2019 augusztus 25., vasárnap

Felvidék

Jubileumi imanap Komáromban

A komáromi ünnepi szentmisét Ján Orosch érsek, a Nagyszombati Főegyházmegye főpásztora mutatta be felvidéki, valamint magyarországi pap- és szerzetestestvéreivel együtt - Fotó: Felvidék.ma

Felvidéki tudósítónktól   A Pázmaneum Polgári Társulás, a Jópásztor Alapítvány és a Komáromi Római Katolikus Plébánia szervezésében Jó Pásztor vasárnapján, május 11-én került sor a XXV., jubileumi Komáromi Imanapra Révkomáromban. 25 évvel ezelőtt, az ügyért – a magyar papi hivatásokért, a magyar püspökért imádkozva – több tízezer felvidéki magyar gyűlt …

Még több »

Ma Malina Hedvig, holnap te?

Tüntetők / Kép: csemadok.sk

A Malina Hedviget támogató és a szlovákiai igazságszolgáltatás állapotát bíráló tüntetésen, Pozsonyban a Vármegyeháza téren, a mintegy 1500 fős tiltakozó tömeg előtt a Csemadok és a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetségének üzenetét Mézes Rudolf olvasta fel. Az üzenet szerint, a nyolc éve megvert diáklány kálváriája az ország felelős vezetői felelőtlen tevékenységének …

Még több »

Berényi: Van ereje és támogatottsága a Felvidéken a magyar politizálásnak

A Magyar Közösség Pártja EP-képviselőjelöltjei - Forrás: Felvidék.ma

A megyei és az államfőválasztás is megmutatta, hogy a Felvidéken van igény a magyar politizálásra, mert annak van támogatottsága és ereje, így azt uniós szinten is folytatni kell – jelentette ki Berényi József a Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke a szlovákiai magyar párt európai parlamenti kampányának nyitó rendezvényén szombaton Galántán. …

Még több »

Körösfő díszpolgára lesz a szlovák állampolgárságától megfosztott Tamás Aladárné

Tamás Aladárné

A kalotaszegi Körösfő (Izvorul Crisului) díszpolgárává avatják vasárnap a szlovák állampolgárságától megfosztott 102 éves Tamás Aladárnét – közölte szerdán az MTI-vel Antal János, a település polgármestere. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben megválasztott polgármester elmondta, az önkormányzat ellenszavazat nélkül fogadta el múlt csütörtökön az erre vonatkozó határozatot. A testület …

Még több »

Tüntetés Zsák-Malina Hedvig mellett

A tüntetők igazságot követeltek Malina Hedvignek - Fotó: Haraszti Gyula/www.felvidek.ma

Helyszíni tudósításunk Pozsonyból Jelenleg is zajlik a Zsák-Malina Hedvig melletti szimpátiatüntetés Pozsonyban. A szlovákiai magyar civil szervezetek által szervezett megmozduláson körülbelül 1500, többségében magyar, de köztük több száz szlovák nemzetiségű állampolgár gyűlt össze a Megyeháza téren. Helyszíni tudósítónk szerint a rendezvény békésen és méltóságteljesen zajlik. A hat órakor kezdődő tüntetésen …

Még több »

72 óra együtt, kompromisszum nélkül

A felvidéki magyar fiatalok is bekapcsolódnak májusban a 72 óra kompromisszum nélkül elnevezésű önkéntes programsorozatba - Fotó: SZMCS

Dunaszerdahely. Idén is önkéntesek ezrei kapcsolódnak be május 16-18. között a „72 óra” elnevezésű önkéntes projektbe azért, hogy tegyenek valamit környezetükért. A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség már harmadik alkalommal kapcsolódik be az ökumenikus ifjúsági projektbe, melynek célja, hogy három nap alatt a résztvevők a társadalom számára hasznos munkát végezzenek. A projekt …

Még több »

Attila vélt sírja és a szélsőséges előretörés Szlovákiában

Attila hun király Thuróczy János: A magyarok krónikája című művében - Forrás: mek.oszk.hu

Külföldi lapszemle felvidéki tudósítónktól Két figyelemre méltó írást közöl Szlovákia egyik legnépszerűbb hetilapja, a Plus 7 dní legutóbbi számában. Az egyikben Attila hun király titkáról ír, akinek Túrócszentmártonban (Martin) vélte felfedezni sírját a múlt században a város északi részén egy cseh kutató, bizonyos Frantisek Stepán. A történész Pavel Dvorák szerint …

Még több »

Az új szlovák elnök nagy előrelépést tett a magyar-szlovák megbékélés felé

Andrej Kiska az első nem kommunista államfő Szlovákiában és új korszakot nyithat a szlovák-magyar viszonyban is - Forrás: www.felvidek.ma

Az újonnan megválasztott szlovák államfő nyilatkozata, amelyben kegyelmet ígért Zsák Malina Hedvignek, nagy előrelépést jelent a magyar-szlovák viszonyban – mondta Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapján szombaton Budapesten. A budavári Magyarság Házában rendezett emlékműsoron a külügyi államtitkár kiemelte: Andrej Kiska szavaival Szlovákia “fényéveket lépett előre …

Még több »

Tovább nőtt a szlovák állampolgárságukat elvesztők száma

A törvény alapján - annak 2010 júliusában történt hatályba lépése óta, idén április 4-ig - 769-en vesztették el szlovák állampolgárságukat, köztük 48 felvidéki magyar.

Tovább nőtt, az év eleje óta áprilisra közel tizedével emelkedett azoknak a száma, akik a hatályos pozsonyi állampolgársági törvény alapján, egy másik ország állampolgárságának felvétele miatt veszítették el szlovák állampolgárságukat – derült ki a pozsonyi belügyi tárca aktuális statisztikáiból. A szlovák állampolgársági törvény jelenleg hatályos formáját – amely kimondja, hogy …

Még több »