2020 április 7., kedd

Vezércikk

Vasárnap: Rule Britannia! – hétfőn: Trianon

Normal 0 21 false false false MicrosoftInternetExplorer4

A hétvégén ünnepelte Nagy Britannia és a Nemzetközösség II. Erzsébet királynő trónra lépésének 60. évfordulóját. Érdekes belegondolnunk, hogy Britannia életében mit jelentett ez a hatvan év: amikor trónra lépett, még több birodalmon „uralkodott” (de nem kormányzott, ahogy az angol mondás tartja), ma, bár a Nemzetközösség hivatalosan létezik, inkább csak egy nagyobb ország királynője.

esős, vasárnap délután

 

Esőisten ezen a hétvégén nem Mexikót, hanem mintha a királyság intézményét is siratta volna: a közvetítésen látszódott, hogy a kórus megpróbálja büszkén énekelni a Rule Britannia-t és a God save the Queen-t, mégis a zivatar erősebb volt, az erősítés sokszor kihagyott, a TV-ben csak tátogni látszottak. Az ember önkéntelenül is arra gondol: ennyi maradt meg abból a birodalomból, ami felett nem is olyan régen, még sohasem nyugodott le a nap? Egy eső elmosta ünnepség? Egy néma kórus?

 

 

Az a nap már örökre lenyugodott.

 

S ilyenkor, magyarként, még egy kérdés az eszembe ötlik: vajon a régi Magyarországból is csak ennyi maradt? Egy emléknap, ahol a szónokok megpróbálnak egyensúlyozni az őszinte fájdalom és a politikai korrektség között? Régi hazám, mint matrica a kocsik hátsó szélvédőjén?

 

Miért van az, hogy a britek, ha el is veszítették a birodalmukat, méltósággal tudnak emlékezni rá, s a hivatalos ünnepségeken semmi fájdalmat nem látni az arcokon? S miért van az, hogy mi június 4-én, ha gondolunk is az elvesztett hazára, inkább néma keserűség van a szívünkben?

 

Azt hiszem, az egyik alapvető különbség, hogy mi a részeinket veszítettük el, a trianoni döntés a nemzet eleven húsába vágott. Felvidék, Erdély, a Részek, Kárpátalja, a Délvidék és a Lajtabánság egy volt a maradék országgal. Britannia gyarmatai sohasem voltak élő részei az anyaországnak.

 

A „gyarmataink” után mi sem sírunk. A videó megosztókon, ha akarjuk, meghallgathatjuk, hogy „Megállj, megállj, kutya Szerbia, nem lesz tiéd soha Bosznia”, a hadtörténeti munkákban olvasunk a boszniai harcokról, de soha senki sem gondol arra, hogy Boszniát, amelyért anno annyi magyar vér folyt, visszaszerezzük.

 

A második különbség, amiről nem szabad megfeledkeznünk: a brit gyarmatok önként szakadtak ki a birodalomból, az ott élő népek akarata szerint. Persze, ez kicsit hasonlít a szerelemhez: a férfi azt a nőt is nehéz szívvel engedi el, akit hiába szeret, menni akar – de ha elég okos, elengedi, nem tartja vissza „erővel”. A mi elszakított nemzetrészeinket senki sem kérdezte meg, sehol sem tartottak népszavazást arról, hogy hozzánk, vagy az utódállamokhoz akartak csatlakozni – vagy ha mégis, minket választottak. Az egyetlen kivétel Horvátország, amellyel azonban perszonálunióban voltunk, nem Magyarország részeként tekintettünk rá. S bár mindannyiunknak tetszik a tengerpart, tiszteletben tartjuk azon döntésüket, hogy önálló nemzeti létre vágyódtak. (Zárójelben teszem csak fel a kérdést, vajon ha a XIX. században a határainkon belül élő népcsoportoknak megadjuk a nemzeti fejlődés lehetőségét, nem elégszünk meg a liberális szabadságjogokkal, vajon másképpen alakul-e a történelem? De a történelemben nincsen „ha”...)

 

Talán ez az egyik legfájdalmasabb: mi erőszakos döntés során vesztettük el az ország kétharmadát, nem demokratikus, jogszerű úton.

 

A harmadik és talán ez a legfájdalmasabb: a határon túl rekedt nemzettárasaink helyzete. A volt brit gyarmatokon, akik ott maradtak, életformájukat változatlanul megőrizhették – ezt mi sajnos nem mondhatjuk el. Amíg fizikai épségét kockáztatja egyetlen honfitársunk is, aki anyanyelvén szólal meg szülőföldjén, nem fogadhatjuk el a kialakult helyzetet. Valódi béke csak az emberi méltóság tiszteletben tartása mellett lehetséges. Márpedig a baljós XXI. században igencsak nagy szükség lenne arra, hogy Közép-Európa népei igaz békességre jussanak.

 

Azonban nézve a TV közvetítés képeit, valami szép is az eszembe jutott. Hiába tűnt el a birodalom, hiába jött az ítéletidő, a britek méltósággal tudtak ünnepelni. Nem csak Londonban, hanem mind a 16 nemzetközösségi államban, akik II. Erzsébetet államfőjüknek fogadják el éneklik: Rule Britannia!. Ahogyan mi is; mert politikai ide, nemzetközi helyzet oda, eljutottunk oda, hogy már nem félünk nemzeti ünnepeinket közösen megülni, határon innen és túl. Közösen. Mintha nem lett volna Trianon, nem lennének köztünk a határok, ugyanúgy lobognak a zászlók, ugyanúgy énekeljük a himnuszt... Tudom, vannak, akik ezt nem tartják sokra, lekicsinylően virtuálisnak mondják, én azonban inkább úgy vélem: amíg a lelkek közössége megvan, amíg tudjuk, hogy összetartozunk, addig van remény.

 

És Istennél a megoldás. Mert engedve kell szeretni, de a kezet, mely felénk nyúl, mindig meg kell ragadnunk.

 

 

 

Mint mikor régi szerelmeseket választ el

 

buta végzet, sok kilométer,

 

félelem, irigység.

 

Már nem írnak, nem beszélnek,

 

egymásra gondolni is félnek,

 

mert fáj az emlék,

 

fáj a nincs hogyan és tovább.

 

Mégis,

 

ha boldog napok évfordulója közelít,

 

szebb ruhát vesznek fel,

 

reggel a tükör előtt hosszabban készülnek,

 

ebédjük ünnepi, mit együtt ettek rég:

 

mert tudják ünnep van.

 

Nem írnak egymásnak,

 

nem hívják egymást,

 

mégis, a szívük egy napra összeér.

 

 

 

Így vagyunk mi is,

 

öt kontinens,

 

sok ország magyarjai.

 

Napodon ünnepül a lélek,

 

felvesszük szebbik ruhánk,

 

mert tudjuk egy napra,

 

az örömben egyek vagyunk.

 

(Békési Szent István)

 

Még több »

Gondolatok, Istenről, hazáról…

június 4. - Trianon

Azt hiszem, mielőtt megosztanám a gondolataimat, illenék bemutatkoznom: Rozványi Dávid vagyok, katolikus, magyar, író - és remélem gondolkodó ember is.

Valamikor írtam trianonról (sic!, mert lassan már nem tulajdonnév, hanem a hétköznapi fájdalmunk része), a magyarságról egy verset: http://rozvanyidavid.fw.hu/news.php?extend.9.4

Vagy megnézhető videón is: http://www.youtube.com/watch?v=P09xIUCY7t0&context=C4218d63ADvjVQa1PpcFOjq4nTqdZ0I0EpoesENurTRRb3_nkRBYM=

Ha mást és többet nem is tudok írni, úgy érzem, akkor is megérte élnem. Talán nem ez a legjobb bemutatkozás, de azt hiszem, ha ez az írásom tetszik, érdemes olvasnod tovább is engem, ha nem: köszönöm, hogy vetted a fáradtságot és elolvastad vagy meghallgattad.

június 4. - Trianon

Még több »

Évente tizenötezer sünt gázolnak el

a

Magyarországon közel 15.000 sünt gázolnak el évente a közutakon. Az MTTE Civil Társaság és a SünBarát közösen kommunikációs kampányt indított el, amelynek célja, hogy felhívja a közvélemény figyelmét erre a szomorú tényre és sikerüljön ezt a hatalmas számot lecsökkenteni. Az akciónak fontos célja, hogy más állatbarátokat is bevonjuk a kampányba, …

Még több »

Tölts fel, ossz meg, csatlakozz

A nagyváradi Partiumi Ifjúságért és Hallgatókért Egyesület elindította a www.diseminare.ro weboldalt, melynek célja összegyűjteni a civil szervezetek olyan kezdeményezéseit, melyeknek célcsoportjai a fiatalok. A Diseminare.ro ezen projektek és kezdeményezések láthatóságának növelését és eredményeinek minél szélesebb körben történő terjesztését célozza. Az oldal böngészése során láthatóvá válnak más projektek eredményei és céljai …

Még több »