2018 április 22., vasárnap

Rendezvények

Ma kezdődik a 25. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál

Több mint 170 program és 26 ország 160 kiállítója várja a közönséget a 25. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon, amely ma kezdődik a Millenáris parkban. A könyvfesztivál díszvendége idén Daniel Kehlmann német író lesz. A Budapest Nagydíjat Szalay-Bobrovniczky Alexandra, Budapest humán területért felelős főpolgármester-helyettese és Gál Katalin, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők …

Még több »

Újból vetítik az Égi élő igazság – A Szent Korona misztériuma és tana című filmet

Idén negyven éve, hogy a Szent Korona hazatért Magyarországra. Ebből az alkalomból újból megtekinthető Jelenczki István ÉGI ÉLŐ IGAZSÁG – A SZENT KORONA MISZTÉRIUMA ÉS TANA című dokumentumfilmje április 22-én 10 órától az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A 2008-ban készült film a szándékoltan meghamisított magyar történelmi tudattal szemben fogalmazza meg Magyarország …

Még több »

A Gyulai Pálinkafesztiválra készül el a Kárpát-medencei nemzeti összetartozás itala

Emellett az április 27. és 30. között tartandó rendezvényen pálinkaverseny, gasztrobemutatók, konferencia, koncertek is lesznek – közölték a szervezők kedden sajtótájékoztatón. Bora Imre főszervező elmondta, hogy április 28-án, szombaton az Almásy-kastélyban a Barack a konyhában elnevezésű gasztronómiai kísérőrendezvényen barackpálinka felhasználásával készült ételeket és desszerteket állítanak elő az érdeklődők számára neves …

Még több »

Incze Nikoletta: Foglalkozzunk a politikai iszlámmal!

Nem muszlimként azért kell foglalkoznunk a politikai iszlámmal, mert az is foglalkozik velünk – mondta Incze Nikoletta, a Politikai Iszlám Tanulmányok Központjának magyarországi alapítója és kutatója. Az iszlamizáció egyre fontosabb témává válik, Magyarországon pedig könnyű dolgunk van, mert itt támogatja a politika az ilyen jellegű kutatásokat és a diskurzust. Nyugat-Európában …

Még több »

Keresztény fiatalok távolították el a CEU abortuszpárti installációját

Fekete Péntek néven szervezett egy igencsak ízléstelen performanszot a CEU egyik munkatársa a Lengyel Nagykövetség elé, március 22. és 24-e között. A demonstráció célja az volt, hogy felszólaljanak a lengyelországi abortusztörvény szigorítása ellen. A résztvevők fémvállfákat és piros szalagokat aggattak a nagykövetség épülete előtti fákra. Szerencsére akadtak olyan keresztény magyar …

Még több »

Trianon-rockoperát mutatnak be június 22-én és 23-án a Hősök terén

Trianon címmel nagyszabású rockoperát mutatnak be június 22-én és 23-án a fővárosi Hősök terén. A több száz szereplőt felvonultató darab rendezője, a szövegek összeállítója Koltay Gábor, a zeneszerző Koltay Gergely. “A szó és a téma, Trianon száz éve kavar szenvedélyeket az országban. A rockopera néhány család történetén keresztül mutatja be, …

Még több »

Németh Szilárd: Magyarország megmaradása lesz a tét a választásokon

Mi, magyarok, az önfeladást nem választhatjuk. Erről szól majd az április 8-i voksolás. Magyarország megmaradása lesz a tét – mondta Németh Szilárd, a Fidesz képviselő-jelöltje a kormánypárt “országjárás fórumának” szerdai rendezvényén, a csepeli Radnóti Miklós Művelődési Házban. Az eseményen felszólalt Borbély Lénárd, Csepel polgármestere és Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés …

Még több »

Georg Spöttle előadása a Polgárok Házában: Az iszlamizáció veszélye, avagy hova tart Európa?

Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő, a Bundeswehr nyugalmazott hadnagya, a Német Szövetségi Nyomozó Hivatal volt munkatársa  2018. március 21-én a Polgárok Háza ( 1089 Budapest, Visi Imre u. 6.) dísztermében 18:00 órakor kezdődő előadásában a legfrissebb adatokat elemzi: Németországban a bevándorlók aránya elérte a lakosság 23,5%-át, az öt év alatti gyermekek esetében az …

Még több »

“… hogy mások is túlélhessék!” A Légimentés története fotókiállítás

A Magyarországi Légimentésért Alapítvány kuratóriuma elhatározta, hogy a légimentők munkáját bemutatja, megismerteti a civil lakossággal. A debreceni rendezvényt megelőzően a Magyarországi Légimentés (1958-2015) történetéből fotókiállítás nyílt a Miskolci Megyeháza épületében, melynek fővédnöke Török Dezső a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke volt. A tárlat képei most kiegészülnek a debreceni Légimentő bázis életének …

Még több »

Mátyás király születésének 575. évfordulójára készül Kolozsvár

Mátyás, Hunyadi János ifjabb fia, Kolozsváron született. A család vajdahunyadi vára akkor éppen épülőfélben volt, Hunyadi pedig biztonságos helyen akarta elszállásolni szeretteit. Mivel jó kapcsolatot ápolt a kincses város elöljáróságával, választása Kolozsvárra esett. Szilágyi Erzsébet Méhfi Jakab szőlősgazda óvári házában szállt meg, ott adott életet második fiának, Mátyásnak. Ami a …

Még több »