2018 szeptember 25., kedd
Forrás: alfahir.hu

DK: a kormány a bíróságokat is meg akarja szállni

Share

A Demokratikus Koalíció (DK) arra kéri az Európai Bizottságot, hogy indítson kötelezettségszegési eljárást a magyar kormány ellen, mert a kabinet egy miniszteri rendeletben megváltoztatta a bírák kinevezésének szabályait.

Oláh Lajos független parlamenti képviselő, aki csütörtökön sajtótájékoztatót is tartott a témában, az MTI-nek azt mondta, hogy a Fidesz hét éve tartó “ámokfutása” nyomán az igazságszolgáltatás maradt a jogállam utolsó bástyája Magyarországon. A bírák és a bíróságok döntő többsége meg tudta őrizni függetlenségét, de a Fidesz most véget vet ennek a helyzetnek, a jogállam nyomait is föl akarja számolni Magyarországon – jelentette ki. A DK lépésével megpróbálja megakadályozni a bíróságok készülő “fideszes megszállását” és nem ismeri el bíráknak a kinevezett “pártkatonákat” – közölte.

Az ellenzéki politikus hangsúlyozta, eddig a már kinevezett bíráknak is döntő szavuk volt abban, hogy kiből lehet bíró. A Fidesz most megszünteti ezt az “önvédelmi lehetőséget”, az új rendszerrel pedig egyszerre 200 új bírót akarnak kinevezni – fogalmazott. Az ügyészség “megszállásával, elfideszesítésével” a hatalom csak azt tudta elérni, hogy a “fideszes vagy kormányközeli gazembereket rendre futni hagytak” – jelentette ki. Hiába emelt azonban vádat az ügyészség a kabinet politikai ellenfelei ellen, a független bíróság előtt szinte minden esetben kudarcot vallott – fűzte hozzá. Közigazgatási vagy polgári perekben is számíthatott a bíróságra az, aki az igazságát ezen az úton kereste – jelezte.

Ha a kormánypárt megszállja a bíróságokat is, akkor a fideszes politikusok a jövőben nyugodtan rágalmazhatják politikai ellenfeleiket, sérthetik azok jó hírnévhez fűződő jogait, a sértettnek kevés esélye lesz az igazságszolgáltatás előtt. Ellenzéki pártok és jogvédő szervezetek pedig hiába próbálnak peres úton adatokhoz jutni a kormány törvénysértéseiről és pénzügyi üzelmeiről – ismertette véleményét.

MTI

Hozzászólások

hozzászólás

Share

Esetleg más?

Orbán Viktor részt vesz a Sargentini-jelentés vitáján

A magyar miniszterelnök személyesen vesz részt szeptember 11-én az Európai Parlament plenáris ülésen, melyen a …

2 hozzászólás

  1. HeroesNeverDie

    Ez vajon mennyiért árulja a hazát???

  2. Dékány Ilona

    Oláh Lajosnak üzenem : Eddig csak azt tapasztalhattuk , hogy azokkal a bűnözőkkel bántak kesztyűskézzel , akik súlyos milliárdokkal károsították meg a kincstárat . Milyen bírák voltak azok , akik évekig húzták az ügyek tárgyalásait , majd aligbüntetést szabtak ki a bűnösökre. ? A 30—40 milliós károkról máig nem tudható , hogy visszafizették – e ? A milliárdokat mikor fogják végre rendezni ? Vagy addig húzzák a tárgyalásokat , amíg az is elévül , mint a valamikori fletó ingatlan ügy ?
    Miféle demokráciáról beszél ez a “független ” fazon ? Számukra demokrácia van , sőt lassan inkább anarchia , mivel mindent megengednek maguknak . AZT IS , HOGY ELÁRULJÁK A HAZÁNKAT !
    Felveszi az államtól a “tiszteletdíját ” –meg még …- és hálából beperli . Micsoda erkölcstelen alak !

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.