2019 október 16., szerda

Kultúra

Évente 1,7 milliárd forintot ad a határon túli közösségek fejlesztésére a kormány

A kormány a határon túli magyar kultúra ápolása, különösen a határon túli magyar közösségek aktivitásának fejlesztése érdekében évente 1,7 milliárd forinttal támogatja az erdélyi kulturális közösségi mintaprogramot – derült ki a Magyar Közlönyből. A pénteken megjelent kormányhatározat szerint az idei és a 2018-as költségvetésben 1,67 milliárd forintot különítenek el a …

Még több »

Ifj. Vidnyánszky Attila kapta a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt

A társulat titkos szavazása alapján ifj. Vidnyánszky Attila vehette át a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt az idei évben nyújtott kiemelkedő művészi teljesítményéért a Vígszínházban szombaton. A Pál utcai fiúk című előadás után rendezett ünnepségen Eszenyi Enikő igazgató nagy szeretettel emlékezett a Vígszínház legendás színésznőjére, Ruttkai Évára, aki most lenne 90 éves – …

Még több »

Ők nyerték a 2017-es Fölszállott a pávát

A Tatrospart Néptánccsoport nyerte a közönségdíjat a Fölszállott a páva című népzenei és néptáncos tehetségkutató műsor pénteki döntőjében, amelyet a Duna televízió élőben közvetített. A táncegyüttesek kategóriájában a Kalotaszeg Legénytársulat, szóló és párostánc kategóriában Fodor Mátyás, a hangszeres szólisták és zenekarok kategóriájában a Pósfa Zenekar, az énekes szólisták és énekegyüttesek …

Még több »

Fázó kislány – Szőnyi István festményéhez

A vers a “Színek és szavak találkozása Zebegényben” c. irodalmi tárlatvezetésen hangzott el (az eseményről szóló tudósítás ide kattintva olvasható el). Egy kislány fázik, arcán még fehér a vászon, hisz arca csak ígéret, még nem vésett rá sorsot az idő, csak a hideget tükrözi szeme.   Mezítláb áll résnyire nyitott …

Még több »

Kistelepülések kulturális alapellátását támogatja az Emmi 40 millió forinttal

Újra reneszánsza van a népi kultúrával való foglalkozásnak

Negyvenmillió forinttal támogatja pályázati úton az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) Kultúráért Felelős Államtitkársága 119 kistelepülés kulturális projektjeit. A negyvenmilliós keretösszegre 1000 fő alatti lélekszámú, hátrányos helyzetű magyarországi települések önkormányzatai pályázhattak kulturális projektek megvalósítása, minőségi kulturális értékekhez való hozzáférés lehetőségének bővítése céljából – tudatta az MTI-vel csütörtökön az Emmi kulturális államtitkársága. …

Még több »

Kétmilliárd forintból megújul a jáki templom

Kétmilliárd forintos költségvetési támogatásból megújul Vas megye egyik legfontosabb épített öröksége, a jáki templom – közölte Hende Csaba, az Országgyűlés törvényalkotásért felelős fideszes alelnöke, a térség országgyűlési képviselője. Hende Csaba elmondta: a támogatás kedvezményezettje a Szombathelyi Egyházmegye, az állami forrást három évre elosztva adják, a munkálatok ütemezése alapján. A négy …

Még több »

Kitörnének Brassó árnyékából a barcasági csángók

Értékeik és hagyományaik erőteljes népszerűsítésével kitörnének Brassó árnyékából a barcasági csángók. A tíz vidéki település magyarsága rájött, hogy a térség népszerűsítése nélkül még a szomszédos székelyföldiek sem igazán tudnak sokat róluk – írja a kronika.ro. Brassó megyéről mindenekelőtt egy kiadós séta jut eszünkbe a Cenk alatti városban a kihagyhatatlan Fekete …

Még több »

Könyvbújó Gáspár nagy utazása és elmeforgattató kalandjai

Első rész, melyben megismerhetjük Könyvbújó Gáspárt és hogy mely gondolatot forgatta meg elméjében Élt jelenkoron, valahol az óceán és a nagy hegység között egy öregúr, egy hegyölelte kis faluban. Keresztnevét szüleitől kapta, Gáspárnak keresztelték, de másik nevét maga szerezte: aki csak ismerte Könyvbújónak hívta, mert nap, mint nap, amikor csak …

Még több »

Csillagfényes téli éjen

Csillagfényes, téli éjen elindultam ifjú szívvel. Jéggyémántok útszegélyen, Istenvárás lélek-mélyen. Nem volt akkor se térképem, se GPS a zsebemben, csak a hitem, hogy meglellek az út végén szívrejtekben. A csillagfényt már szmog fedi, jéggyémántra útsót szórtak, harangot ver reklámszignál, s neonfény győz mécsvilágot. Betlehembe nem vezet út, s én, mint …

Még több »

Kodály emlékének szentelte az idei évet Magyarország

Ötven éve, 1967. március 6-án halt meg Kodály Zoltán. Halálának ötvenedik és születésének 135. évfordulója alkalmából a 2017-es évet a zeneszerző emlékének szentelte Magyarország. Kodály Zoltán amellett, hogy világhírű komponista és a kárpát-medencei népzene elhivatott gyűjtője volt, zenei tudományszervezéssel és ismeretterjesztéssel is foglalkozott. Zenepedagógiai munkássága, a Kodály-módszer világszerte elismert és …

Még több »