2018 június 21., csütörtök
Békemenet 2018. március 15. - Fotó: PolgárPortál

Csizmadia a Békemenetről: Ez nem egy könnyűlovasság, hanem nehéztüzérség volt

Share

„A haza minden előtt” – ezzel a Kölcsey Ferenctől származó idézettel indult útjára a hetedik Békemenet március 15-én. Több mint 2 kilométeres sorban kígyóztak az ünneplők. Az ország minden tájáról és határon túlról is érkeztek, a kormánypárt szerint még soha ilyen sokan nem voltak a Békemeneten. Csizmadia László szerint a Békemenet megmutatta, hogy a választók többsége a kormány mellett áll.

200 ezernél is jóval többen voltak a Békemeneten – mondta Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) alapítója, a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) kuratóriumi elnöke az M1 Ma este című műsorában.

Bevetették a nehéztüzérséget 

Kiemelte: a Békemenetnek egyrészt az volt a célja, hogy Brüsszelnek üzenjenek, hiszen támadások érik Magyarországot elsősorban gazdasági bevándorlók kapcsán; a fenyegetések a kötelező kvótával kapcsolatosak, így erőt kellett mutatni külföld felé.

Másrészt az ellenzék elbizakodott és azt hitte, Hódmezővásárhely után senki nem mer megszólalni a nemzeti oldalon – fejtette ki.

Ez nem egy könnyűlovasság volt, hanem nehéztüzérség, és sikerült megmutatni, hogy a választók többsége továbbra is a kormány mellett áll – emelte ki az elnök.

Arról is beszélt, a lengyel-magyar összefogás eredményezte, hogy kimondják, ki kell állni a V4-ek és Magyarország oldalán. A két nép eddig is karöltve tette ezt. Ennek a kapcsolatnak az egyik legszebb momentuma volt, amikor a lengyel kormányfő úgy engedte el a lengyel különvonatot, hogy biztatta az utasokat, emellett levelet is írt, amit felolvastak a Bem téren –a CÖF elnöke. Szerinte azzal pedig, hogy a Fidesz-KDNP kimondta, hogy csatlakozik a Békemenethez, megjelent a szimbiózis.

Sok mindenre képes a hataloméhség 

Úgy fogalmazott: itt az ideje, hogy a pártok tiszta abrosszal terítsék meg a jövőnket. Az ellenzéki pártok összeférceltek ideológiákat, és nincs is értékközösségük. Hozzátette: a sorsközösség nagyon fontos.

A hataloméhség sok mindenre képes; lejárt szavatosságú vezetők próbálják összefogni a szociálliberális oldalt – fogalmazott Csizmadia László, aki azt is mondta, biztos benne, hogy a magyar nép április 8-án megakadályozza, hogy hazaárulók a parlamentbe kerüljenek.

forrás: M1 Ma este

Hozzászólások

hozzászólás

The following two tabs change content below.
Share

Esetleg más?

Veszíteni méltósággal kellene

A szorítóban küzdő ökölvívók a győzelemért mindent megtesznek. Jobb horog – bal horog… Ők meghallják …

Egy hozzászólás van

  1. Dékány Ilona

    Felemelő érzés volt látni a hatalmas tömeget !
    Bár igaza lenne Csizmadia Lászlónak ! A magyar Parlamentbe ne kerüljön be egyetlen “lejárt szavatosságú ” —hazaáruló sem ! DE: Sajnos amíg listáról bejuthatnak , addig ott lesznek !!!!

    MINDEN MAGYARNAK ! EGY HAZÁNK VAN , AZT NEKÜNK KELL MEGVÉDENI !
    Elődeink harca , áldozata kötelez bennünket , hogy utódainknak MAGYAR HAZÁT adjunk tovább !

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.