2018 december 11., kedd
Kövér László, az Országgyűlés elnöke (k), Berényi József, a felvidéki Magyar Közösség Pártja (MKP) elnöke (b) és Gubík László főszervező (j) az idei három szlovákiai választás eredményeiről rendezett beszélgetésen a II. Martosi Szabadegyetemen a szlovákiai Martoson 2014. július 9-én. MTI Fotó: Krizsán Csaba
Kövér László, Berényi József és Gubík László a II. Martosi Szabadegyetemen a szlovákiai Martoson 2014. július 9-én. MTI Fotó: Krizsán Csaba

A családra összpontosít a Martosi Szabadegyetem hatodik évada

Share

A családra összpontosít idén a felvidéki magyarság egyik legnagyobb nyári rendezvénye, a Martosi Szabadegyetem, amelynek már partneri programjait is sikerült véglegesíteni – közölte az MTI-vel Gubík László, a rendezvény főszervezője pénteken.

A szabadegyetemet – amelynek idei, hatodik évada “Az otthon itt van” mottót kapta – július 4. és 8. között rendezik meg a Révkomáromhoz közeli Martoson. A rendezvényt a Via Nova Ifjúsági Csoport és a révkomáromi Selye János Egyetem hallgatói önkormányzata (SJE HÖK) szervezi, a magyar kormány is támogatja.

“Az összes eddigi Martfeszt közül most lesz a leggazdagabb a programkínálat, ez sokban a partneri programoknak is köszönhető” – mondta Gubík László. Hozzátette: az idei év Martoson is a család éve lesz, és a jövőben is fontos szempont lesz az, hogy a rendezvényen otthon érezzék magukat a fiatal családok.

A szabadegyetem családi programjainak egyik fontos pillére a csütörtöktől szombatig tartó Pillike gyerkőcfesztivál a Villa Camarum szervezésében, ennek keretében kézműves foglalkozások, gyermekzenekarok fellépései és más érdekes programok várják a családosokat. Pénteken és szombaton az SJE karriertanácsadó központja készségfejlesztő tréningprogramokkal készül, a Szlovákiai Magyar Fiatal Vállalkozók Szövetsége pedig a vállalkozói pályára készülő fiatalokat várja tanácsadással, illetve más külhoni területekről érkező fiatalok részvételével tervezett tapasztalatcserés beszélgetésekkel. A Martosi Szabadegyetemre színes médiaprogramokkal készül az új felvidéki magyar médiacsalád, a ma7 is, amelynek munkatársai a rendezvény teljes időtartama alatt szakmai előadásokkal és a tehetségkutatást célzó játékokkal várják az érdeklődőket.

A hagyományápolás játékos formáiról a vendéglátó Martos község gondoskodik, ők idén ősi halászati módszerek bemutatásával és más színes – tematikailag kapcsolódó -rendezvényekkel lesznek jelen. A korábbinál nagyobb teret kap a népművészet és a színjátszás: pénteken és szombaton táncház és külhoni területekről érkezett néptáncosok bemutatói, illetve profi és amatőr színházi előadások is lesznek. Idén sem maradt ki a sport, lesz kerékpártúra, vízifoci és teke, sportkvízek, kivetítőn lehet majd követni a labdarúgó-világbajnokság mérkőzéseit, illetve szombaton a fesztiválon tartják meg a felvidéki labdarúgó-bajnokság döntőjét is.

A Martfeszt zenei programját már áprilisban véglegesítették, az 30 koncertből áll, a szabadegyetem közéleti témájú előadásainak programját pedig csak júniusban hozzák nyilvánosságra. Utóbbiról már most tudni lehet, hogy ott is súlyponti téma lesz a család, és azt is, hogy ezúttal is megtartják a rendezvény két kiemelt programját: a szabadegyetem fővédnökének, Kövér László házelnöknek a hagyományos fórumát és a külhoni magyar pártelnökök kerekasztal-beszélgetését.

A Martosi Szabadegyetemet, hagyományteremtő és egyúttal hiánypótló céllal, az erdélyi Tusványos mintája alapján, 2013-ban rendezték meg először. A szabadegyetemet az idén már második éve a község labdarúgópályája mellett kialakított fesztiválközpontban tartják, ahová azt követően költözött a rendezvény, hogy kinőtte korábbi otthonát a martosi Feszty parkot.

MTI

Hozzászólások

hozzászólás

Share

Esetleg más?

A Rákóczi Szövetség ösztöndíjjal támogatja a magyar beiskolázást

A szeptemberi iskolakezdést követően 350 helyszínen 8000 határon túli, gyermekét magyar iskolába írató családnak fejezi …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.