2020 augusztus 9., vasárnap

Írók

Egyesült a Magyar Unitárius Egyház…

MAGYAR UNITÁRIUS EGYHÁZ címere

Kolozsvárott, 2012. június 28-án egyesült a magyarországi és erdélyi unitárius egyház. Azt hiszem, ez olyan ünnep, amit magyarként és keresztényként egyszerre élhetek meg. Katolikus vagyok, így az unitárius hitelvek számomra csodálandók, de idegenek - azonban azt, amit az unitárius hit megélt az elmúlt évszázadokban, azt hiszem a kereszténység katolikus ágát követőknek is érdemes tanulmányoznia. Megtartották a hitet, ahogyan a katolikus, református és evangélikus testvéreik is. Túlélték az üldöztetéseket, ahogyan a görög katolikus Krisztus-követők is. Az egyedülálló örökségüket én másban látom: bizonyítékai és tanúi a szabadságnak, ami a magyarság egyik legfontosabb öröksége.

MAGYAR UNITÁRIUS EGYHÁZ címere

Bizonyíték, hiszen egyedül a liberális Erdélyben maradhatott fenn az a hit, amiért Servét Mihályt Genfben Kálvin megégette, s a történelem viharaiban, ha meg is nyesték a jézusi hit ezen ágát, megmaradhatott és zöldell, mint láthatjuk.

Még több »

„…magasztalja a gyermekek és a kicsinyek ajka” (8, zsoltár)

Aki megszokta, hogy komoly dolgokról írok, most csalódni fog, mert nem országos és nagy ügyekről, hanem „csak” a fiamról mesélek. Vasárnap kettesben elmentünk strandolni Esztergom-Kertvárosba, olyan férfinapot tartottunk. Minden szülő tudja, hogy akármennyire is jó a játék, eljön az a pillanat, amikor a mozdulat megnehezedik, és a part egyre hívogatóbb… De a fiam hívott:

- Apa gyere!

Önkéntelenül visszakérdeztem:

- Hova?

Nagy, csodálkozó szemekkel nézett rám:

- Hát velem!

És ebben a pillanatban elgondolkoztam… Mert néha Isten szavát a legváratlanabb pillanatokban halljuk meg.

Még több »

Monológ a születő Kádár-korszakról 1956. Karácsonyán

Kádár János

Kádár János

Új Magyarország épül a régi romjain, s napról napra többen lesznek, akiknek ez az új Magyarország jelenti a hazát. Ha eddig megölték a testet, mostantól a lelkeket pusztítják. Megkapja a nép a kenyeret, sőt ünnepnapokon a vajat is a kenyérre, ha lemond arról, ami a napi létezésen túl van. Ha megelégszik azzal, hogy nép legyen, a saját boldogulásukat keresők véletlenszerű közössége, s nem akar többet nemzet lenni. Megkapja a valóságot, ha feladja az álmait.

Lesznek még talán, akik ebben az új Magyarországban is keresni fogják a hazát, s szemükben ésszerű kompromisszum lesz, ha előtagként a „szocialista” szót használják, a s nemzeti színek mellé kitűzik a vöröset is, s nem veszik észre, mert érdekeik ellen való, hogy észrevegyék, hogy ez a szó: „szocialista”, fosztóképző.

Lesznek bőséggel, akik inkább a halált választják, mert a félholtra vert, felakasztott, haláltusájában magát összevizelő ember inkább jelenti számukra a méltóságot, mint az, aki május elsején összeveri a tenyerét, sör és virsli reményében, de többen lesznek, akik egy normálisabb élet reményében elfogadják a kommunisták által kínált játékteret.

Még több »

Már Simicskónak is balhés a MEOE

Simicskó István nem sejtette a jogi zűröket? (Fotó: Index.hu)

Hogyan keveredett az államtitkár a kétes hírű szervezethez? A PolgárPortál már több cikkben beszámolt arról, hogyan küzd a Civil Összefogás Fórum a becsületes kutyatenyésztők érdekeiért. Hétfőn közöltük Csizmadia László elnök és Lévai Piroska szekcióvezető leveleit, amelyekben rávilágítanak a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületének (MEOE) jogsértő tevékenységére és arra, hogy több kormánypárti …

Még több »

Fizessük be a strasbourgi bírságot!

A Munkás-paraszt Hatalomért Emlékéremben 1956 eltiprói részesültek

Mutassuk meg nekik, gyűjtsük össze mi a strasbourgi büntetést! – Tüntessünk a halál csillaga ellen! Erkölcsileg elfogadhatatlannak tartja a CÖF-CÖKA és a CET vezetősége, hogy a Strasbourgi Nemzetközi Bíróság 4000 euró kártérítés és 1500 euró költségtérítés megfizetésére kötelezte a Magyar Államot, amiért az érvényesítette saját törvényét és megbírságolt egy, a …

Még több »

Északi fény a Felvidék felett

Múzeumok éjszakája 2012, Esztergom. Talán kevésbé vidám, mint a Budapesti, de ennek az éjszakának az ezer év, Szent Istvántól máig különös ízt ad a történelem. MS Mester képei, a várat őrző oroszlánok, a Bazilika félbemaradt álma, mind rólunk mesél. A vakmerő álmokról, amik torzón maradtak, mégis, csonkaságukban is az örök nagyságot hirdetik. A csodák nagy része már örökre elveszett, már nem repül többé a híd, az ágyúgolyók nem repítik fel a vizet a hegy csúcsára, a négy toronyból örökre csak kettő marad, csonkán állnak a boltívek, mégis itt egybefonódik a ma és a tegnap.

Gyermekkoromban Esztergom majdnem város volt, a csonka híddal, az elzárt szovjet laktanyákkal, olyan hely, ahol a csend leül a folyópartra és némán nézi az elfutó hullámokat.

A rendszerváltás után, mintha elkezdett volna életre kelni a város, de azzal, hogy a prímás elköltözött belőle, eltűnt az a szakralitás, ami majdnem ezer éven keresztül benne lakott. Mégis, a város élni akar, hordozza múltját, s amikor öreg félévszázad múltán a híd végre felépült, új életre kelt: mintha újra kezet nyújthatott volna egymásnak a csonkaország és a Felvidék. Ezen az estén kézzelfogható valósággá vált, hogy a határ, amit egykor Párizsban meghúztak életidegen és mesterkélt: a két város együtt rendezte meg a múzeumok éjszakáját. Kisvonat járt a hídon, s aki a párkányba átruccant, talán észre sem vette, hogy másik országban jár.

Még több »

Tegnap este tankolni akartam

Tegnap este tankolni szerettem volna. Közölték, hogy elfogyott a gázolaj, a benzin és a kerozin. Kiürültek a készletek, de ne is várjak utánszállítást, mert most kapták a hírt, hogy az egész Földön kiürültek a készletek. Nincs több gázolaj. Jelezték, hogy átállnak abrak-, zab- és szénaforgalmazásra, a shopban pedig vásárolhatok bakpokrócot, viharlámpát, különböző fajta ostorokat, napelemes szekér-kiegészítőket és viharkabátokat. A szomszédos autókereskedés átállt, különböző fogatokat, szekereket, homokfutókat vásárolhatok a különböző igáslovak mellett. Jó hírként még elmondta az abrakárus (volt benzinkutas), hogy újraindítják a bezárt vagy visszasorvasztott vasútvonalakat, de már megkezdték a rég felszedett pályák újra lerakását is. Kimentem az utcára, ahol mindenki ráérősebb lett, az emberek köszöntek egymásnak, udvariasan előbbre engedték a hölgyeket és az időseket. Gyorsan leintettem egy fiákert, az állomásra hajtattam. Megtudtam, hogy 1879-hez hasonlóan kettő óra 18 perc alatt ér Budapestről Siófokra a vonat, ahol azonnal csatlakozással tudok átszállni a füredi gőzhajóra és egy perc híján három óra alatt vagyok Füreden. Nem is rossz, kiáltottam fel. Ez alig 27 perccel több,mint a XXI. század magyarországi vasútján. Mielőtt elfogyasztottam volna az állomás kockás terítős teraszos vendéglőjén egy hosszú lépést marhapörkölttel, a jegypénztárhoz siettem. A jegykiadó kisasszony rám mosolygott (amúgy az egész állomás személyzet nagyon jó kedvű volt. És újra megjelentek a barátságos hordárok is). A mosoly mellé azonban egy ajánlatot is kaptam: a MÁV tisztviselője elmondta, hogy egy éjszakai vonatozás alatt elérem a dalmát tengerpartot vagy az erdélyi Kárpát-kanyar hegyeit. A vonaton udvarias kocsikísérő hozza a reggeli kávét, péksüteményt, hogy jól induljon a nyaralásom a tengernél vagy a hegyek között. Ahol tetszik.

Aztán egyszer csak snitt. Hirtelen megint egy ideges benzinkúton találtam magam mosoly nélküli pultossal szemben. Az utcára már nem is volt kedvem kilépni. Ide látszott az elhanyagolt MÁV-állomás....

Még több »

Lejárató cikk a civil szféráról

Vajon mi a jelük?

Csizmadia László: Kinevezésemhez vitathatatlan erkölcsi alapot szereztem   Helyreigazítást kért a HVG internetes portáljától Csizmadia László, a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) Tanácsának elnöke, amiért a lap valótlanságokat írt a civil pénzek szétosztásáról, visszaéléseket sejtetve a pályázati rendszer és a támogatások a körül. A Gavra Gábor főszerkesztőnek címzett levélben Csizmadia László …

Még több »

Vasárnap: Rule Britannia! – hétfőn: Trianon

Normal 0 21 false false false MicrosoftInternetExplorer4

A hétvégén ünnepelte Nagy Britannia és a Nemzetközösség II. Erzsébet királynő trónra lépésének 60. évfordulóját. Érdekes belegondolnunk, hogy Britannia életében mit jelentett ez a hatvan év: amikor trónra lépett, még több birodalmon „uralkodott” (de nem kormányzott, ahogy az angol mondás tartja), ma, bár a Nemzetközösség hivatalosan létezik, inkább csak egy nagyobb ország királynője.

esős, vasárnap délután

 

Esőisten ezen a hétvégén nem Mexikót, hanem mintha a királyság intézményét is siratta volna: a közvetítésen látszódott, hogy a kórus megpróbálja büszkén énekelni a Rule Britannia-t és a God save the Queen-t, mégis a zivatar erősebb volt, az erősítés sokszor kihagyott, a TV-ben csak tátogni látszottak. Az ember önkéntelenül is arra gondol: ennyi maradt meg abból a birodalomból, ami felett nem is olyan régen, még sohasem nyugodott le a nap? Egy eső elmosta ünnepség? Egy néma kórus?

 

 

Az a nap már örökre lenyugodott.

 

S ilyenkor, magyarként, még egy kérdés az eszembe ötlik: vajon a régi Magyarországból is csak ennyi maradt? Egy emléknap, ahol a szónokok megpróbálnak egyensúlyozni az őszinte fájdalom és a politikai korrektség között? Régi hazám, mint matrica a kocsik hátsó szélvédőjén?

 

Miért van az, hogy a britek, ha el is veszítették a birodalmukat, méltósággal tudnak emlékezni rá, s a hivatalos ünnepségeken semmi fájdalmat nem látni az arcokon? S miért van az, hogy mi június 4-én, ha gondolunk is az elvesztett hazára, inkább néma keserűség van a szívünkben?

 

Azt hiszem, az egyik alapvető különbség, hogy mi a részeinket veszítettük el, a trianoni döntés a nemzet eleven húsába vágott. Felvidék, Erdély, a Részek, Kárpátalja, a Délvidék és a Lajtabánság egy volt a maradék országgal. Britannia gyarmatai sohasem voltak élő részei az anyaországnak.

 

A „gyarmataink” után mi sem sírunk. A videó megosztókon, ha akarjuk, meghallgathatjuk, hogy „Megállj, megállj, kutya Szerbia, nem lesz tiéd soha Bosznia”, a hadtörténeti munkákban olvasunk a boszniai harcokról, de soha senki sem gondol arra, hogy Boszniát, amelyért anno annyi magyar vér folyt, visszaszerezzük.

 

A második különbség, amiről nem szabad megfeledkeznünk: a brit gyarmatok önként szakadtak ki a birodalomból, az ott élő népek akarata szerint. Persze, ez kicsit hasonlít a szerelemhez: a férfi azt a nőt is nehéz szívvel engedi el, akit hiába szeret, menni akar – de ha elég okos, elengedi, nem tartja vissza „erővel”. A mi elszakított nemzetrészeinket senki sem kérdezte meg, sehol sem tartottak népszavazást arról, hogy hozzánk, vagy az utódállamokhoz akartak csatlakozni – vagy ha mégis, minket választottak. Az egyetlen kivétel Horvátország, amellyel azonban perszonálunióban voltunk, nem Magyarország részeként tekintettünk rá. S bár mindannyiunknak tetszik a tengerpart, tiszteletben tartjuk azon döntésüket, hogy önálló nemzeti létre vágyódtak. (Zárójelben teszem csak fel a kérdést, vajon ha a XIX. században a határainkon belül élő népcsoportoknak megadjuk a nemzeti fejlődés lehetőségét, nem elégszünk meg a liberális szabadságjogokkal, vajon másképpen alakul-e a történelem? De a történelemben nincsen „ha”...)

 

Talán ez az egyik legfájdalmasabb: mi erőszakos döntés során vesztettük el az ország kétharmadát, nem demokratikus, jogszerű úton.

 

A harmadik és talán ez a legfájdalmasabb: a határon túl rekedt nemzettárasaink helyzete. A volt brit gyarmatokon, akik ott maradtak, életformájukat változatlanul megőrizhették – ezt mi sajnos nem mondhatjuk el. Amíg fizikai épségét kockáztatja egyetlen honfitársunk is, aki anyanyelvén szólal meg szülőföldjén, nem fogadhatjuk el a kialakult helyzetet. Valódi béke csak az emberi méltóság tiszteletben tartása mellett lehetséges. Márpedig a baljós XXI. században igencsak nagy szükség lenne arra, hogy Közép-Európa népei igaz békességre jussanak.

 

Azonban nézve a TV közvetítés képeit, valami szép is az eszembe jutott. Hiába tűnt el a birodalom, hiába jött az ítéletidő, a britek méltósággal tudtak ünnepelni. Nem csak Londonban, hanem mind a 16 nemzetközösségi államban, akik II. Erzsébetet államfőjüknek fogadják el éneklik: Rule Britannia!. Ahogyan mi is; mert politikai ide, nemzetközi helyzet oda, eljutottunk oda, hogy már nem félünk nemzeti ünnepeinket közösen megülni, határon innen és túl. Közösen. Mintha nem lett volna Trianon, nem lennének köztünk a határok, ugyanúgy lobognak a zászlók, ugyanúgy énekeljük a himnuszt... Tudom, vannak, akik ezt nem tartják sokra, lekicsinylően virtuálisnak mondják, én azonban inkább úgy vélem: amíg a lelkek közössége megvan, amíg tudjuk, hogy összetartozunk, addig van remény.

 

És Istennél a megoldás. Mert engedve kell szeretni, de a kezet, mely felénk nyúl, mindig meg kell ragadnunk.

 

 

 

Mint mikor régi szerelmeseket választ el

 

buta végzet, sok kilométer,

 

félelem, irigység.

 

Már nem írnak, nem beszélnek,

 

egymásra gondolni is félnek,

 

mert fáj az emlék,

 

fáj a nincs hogyan és tovább.

 

Mégis,

 

ha boldog napok évfordulója közelít,

 

szebb ruhát vesznek fel,

 

reggel a tükör előtt hosszabban készülnek,

 

ebédjük ünnepi, mit együtt ettek rég:

 

mert tudják ünnep van.

 

Nem írnak egymásnak,

 

nem hívják egymást,

 

mégis, a szívük egy napra összeér.

 

 

 

Így vagyunk mi is,

 

öt kontinens,

 

sok ország magyarjai.

 

Napodon ünnepül a lélek,

 

felvesszük szebbik ruhánk,

 

mert tudjuk egy napra,

 

az örömben egyek vagyunk.

 

(Békési Szent István)

 

Még több »

Egy kommunizmus-túlélő levele

Ajánlom figyelmükbe Tuss Miklós kommunizmus-túlélő lapunknak írt, a strasbourgi emberi jogi bíróságnak címzett levelét:

Normal 0 21

Tisztelt Bíró Úr!

 

 

 

Az ön döntése az ötágú vörös csillag, mint önkényuralmi jelkép viselése ügyében olyannyira megdöbbentett, hogy így ismeretlenül is levélírásra késztetett.

 

Ön valószínűleg nem élt a kommunista diktatúrában, én igen, tönkretették az ifjúságom, a felnőttkorom és az öregkorom is (45 évig nyögtük) De itt nem rólam van szó, bár apámat is munkatáborba hurcolták, mert meg mert szólalni (bazaltbánya, fűtetlen barakk, összeláncolt lábbal 8-an alvás stb.) Itt a kommunizmus bűneiről van szó. Ön a döntésével azt a körülbelül 30 millió áldozatot és hozzátartozóikat sértette meg, akik a kommunista rezsim fennállása alatt haltak meg vagy szenvedtek évekig. A bebörtönzötteket, a kivégzetteket. A vörös diktatúra az egész világon gyűlölt és elutasított rendszer: Thienanmen tér, Katyn, Vietnam, Kambodzsa, Észak-Korea, Szovjetunió, DDR, Kuba, Afrika, Európa, Dél-Amerika stb.

 

Valószínű, hogy az áldozatok számát meg sem tudjuk becsülni, olyan sokan vesztek oda nyomorúságos körülmények közepett. Azt hiszem, hogy az ön történelmi ismeretei hiányosak lehetnek vagy talán valamiért nem szereti Magyarországot?

 

MI magyar emberek mindig élen jártunk a szabadságharcokban, védtük Európát a török, a tatár ellen, 1848-ban, 1956-ban szabadságharcot vívtunk. Elsőként döntöttük le a diktátor Sztálin szobrát, elsőként emeltük fel hangunkat a szovjetek által megszállt országok közül.

 

Akik arcátlanul „igazságért” kiáltanak, azok a kommunizmus haszonélvezői. Arcpirító hazugságaikkal tévesztik meg az embereket, úgy látszik önt is sikerült.

 

Kérem önt, hogy tartsa tiszteletben a magyar demokrácia jogos és igazságos törvényét, miszerint tiltott önkényuralmi jelképeket, nem szabad viselni – vörös csillagot, horogkeresztet.

 

Kérem, hogy döntését változtassa meg, legyen európai.

 

 

Józan belátásában bízva, üdvözlettel:

Tuss Miklós, kommunizmus-túlélő

Még több »