2020 július 9., csütörtök

Írók

HND: Vigyázz, ha védik az adataidat!

„A Nagy Testvér figyel téged.” – George Orwell alias Eric Arthur Blair (1903-1950), író, az „1984” című könyv szerzője Feltételezem, hogy néhány laza kattintással már mindenki „beleegyezett – hozzájárult – tudomásul vette” azt a kilométer hosszúságú szöveget, amelyet az elmúlt napokban virtuálisan, vagy akár személyesen is az orra alá toltak …

Még több »

Polgári Szilvia: Bálám szamara se érti

„Egy nemzet nagysága és erkölcsi fejlettsége híven tükröződik abban, ahogyan az állatokkal bánik.” – Mahatma Gandhi Miért veszett ki belőlünk az alázat, sokunkból még az élettel szemben is? A szélsőséges liberalizáció egyetemes emberi jogokat követel, de minél hangosabb teszi ezt, annál kevésbé ismeri el az élet értékét, az csupán egyetemes értelemben …

Még több »

Ráth Orsolya: Parabola Mátyás királyról és a juhászokról, akik tanyán élnek és nem rózsadombi luxusingatlanban

„A burkus király hallotta, hogy van Mátyás királynak egy aranyszőrű báránya, s az is a juhász keze alatt van. Erre a juhászra ugyanis juhokat bíztak, nem pedig pártvezetői tisztséget, meg kampánytámogatási összegeket. A burkus uralkodó kiment a tanyára a juhászhoz. Igen, a tanyára. Ez a juhász sosem bérelt rózsadombi luxusingatlant, …

Még több »

Pók Katalin: Nyílt levél Iványi Gábornak!

Tisztelt Iványi Gábor, lelkész úr! Arra szeretném Önt kérni, sok keresztény érzelmű és hívő ember nevében, hogy hagyjon fel azzal a gyakorlattal, hogy Orbán Viktort, Isten nevében, elkárhozással fenyegeti meg! Mert méltatlan és istenkísértő gondolatok ezek. Legfőképp egy „lelkész” szájából hallva. Miből gondolja, hogy Isten egyetért az Ön sajátos gondolataival? …

Még több »

Ambrus Csaba: Sajátos nevelésű forradalmárokkal hülyíti magát a haladó média

Alföldi Róbert, Steiner Kristóf, Sárosdi Lilla, Szepesi Niki és sokan mások, mint Magyarország legbátrabb emberei. És ez nem egy csőd szélén álló vicclapból kivágott csoportkép, hanem a Forbes magazin listája. Csemegézzünk hát egy kicsit, nézzük, mitől lettek a fent említett őstehetségek nemzetünk humán erőforrásának kiemeltjei? Alföldi Róbert Azzal, hogy öt …

Még több »

Ráth Orsolya: Politikai fogalomtár kezdőknek és haladóknak

A független képviselő tényleg nem függ senkitől – kivéve a baloldaltól. A politikai polihisztor pedig egy olyan személy, akinek a vallási életben való tájékozottságát jól bizonyítja, hogy „bérmálkozott is egy darabig”, aminél viszont csupán csak egy kicsit matekozott kevesebbszer, ezért aztán kiválóan kiismeri magát például a prímszámok világában, továbbá tökéletesen …

Még több »

Apáti Bence: A migránspókember, mint a liberális sajtó sztárja

Bejárta a hazai és a világsajtót az a videó, amin egy fekete bőrű fiatalember egy mongúz ügyességével mászik fel egy falon, hogy valami érthetetlen okból kicsavarjon egy erkélyen lógó és már félig megmentett gyereket egy másik ember kezéből, hogy aztán villámgyorsan behajítsa a teraszra. A kétségkívül sikeres mentőakció engem inkább …

Még több »

Ködszurkáló: Soha többé Németországot! – skandálták az ellentüntetők a német Békemeneten

A német alternatív médiumok egyik legjobbja, a „Junge Freiheit” tette épp közzé remek összefoglaló filmjét az AfD  (Alternatíva Németországért Párt) szervezésében május 27-én vasárnap Berlinben tartott rendezvényéről, melyet joggal nevezhetünk a németek „Békemenetének”. Mi, akik itthon, egy alig tízmilliós Magyarországon megszokhattuk a Békemenetek több százezres tömegét, csak mosolygunk… Kb. tízezer ember …

Még több »

Arany Lajos: Akik unos-untalan „biztosítanak”

anyanyelv

Az értelmetlenségig sűrűn szerepelteti mind a köznapi nyelvhasználat, mind a sajtó a biztosít igénket. Túl általános, gyakran homályos értelmű használatával, illetve ’lehetővé tesz’, ’rendelkezésre bocsát’, ’juttat’, ’garantál’ és hasonló jelentésében régóta szívósan tartja magát ez az elcsépelt divatszó. „Az önkormányzat úgy segíti az állami gondozásból kikerülő fiatalok önálló életkezdését, hogy …

Még több »