2018 október 23., kedd
Debrecen, 2018. június 6. Középen Veress Béla ultrafutó, mellette jobbra Gui Angéla fõszervezõ és Az Egy vérbõl vagyunk! elnevezésû, összesen 500 kilométeres futáshoz csatlakozó helyi résztvevõk érkeznek a debreceni Baltazár Dezsõ térre 2018. június 6-án. A Budapestrõl indult jótékonysági futás célja, hogy felhívja a figyelmet a véradás fontosságára, valamint adományokat gyûjtsön a kárpátaljai Ráton megépült Szent Mihály Rehabilitációs Központ, a váltófutás célállomása javára. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Célba értek az Egy vérből vagyunk! jótékonysági futás résztvevői

Share

Megérkeztek Kárpátaljára péntek délután az Egy vérből vagyunk! elnevezésű, a figyelmet a véradás fontosságára felhívó, Budapestről június 4-én indult jótékonysági futás résztvevői, akiket Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége és Marina Porosenko, az ukrán elnök neje fogadott az Ungvárhoz közeli Rát község Szent Mihály Gyermekotthonában, ahol felavatták az újonnan épült rehabilitációs központot.

Az 500 kilométeres távot megtett futókat vezető Gui Angéla, az esemény főszervezője a gyermekotthonba történt megérkezés után hangsúlyozta: “mi, az anyaországban élők felelősséget viselünk a határon túli magyarokért, segítenünk kell őket abban, hogy megmaradjanak a szülőföldjükön, és megőrizzék a nemzeti önazonosságukat és az anyanyelvüket”. Emellett különös felelősséggel tartozunk azokért a gyermekekért, akik a határon túl gyermekotthonokban nevelkednek – emelte ki. 
    
Elmondta, a futás során nemcsak véradást szerveztek, hanem adományokat is gyűjtöttek a ráti gyermekotthon lakóinak. 
    
A rendezvényen Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár Hennagyij Moszkallal, Kárpátalja kormányzójával közösen leleplezte a rehabilitációs központ épületén elhelyezett emléktáblát. 
    
A központ megtekintése után tartott közös sajtótájékoztatón Herczegh Anita elmondta, nagy öröm számára, hogy az ukrán elnök feleségével együtt avathatta fel az egészségügyi központot. Jelenléte jelzi, mennyire fontos számára is a gyermekjólét és -rehabilitáció – tette hozzá. Kiemelte, az új rehabilitációs központ és a Szent Mihály katolikus gyermekotthon, ahol 35 gyermeket nevelnek családi környezetben, lehetne az összetartozás jelképe is, ami számára rendkívül fontos, mert családja egy része Ung megyéből származik, és Kárpátalján élnek rokonai. Ebben a térségben békében élnek egymás mellett ukránok, szlovákok, magyarok. 
    
Herczegh Anita köszönetet mondott a 2006-ban létesült ráti gyermekotthon és az új rehabilitációs központ létrehozóinak, működtetőinek, Majnek Antal munkácsi római katolikus püspöknek, az otthont vezető Bíró házaspárnak, adományaikért a magyar, holland, német, szlovák civil szervezeteknek, vállalatoknak és a magánadományozóknak. 
    
Elmondta, Magyarország folytatni kívánja Kárpátalján az eddigi humanitárius, kulturális és gazdaságfejlesztési programjait. 
    
Végezetül Herczegh Anita bejelentette, 3,2 millió forintot folyósítanak a Köztársasági Elnöki Hivatal keretéből a ráti gyermekotthon rehabilitációs központjának eszközökkel történő felszerelésére. 
    
Marina Porosenko elmondta, nagyon fontos esemény a korszerű gyermek-rehabilitációs központ megépülése, s megköszönte Herczegh Anitának, hogy hasonló humanitárius projektekkel törődik. Elismerését fejezte ki a gyermekotthon működtetőinek, hogy családi légkört és kiváló feltételeket biztosítanak az árva és hátrányos helyzetű gyermekek neveléséhez. Ugyancsak megköszönte a jótékonysági futás résztvevőinek a teljesítményüket és a gyűjtést a gyermekotthon lakói számára, valamint a budapesti gyermekkórházak orvosainak, hogy gyógyítják az otthon lakóit. Találónak nevezte a jótékonysági futás Egy vérből vagyunk! szlogenjét, emlékeztetve, hogy az ukrán és magyar népet sok évszázados kapcsolatok kötik össze. Köszönetet mondott a magyar népnek a “támogatásért és megértésért”, hangsúlyozva, hogy “a határok ellenére egy európai család tagjai vagyunk”. 
    
Az ukrán elnök felesége egy speciális emelőszerkezetet adományozott a rehabilitációs központnak, amelynek segítségével a mozgáskorlátozott gyermekek lépcsőn tudnak közlekedni. 
    
Potápi Árpád János az MTI érdeklődésére kifejtette, örvendetes, hogy a ráti gyermekotthonban nemzetiségi, felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül családi körülmények között nevelkednek a gyermekek. A Miniszterelnökség az elmúlt néhány évben mintegy 70 millió forinttal támogatta a ráti gyermekotthon házainak és az új rehabilitációs központnak az építését és felszerelését. Az államtitkár nagyon fontosnak nevezte, hogy a rátihoz hasonló gyermekotthonok létesüljenek nemcsak Kárpátalján, hanem az egész Kárpát-medencében, s megjegyezte: “a ráti gyermekjóléti beruházás is bizonyítja, hogy az a támogatáspolitika, amit a magyar kormány az elmúlt években folytatott, jó úton haladt, ezért szeretnénk az a következő években is továbbvinni”.

MTI

Hozzászólások

hozzászólás

Share

Esetleg más?

Román EP-képviselő: Hargita és Kovászna megye már nem román terület, csak papíron az

Megnyitotta sepsiszentgyörgyi irodáját Catalin Ivan, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) színeiben megválasztott, de a pártból …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.