2018 október 19., péntek

Kárpát-haza

Rákóczi Szövetség: pályázat a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapja alkalmából

A Rákóczi Szövetség pályázatot hirdet Kárpát-medencei középiskolások és egyetemisták számára a Felvidékről kitelepített magyarok április 12-i emléknapja alkalmából – közölte a szervezet az MTI-vel. A felhívás célja, hogy minél több fiatal kerülhessen közelebbi kapcsolatba – önálló alkotó- vagy kutatómunkával – a Benes-dekrétumok következtében a Csehszlovák Köztársaságból kizárt, Magyarországra telepített több …

Még több »

Tíz éves a Székelyföldi Legendárium

Egy évtizeddel ezelőtt pattant ki Fazakas Szabolcs fejéből a Székelyföldi Legendárium ötlete, s azóta számtalan kiadvány, társasjáték, és nem utolsó sorban, tucatnyi színvonalas rajzfilm teszi Kárpát-medence-szerte, sőt, még azon túl is közkedveltté a székely brandet. A székelyudvarhelyi rajzfilmstúdióban idén is teljes gőzzel folyik a munka, két vadonatúj sorozaton dolgoznak – …

Még több »

Egyre több magyarországi fiatal tanul romániai felsőoktatási intézményekben

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári épületének avatása Kolozsvár, 2013. október 4. Egyetemisták a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Természettudományi és Művészeti Kar épületében, amelyet felavattak 2013. október 4-én délelőtt Kolozsváron. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A Krónika erdélyi magyar napilap cikke szerint egyre népszerűbbek az erdélyi egyetemek a magyarországi fiatalok körében, akik közül nem mindenki tér haza, hanem Erdélyben próbál boldogulni tanulmányai elvégzése után. A lap annak kapcsán kérdezte a Babeş-Bolyai Tudományegyetem (BBTE), a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem magyar …

Még több »

Nyolcezer adag kanyaró elleni oltóanyaggal segítettük ki Kárpátalját

Kanyaró elleni nyolcezer adag oltóanyagot adott át a magyar kormány humanitárius gyorssegélyként több mint 100 millió forint értékben Grezsa István, Kárpátaljáért felelős kormánybiztos pénteken Ungváron az Ukrán Vöröskereszt Kárpátalja megyei szervezetének. A Miniszterelnökség Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének és összehangolt fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosa A szállítmány átadása alkalmából …

Még több »

Börtönné változtatott egy egész országot a luxusban élő diktátor

Saját diktatúrát épített ki, majd megalomániás diktátorként folyamatosan önmagát ünnepeltette az egyszerű parasztemberek fiaként született Nicolae Ceausescu. A Kárpátok géniuszának neveztette magát, és látszólag Magyarországot tartotta legnagyobb ellenségének, olyannyira, hogy 1989-ben rakétákkal támadt volna az országra. Mélyszegénység, éhezés, cenzúra – ez a diktátor 23 éves pálya –, vagy éppen ámokfutásának …

Még több »

“Nemzetbiztonsági területté” nyilvánítaná Székelyföldet egy romániai szervezet

A Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció (CNMR) szervezet azzal a kéréssel fordult a román állami intézményekhez, hogy nyilvánítsák “nemzetbiztonsági területté” a Székelyföldet is magába foglaló Hargita, Kovászna és Maros megyét. A román akadémiai, üzleti szférát, szakszervezeteket és szakmai szervezeteket tömörítő társaság honlapján csütörtökön publikált közleményre a Főtér.ro portál figyelt fel pénteken. …

Még több »

„Jogi garancia kell az ukrán–magyar konzultációra”

Jogilag kell garantálni, hogy az új oktatási törvényt Ukrajna nem kezdi el végrehajtani, amíg nem születik arról megállapodás a helyi magyar közösséggel – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Párizsban, ahol rendkívüli magyar–ukrán–amerikai háromoldalú találkozón egyeztetett Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszterrel és Wess Mitchell amerikai külügyi államtitkárral. „Olyan törvényt nem …

Még több »

Székelyföldi aláírásgyűjtést hirdetett az MPP háromszéki szervezete az autonómiatervezet támogatására

Őrtűz ég az erdélyi a Hargita megyei Csíkszentgyörgy sportpályáján 2014. október 24-én este. Székelyföld peremtelepülésein több száz helyszínen gyújtottak őrtüzet szombat este a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) tiltakozó akciója keretében a régió önkormányzási jogát követelve. MTI Fotó: Veres Nándor

Székelyföldi aláírásgyűjtést hirdetett a Magyar Polgári Párt (MPP) háromszéki szervezete a román parlamentben tavaly decemberben benyújtott székelyföldi területi autonómiastatútum-tervezet támogatására. Az aláírásgyűjtés elindítását Kulcsár Terza József parlamenti képviselő, az MPP Háromszéki szervezetének elnöke, a törvénytervezet beterjesztője jelentette be egy keddi sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatón. A sajtótájékoztató után a politikus az MTI-nek telefonon …

Még több »

Elhunyt Verestóy Attila szenátor, az RMDSZ egyik alapítója

Hatvanhárom éves korában elhunyt Verestóy Attila, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szenátora, aki a rendszerváltozás óta a romániai magyarság egyik meghatározó politikusa volt. Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke szerdán a médiának nyilatkozva elmondta, Verestóy Attila hónapok óta súlyos betegségben szenvedett, Bécsben kezelték, ott hunyt el. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök …

Még több »

Szabolcs Attila: Zászlórúdon

Szabolcs Attila országgyűlési képviselő (FIDESZ-KDNP), az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának alelnöke mond beszédet az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ünnepi rendezvényén a Szacsvay Imre-szobornál az erdélyi Nagyváradon 2015. március 15-én, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 167. évfordulóján. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Akasztással fenyegetni európai dolog. Legalább is 2018-ban. Ilyenek az idők. Aki akasztással fenyeget, lehet egyszeri ember, de miniszterelnök is. Semmi vész. Nem jön rendőr, ügyész, bíró. Nem rezzen össze a többség hasa. Nem szaladnak össze a brüsszeli egyesült nemzetek szervezetének adminisztrátorai. Nem lesz tortúra és vizit a fényes padisah tanács …

Még több »