2019 július 18., csütörtök

Kárpátalja

Rangos amerikai elismerés a Rákóczi-főiskolának

A kárpátaljai magyarság helyzetét ismertette Washingtonban a KMKSZ elnöke. Az amerikai kormányzatban valamelyest érzékelhető egy számunkra, kárpátaljai magyarok számára is kedvező ukrajnai rendezésre irányuló törekvés – jelentette ki Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, aki az Amerikai Magyar Koalíció meghívására az elmúlt héten az Egyesült Államokban járt. …

Még több »

Megdöbbentő és felháborító a beregszászi református templomot ért támadás

Megdöbbentő és felháborító a beregszászi református templomot csütörtök hajnalban ért támadás, amelynek során ismeretlen tettesek megrongálták a városközpontot ékesítő épület falát, “festékkel meggyalázva egy szent helyet” és a helyi magyar közösségi élet fontos központját – hangsúlyozta a Miniszterelnökség közleményében. A közleményben, amelyet Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Potápi Árpád János, a …

Még több »

Washington segítheti a kárpátaljai magyarok jogainak biztosítását

Brenzovics László, a KMKSZ elnöke

Washington hatékonyan léphet közbe a kárpátaljai magyarság jogainak biztosításáért – mondta Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, az ukrán parlament képviselője Washingtonban. A politikus az amerikai magyarság egyik legnagyobb ernyőszervezete, a Magyar Amerikai Koalíció meghívására tartózkodik – hétfőtől szombatig – az amerikai fővárosban. Külügyminisztériumi tisztségviselőkkel és kongresszusi …

Még több »

Elfogadhatatlan az EU-Ukrajna Parlamenti Társulási Bizottság zárónyilatkozata

Az EU-Ukrajna Parlamenti Társulási Bizottság (EU-UA PAC) 2018. április 18-19-én tartotta 7. plenáris ülését Strasbourgban. Az ülésen az Európai Parlament és az ukrán Legfelsőbb Tanács képviselői vettek részt. A találkozón elfogadott záródokumentum szövege és elfogadása kapcsán Bocskor Andrea fideszes EP-képviselő kiemelte: „Mélységes felháborodásomnak és elégedetlenségemnek adok hangot, és elhatárolódom a …

Még több »

Porosenko megfosztaná ukrán állampolgárságuktól azokat, akik részt vesznek más országok választásain

A parlamentnek sürgősséggel benyújtott 8297. számú törvénytervezet értelmében megszüntetnék azok ukrán állampolgárságát, akik részt vesznek más országok választásain, illetve ki- és belépéskor az országhatáron, valamint Ukrajna területén külföldi útlevelet használnak – jelentette a Zakarpattya Online. A Petro Porosenko elnök által jegyzett tervezet értelmében a jövőben alapul szolgálna az ukrán állampolgárság …

Még több »

Rákóczi Szövetség: kárpátaljai kirándulás nyugdíjasoknak, egyházi közösségeknek idén is

150 nyugdíjas- és egyházi közösség, tantestület, valamint családszervezet több mint 6000 tagja kirándulhat Kárpátaljára az év hátralévő időszakában a Rákóczi Szövetség és a Kárpátaljáért felelős kormánybiztos együttműködésének köszönhetően – közölte a szövetség. A Rákóczi Szövetség Grezsa István Kárpátaljáért felelős kormánybiztossal együttműködve idén is meghirdette a kárpátaljai utazási programot, hogy a …

Még több »

Ukrajna nem teljesíti Magyarország ésszerűtlen követeléseit

Kijev nem akar Magyarországgal politikai harcot vívni, de Budapest ésszerűtlen követeléseit sem hajlandó teljesíteni – jelentette ki kedden Dmitro Kuleba, Ukrajna állandó képviselője az Európa Tanácsnál (ET) azzal összefüggésben, hogy az új ukrán oktatási törvény nyelvi cikkelye miatt feszültté vált a viszony a két szomszédos ország között. Kuleba az ukrán …

Még több »

Kárpátalján is elindul a Mathias Corvinus Collegium programja

Kárpátalján is elindul a Mathias Corvinus Collegium általános iskolás diákoknak szóló programja szeptembertől, az első határon túli központ Beregszászban nyílik – mondta Constantinovits Milán, a fiatal tehetség program szakmai vezetője az M1 aktuális csatornán vasárnap. Úgy fogalmazott: a kisebbségi magyarság körében már mintegy évtizede működő Genius Tehetségprogramok mellett úttörőnek és …

Még több »

Magyar görögkatolikus óvoda alapkövének megszentelésén vett részt Grezsa István Kárpátalján

Magyar állami támogatással épülő görögkatolikus óvoda alapkövének ünnepélyes megszentelésén vett részt Grezsa István kormánybiztos kedden a kárpátaljai, magyar többségű Mátyfalván, ahol több mint hét évtizede az egyházi óvoda lesz az első magyar nyelvű oktatási-nevelési intézmény. A Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program keretében épülő 30 férőhelyes Oltalom óvoda alapkőszentelése alkalmából mondott beszédében Grezsa …

Még több »

Több mint ötezer magyar látogathat el Kárpátaljára a Rákóczi Szövetség utaztatási programjával

Folytatódik a Rákóczi Szövetség kárpátaljai utaztatási programja – hangzott el az M1 aktuális csatorna vasárnap délutáni Híradójában. Mint kiemelték:  a program célja a magyar-magyar kapcsolatok erősítése és a kárpátaljai régió idegenforgalmának fellendítése. Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség főtitkára az M1-nek elmondta: két témában hozott döntéseket a szövetség. Az egyik a …

Még több »