsen feldolgozni azokat a traumákat, amik a magyarságot a XX. században érték. Sokfajta traumáról beszélhetünk: az áldozattá és az elkövetővé válás traumáiról… Egy példa az elsőre; a XX. század vérveszteségei, amik a magyarságot sújtották: I. világháború: 530 965 halott (minden …

Még több »

Fenyő a Felvidéken

Felvidék… Annyi mindent jelent ez a szó. A városok, ahol nagyszüleim éltek, még Trianon előtt, felvidéki magyar barátaim és rokonaim, a Tátra, ahol annyit nyaraltunk gyermekkoromban, a pusztító hóvihar, ami letarolta a hegyeket. A régi magyar határ Nedecnél, ma már két határon is túl… Nehéz ezt mind elmondani egy képben.  …

Még több »

A visszavonás margójára…

Amikor egy miniszterelnök képes arra, hogy kormánya döntéseit felül bírálja, kétesen- vagy rosszul kommunikált terveit visszavonja, továbbgondolja, alázatos szolgálatának ad bizonyságot és a legnagyobb erényét mutatja meg vele, ha népe kívánságát a saját érdekei elé helyezi, ilyen az, amikor az alázat legyőzi az egót.Csak kivételes tehetséggel és tiszta lélekkel megáldott …

Még több »

Tartalomhoz a forma az internet világában (A fekete zaj kora 4.)

      Amint korábban is utaltam rá, manapság az irodalmi alkotások egyre inkább a világhálón keresztül jutnak el az olvasókhoz. Elismerem, csodálatos érzés egy újságot, egy könyvet kézbe venni, jelzi a minőséget, de a nyomtatott sajtó szerintem hamarosan olyan szerepet fog betölteni az irodalomban, mint a csatahajók a tengereken: …

Még több »