2018 június 23., szombat
Tarlós István, Budapest főpolgármestere a Római-parton tartott sajtótájékoztatója után, az Arany pataknál 2013. június 8-án Forrás: MTI/Kallos Bea

Döntött a Fővárosi Közgyűlés a Római-parti védmű nyomvonaláról

Share

A római-parti védmű parti sávban létesítendő, a kerítések vonalához igazodó nyomvonalát támogatta a Fővárosi Közgyűlés szerdai rendkívüli ülésén továbbá felkérték a polgármestert, hogy kezdjen tárgyalásokat a kormánnyal a Lánchíd rekonstrukcióhoz szükséges, még hiányzó források biztosítása érdekében.

A testület 20 igen szavazattal, nyolc nem ellenében és egy tartózkodás mellett döntött arról, hogy az ügyben felkért szakmai grémium többségi javaslata alapján a Duna-parton létesítendő, a kerítések vonalához igazodó nyomvonal továbbtervezését támogatja.

A Dunával párhuzamos védműszakasz megvalósításáról a Fővárosi Közgyűlés a továbbtervezést követően, valamint a kisajátításhoz kapcsolódó kártalanítás költségeinek ismeretében dönt.

Tarlós István főpolgármester a napirendi vitában azt hangsúlyozta: semmi mást nem akarnak, mint megvédeni a csillaghegyi öblözetet, az ügyben nyolc szakvélemény készült, de olyan megoldás nem létezik, amellyel mindenki teljesen elégedett lesz.

Döntés született a Lánchíd felújításáról

A Fővárosi Közgyűlés szerdai rendkívüli ülésén felkérte Tarlós István főpolgármestert, hogy a Lánchíd, a várhegyi alagút és a Clark Ádám tér egyidejű felújítása érdekében kezdeményezzen tárgyalásokat a kormánnyal a hiányzó források biztosításáról.

A testület egyhangúlag döntött arról, hogy a Lánchíd, a várhegyi alagút és a Clark Ádám tér felújítása egy ütemben történjen meg úgy, hogy a feladatot rövidebb idő alatt, valamint megfelelő ütemezéssel egyidejűleg kell kivitelezni, amennyiben a szükséges források rendelkezésre állnak.

A közgyűlés felkérte Tarlós Istvánt, hogy a rekonstrukcióhoz szükséges, még hiányzó forrás biztosítása érdekében tárgyalásokat kezdeményezzen és folytasson a kormánnyal, amelynek eredményéről legkésőbb a jövő évi költségvetési javaslatot tárgyaló közgyűlési ülésen adjon tájékoztatást.

A Tarlós István által jegyzett előterjesztésben emlékeztettek: pénzügyi okokból az a közgyűlési döntés született áprilisban, hogy első ütemként a Lánchíd és a villamos- és közúti aluljáró, második ütemként a várhegyi alagút és a Clark Ádám tér felújítása történik meg.

Az első ütemhez szükséges mintegy 16,4 milliárd forint a főváros idei költségvetésében rendelkezésre áll. A második ütemhez szükséges források a 2022-2024. évekre lettek számításba véve.

Mint az elfogadott javaslatban írták, a közgyűlés döntését követő időszakban a városvezetésben felmerült, hogy milyen feltételek rendelkezésre állása esetén lehetne a teljes feladatot rövidebb idő alatt, egy projekt keretében, valamint megfelelő ütemezéssel egyidejűleg végrehajtani.

A következő hónapok lehetőséget adnak arra, hogy „sorra vegyük azokat a feltételeket”, melyekkel biztosítani lehet az alagút és a tér felújításához szükséges források mielőbbi megteremtését.

„Alapozva arra, hogy a kormány kiemelt figyelmet fordít többek között a fővárosi közlekedést érintő fejlesztésekre, indokolt, hogy a már megkezdett egyeztetéseken tárgyaljunk a hiányzó forrás mielőbbi megteremtésének a lehetőségéről” – fogalmaztak, hozzátéve, hogy ez egyben kizárhatja „a közvélemény irreális kivitelezési időigényekkel történő felesleges riogatását”.

A szükséges anyagi fedezet rendelkezésre állása esetén az alagút és a tér rekonstrukciós munkálatai a jelenleg tervezettől korábban, szándékuk szerint 2019-től megkezdődhetnének, így a teljes felújítás körülbelül három év alatt megvalósítható. Feltételezve a kivitelezés 2019-2020-as kezdését, a befejezés 2021-2022-re várható.

Eredménytelen lett a koncessziós eljárás

A Fővárosi Közgyűlés 24 igen szavazattal 4 tartózkodás mellett eredménytelenné nyilvánította a városnéző buszok üzemeltetésére vonatkozó koncessziós eljárást.

A közgyűlés egyben felkérte Tarlós István főpolgármestert, hogy vizsgálja meg: a BKV milyen feltételekkel tudná a saját erőforrásaival vagy alvállalkozó bevonásával üzemeltetni városnéző buszokat. A képviselők emellett kérték, hogy vizsgálják meg egy új koncessziós beszerzési eljárás BKV általi előkészítésének és lebonyolításának lehetőségét.

MTI

Hozzászólások

hozzászólás

The following two tabs change content below.
Share

Esetleg más?

Szent László-napok kezdődnek a felvidéki Debrődön

Nekünk, magyaroknak mindig volt olyan kivételes személyiségünk, akire büszkék lehetünk – mondta Potápi Árpád János …

Egy hozzászólás van

  1. VÉGRE ! A sok bunkóra kellett eddig hallgatni ?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.