2019 július 18., csütörtök

Vezércikk

Geib Hajnalka: Tommy szabadlábra helyezésével csak részigazság született

Tommy Robinson fellebbezési meghallgatására 2018. július 18-án került sor. A bíróság nem engedélyezte, hogy élő videóközvetítés legyen a meghallgatásról, sőt, Tommy maga sem lehetett jelen az épületben, ehelyett videó linken keresztül vett részt ügyének tárgyalásán. Miután a bírók engedélyezték, hogy a jelenlévők a közösségi médián keresztül tájékoztassák a fejleményekről a …

Még több »

Dr. Zsebők Csaba: Vörös diktatúrák a Kárpátok alatt – 43-44. rész – 1956 a Politikai Főiskola disszertációiban I-II.

Az oroszországi bolsevik hatalomátvétel 100. évfordulóján górcső alá vesszük, milyen hatást gyakorolt a kommunizmus az őshonos magyar nemzetrészekre. Itt, a PolgárPortálon hétről hétre megjelentetünk a témában egy tudományos igénnyel megírt történelmi esszét. A Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) a Politikai Főiskolát egy 1968-as határozattal hozta létre, azt a célt kitűzve, hogy …

Még több »

Geib Hajnalka: Néhány szó a Gulág magyarországi áldozatairól – Semmisségi és kárpótlásra vonatkozó törvények

Hogyan lehet megfelelni Tacitus történészekhez intézett gondolatának: sine ira et studio, azaz harag és részrehajlás nélkül írni? Hogyan lehet elhagyni az érzelmeket, indulatokat akkor, ha az ember a Gulágról és az ott szenvedőkről gyűjt anyagokat? Minél mélyebbre ástam magam a borzalmakban, annál inkább tűnt egyre reménytelenebb vállalkozásnak a „kívül maradás”. …

Még több »

Brockhauser Edit – Az alternatíva: Közép-Európai Unió

A tusványosi beszéd számomra legfontosabb gondolata az, hogy ki kell építeni egy erős Közép-Európát, amely szabad nemzetek szövetsége, amely gazdaságilag önállóan megáll a lábán, és amely megmaradhat a klasszikus, keresztény európai értékek mellett. Orbán korszakokban gondolkodik és legalább tíz évre vonatkozó terve van, amely nagyon jelentős pontokból áll. Nem sorolom …

Még több »

A Jobbik elvesztette a szavazóbázisa egyharmadát

Vona Gábor a közelmúltban azt nyilatkozta, hogy nem pártoltak el a Jobbiktól, nem szakadt ketté a párt, sőt nagyon büszke arra, hogy a Jobbik a második legerősebb párt az Országgyűlésben. A Závecz Research legutóbbi felmérése alapján viszont a Jobbik volt elnökének helyzetértékelése legalább annyira felel meg a realitásnak, mint amennyire …

Még több »

Orbán Viktor tusnádfürdői beszédének teljes szövege

Minden európai országnak joga van megvédeni keresztény kultúráját, a hagyományos családmodellt, és jogában áll elutasítani a bevándorlást – jelentette ki Orbán Viktor kormányfő Tusnádfürdőn, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) keretében tartott előadásán. Öt tézist fogalmazott meg ahhoz, hogy Közép-Európa elfoglalhassa Európában a méltó helyét. A Nézőpont csoport forrása …

Még több »

Orbán Viktor Tusványoson: A liberális demokrácia átfejlődött “liberális nem-demokráciává”

Orbán Viktor a 29. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban, Tusnádfürdőn úgy fogalmazott, a jövő évi európai parlamenti választás egyetlen közös komoly európai kérdésről, a bevándorlásról szólhat. Az áprilisi választások eredménye azt igazolják, hogy a magyar nemzetépítés sikeres. „Bebizonyítottuk, hogy mi magyarok képesek vagyunk megérteni bonyolult és összetett helyzetünket, és ha …

Még több »

HND: Kiütéses győzelem a gyerekházasságok ellen

Egy török esküvői fényképész megtagadta egy kiskorú menyasszony fotózását, és szinte percek alatt a női és gyermekjogokért harcolók hősévé vált – írja a német Stuttgarter Zeitung . Onur Albayrak, a kelet-törökországi Malatya városbeli fotóstúdiójában csak a szokványos rutinmegbízatást kapta. Feladata az lett volna, hogy a városi parkban esküvői képeket csináljon megbízójáról és annak …

Még több »

Ambrus Csaba: Talpra magyar, hív Afganisztán!

Nem vagyunk fajgyűlölők! Nem vagyunk antiszemiták! Nem vagyunk homofóbok! Nem, nem, és nem! Semmi bajunk a külföldiekkel. Olyannyira nincs velük bajunk, hogy mi magunk is külföldivé válunk, valahányszor elhagyjuk Magyarországot. Nem telik el nap, hogy ne kellene védekeznünk az alaptalan vádak ellen. Emberek vagyunk. Magyarok. Legalább itthon hadd legyünk otthon! …

Még több »

HND: Mesut Özil, a két lábon járó félreértés

„Azt hitted viccel, pedig csak mártír(jel)mezt öltött.” – HND Elegünk van Özilből – mondhatná a tisztelt nagyérdemű és tökéletesen igaza lenne. A német szurkolók nagy részének is elege volt belőle, s nem elsősorban az elvesztett világbajnokság miatt. Az a tény, hogy az Özil-cirkuszt most rasszizmus, nácizmus és további izmusok ügyévé …

Még több »