2019 augusztus 25., vasárnap

Felvidék

Az elmúlt egy évet értékelték Martoson

A Martfeszt nem múlhat el házelnöki fórum nélkül. Az idei beszélgetésen az elmúlt egy év eredményeiről számoltak be a résztvevők, valamint vázolták a magyarságot érintő eseményeket, köztük a felvidékiekre váró megyei választásokat is. A házelnöki fórum előtt a buzitai citerás lányok léptek fel azokkal a gömöri dalokkal, amelyekkel az Énekelj …

Még több »

„A felvidéki magyarságnak jövőképre van szüksége” – Albert Sándorral, A Selye János Egyetem alapító rektorával beszélgettünk

Albert Sándor a révkomáromi Selye János Egyetem infrastruktúráját 2004-ben mindössze kilenc hónap alatt építette ki kilenc épületben, akkreditációval, majd még ugyanazon év szeptemberében 648 diákkal elindult a képzés a régió egyetlen olyan magyar egyetemén, amely finanszírozása szlovák állami pénzből történik. Az egyetem alapító rektorával a Kárpát-haza Őrei videóriport-sorozatunk során beszélgettünk …

Még több »

Kassán kezdődött meg az Aranycsapat emlékéve

Kassán kezdődött meg a legendás Aranycsapat emlékéve, a felvidéki városban az Aranycsapat Emlékév Testület, Magyarország kassai főkonzulátusa és a helyi Thália Színház képviselői részvételével tartották a nyitórendezvényt. Lomnici Zoltán, az emlékév testületének elnöke a rendezvényen elmondta: a kezdeményezés 2014. július 14-re nyúlik vissza, ekkor tett ígéretet Buzánszky Jenőnek, az Aranycsapat …

Még több »

Szlovákiában a magyar régiók tudatos elszegényítése zajlott

Szlovákiában a déli (magyarok lakta) régiók elszegényítése egy tudatos folyamat a rendszerváltoztatás óta, s ez ellen tenni kell – jelentette ki Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke kedden Dunaszerdahelyen, a felvidéki magyar gazdaság fejlesztésének lehetőségeiről tartott konferencián. Az Új távlatok a Felvidék gazdasági fejlesztésében címmel, a Libertate polgári …

Még több »

A migránsválság, az európai kultúra hanyatlása és a kisebbségi érdekérvényesítés a fő témái az idei Martosi Szabadegyetemnek

A migránsválság, s ezzel összefüggésben az európai kultúra hanyatlása, illetve a felvidéki magyarság oktatásügye és jogérvényesítése lesznek a vezető témák az ötödik Martosi Szabadegyetemen, amely az idén új, nagyobb fesztiválhelyszínen várja a látogatókat – tájékoztatott Gubík László, a felvidéki szabadegyetem főszervezője csütörtökön. A Martosi Szabadegyetemet, hagyományteremtő és egyúttal hiánypótló céllal, …

Még több »

Az MKP utat keres

Sajtóreggeli keretében értékelték az elmúlt évet a Magyar Közösség Pártjának elnöke, Országos Tanácsának elnöke és szakmai alelnökei. Szó volt a megyei választásokra való felkészülésről és az elmúlt egy év sikereiről is. Menyhárt József a megyei választásokra való felkészülésről szólva elmondta: Nagyszombat és Nyitra megyében elnökjelöltet is indít az MKP, Berényi …

Még több »

Potápi: harcolni fogunk a Benes-dekrétumok eltörléséért

Minden erőnkkel harcolni fogunk a felvidéki magyarság jogfosztását kimondó Benes-dekrétumok eltörléséért – jelentette ki a nemzetpolitikáért felelős államtitkár hétfőn a Tolna megyei Bonyhádon. Potápi Árpád János a felvidéki magyarok kitelepítésének 70. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen hozzátette: a kitelepítés áldozatainak emléke kötelez bennünket arra, hogy “a határokkal szétszakított magyar nemzet összetartozásának …

Még több »

Összetartással a trianoni trauma ellen

Az összetartozás érzésének megélése segít a külhoni magyarságnak kezelni a trianoni traumát – jelentette ki Kalmár Ferenc, a külgazdasági és külügyminisztérium szomszédságpolitikáért felelős miniszteri biztosa a felvidéki Éberhardon, ahol részt vett a nemzeti összetartozás napja alkalmából a Csemadok által szervezett megemlékezésen. A hétvégén a Felvidék több tucat magyarok lakta településén …

Még több »

Esterházy János nevével fémjelzett akadémia indul

Esterházy János a felvidéki origó. Példamutatásában minden benne van, ami a közéleti pályához, mint hivatáshoz szükséges – vallja Gubík László, ezért Esterházy Akadémia névvel szellemi műhelyt hoz létre. Az elmúlt időszakban több hirdetés is megjelent a közösségi médiában, miután Gubík László május 15-én bejelentette: Esterházy Akadémia indul. Esterházy János ragaszkodik …

Még több »

Ezertitkú Felvidék

Ki ne ismerné a lőcsei vár legendás titkát, a Mátyusföld nevének eredetét és a kurta szoknyák diszkrét báját, ugyanúgy kinek ne kerekedett volna már mosolyra a szája a jó palócok ízes nyelvjárásának gyönyörűségén? De azt sem hinném, hogy sokan lennének, kik ne járták volna még be a komáromi erődrendszer tekervényes …

Még több »