2020 április 7., kedd
A Tanahat-i Surb Stephanos kolostor, Iránban / Forrás: pinterest.com

Dr. T. Túri Gábor: Ismét a hun-magyar kérdésről

Share

A hunok és a magyarok közötti kapcsolat izgalmas kérdéseket vet fel a genetika tükrében is. A kazahsztáni madjarok kutatása Tóth Tibor, Benkő Mihály és Bíró András Zsolt kutatásai alapján lendültek fel. Munkájukat, amely e madjarok és a Kárpát-medencei magyarok közötti rokonságot bizonyítja sokan támadták a tudományos körökben. Ezek az érvelések többek között azt emelik ki, hogy a magyar népességben eddig kimutatott relatív alacsony 3 százalékos genetikai egyezés kevesebb, mint például a Bajorországban kimutatott 8 százalék feletti érték.

Mindez természetesen megengedi – véleményem szerint – azt a feltételezést, hogy az egykor ide, a Kárpát-medencébe visszatérő mai (ma magyarnak nevezett) népességünknek ezek a most tárgyalt madjarok szám szerint csak kis részét alkották. Attól függetlenül, hogy a hunokkal, az avarokkal vagy a 896-os magyarokkal – mint azok egyik alkotórészeként – kerültek ide. Azt a feltételezést, hogy a hunokkal és az avarokkal is a Kárpát-medencébe kerülhettek, megerősíti az a tény, hogy úgy a hunok, mint az avarok a mai Bajorország területén is letelepülhettek. Gondoljunk csak Bécsi-medence avarjaira, vagy a Svájcban felfedezett hun-maradék népességre.

Fontosnak tartom itt megjegyezni, hogy ezek a kazahsztáni madjarok a Kaszpi-tenger keleti területén élnek. Vagyis éppen azon a területen, amely – mint azt az  „Őseink hite, hitünk ősei” című könyvem 331. oldalán is említettem – egybeesik azzal a vidékkel, ahol a Hirkániából (a mai Iránból, a Kaszpi-tenger déli partjáról), a későbbi Tabarisztánból elinduló ún. fekete-magyarok (vagyis a szavárd magyarok) áthaladtak, s útjuk végén, 896-ban megérkeztek a mai Magyarország területére. Követve ezzel a már több mint kétszáz évvel korábban – akkor a Kaukázuson át – a Kárpát-medencébe érkezett ún. fehér-magyarokat (akiket László Gyula késői avaroknak is nevezett), és akik valójában az előbb említett szavárd néprészünk másik felét képezték.

Részlet: T. Túri Gábor „Őseink hite, hitünk ősei” c. könyve 331. oldala

Vagyis ez így azt is jelentheti, hogy ennek a bizonyos, ma kazahsztáni madjarnak nevezett nép is, az akkor ott, a Kaszpi-tenger keleti partvidékén átvonuló magyarokhoz kapcsolódva érkezett Európába. Ha most ennek a madjar népnek az eredetét vizsgáljuk, emlékezetünkbe kell idézni, hogy a tőlük, vagyis az innen egykoron keletre fekvő Hsziungnu hun birodalom veresége, amelyet akkoriban a kínai császári hadseregtől szenvedett el, annak csak a birodalmát és az egykori hatalmát szüntette meg, de a népe tovább is egységes maradt. Mígnem a Kr. u. 2. században, az útjukba eső más törzsekkel együtt megindultak nyugat felé.

Az orosz kutató, V.A. Mogilnyikov álláspontja szerint a Kr.u. 3-4 században e hsziungnuk – egy részben megváltozott etnikai összetétellel – Kazahsztán és Délnyugat-Szibéria területén egy összefüggő nomád államot hoztak létre, amelyet hunnak neveztek. A későbbiekben e „népszövetség” szétesett, egyes részei északra sodródtak, de a többség nyugat felé vándorolt és Mogilnyikov szerint a „magyar etnogenezis egyik részét alkották” („Sargatszkaja kultura” Moskva 1992. 292. old.)

Ezeket az elméleteket egyes konzervatív magyar kutatók vehemensen támadják, főként azért, mert ezek egyben azt is jelentik, hogy az előbb említett, a Kaszpi-térség területéről északra sodródó néprészek hozták volna létre a Kr. u. 7. században, az Ural vidékén lévő szilvai és kusnarenkovói kultúrát (ld. Mogilnyikov előbbi művének a 311. oldalát). Vagyis, hogy e népmozgás mégsem északról délre, hanem délről északra történt. Így pedig ez, egy újabb döntő adalék lenne az ősmagyarok Káma és Bjelaja folyók területén lévő őshaza-elméletének a cáfolatához.

A fentiek tükrében természetesen igen fontos az a kérdés, hogy ezek a „hunnak” nevezett néprészeink akkoriban milyen nyelven beszélhettek?

Ehhez ad támpontot Detre Csabának az ún. „iszfaháni-kódexben” talált hun-örmény „szótára”, amely egy örmény-magyar szótár segítségével jó támpontot szolgáltat a hun-magyar nyelvi egyezések vizsgálatára is. Természetesen a szótár témáját – a benne található magyar-hun szóegyezések miatt – azóta is vitatják, és azt hiszem nem kell csodálkoznunk azon, hogy főleg éppen azok teszik ezt, akik a Káma és a Bjelaja folyók területén elhelyezendő magyar őshaza hívei.

Ezzel kapcsolatban nemrég olvastam egy újabb támadó cikket, amely nemcsak a kódex meglétét, hanem annak még a feltalálási helyét is hamisnak állítja be. A szerzőjét nem kívánom megnevezni, mert ezzel sem szeretnék az írójának reklámot csinálni. Mindenesetre megjegyzem – aki még nem ismerné –, hogy ez a kódex (az ún. Krétai kódexszel együtt) a Szurb Khács kolostor tulajdonában van. Mivel pedig egy fontos őstörténeti forrás lehetne, ezért a megléte, pontosabban a meglétének igazolása kiemelkedő magyar kultúrtörténeti eseménynek számítana. A kódex eredetijét – mint írtam – Detre Csaba találta meg, amelyet Kr. u. 500 körülire datált. Ez – összefüggő hun szövegek mellett – egy hun-örmény szószedetet (szótárt) is tartalmaz .

Az iszfaháni kolostorral kapcsolatban a következőt találjuk a magyar Wikipédiában (Iszfaháni kódex szócikk/ A Szurb Khács kolostor):

„A kolostor feltalálási helyéről a téma pártolói a következő vegyes angol-magyar alakú koordinátákat adják meg: Szurb Khács Jekegetzin, Shahreza, Iszfahán tartomány. Az örmény Szurb Khách jelentése „Szent Kereszt”, és állítólag Iszfahán tartományban, Shahreza megyében található. A Jekegetzin esetén nem világos, [hogy] ez a név része, vagy kolostort jelent”

Ezzel kapcsolatban Sárközy Miklós iranista professzor határozottan kijelentette (ld. magyar Wikipedia: Iszfaháni kódex), „hogy ilyen kolostor nem létezik Iszfahánban, a szöveget pedig „felfedezőjén” kívül nem látta senki semmilyen formában. A szójegyzéket állítólagos felfedezője, Detre Csaba geológus egy gyermekeknek szóló kifestőben publikálta…”

Véleményem szerint ebből a kijelentésből csakis a sértett szaktudós véleménye csendül ki, aki egy „amatőr” geológusnak a munkáját nem tudja (mert nem is akarja) autentikusnak elismerni. Pedig ezt – szerény véleményem szerint – helyi kutatások nélkül nem lehet ilyen határozottan kijelenteni. Ugyanis a környéken például valóban létezik egy kolostor, amelyet a német Wikipedia „Tanahat (Wajoz Dsor)” szócikke említ meg, és amely sok hasonlóságot mutat a Detre Csaba által megnevezett kolostorral (magyarul ld. lentebb):

„Von der Provinzhauptstadt Jeghegnadsor führt eine Nebenstraße nach Norden durch den höher gelegenen Vorort Gladzor und weiter durch das Dorf Vernaschen. Am nördlichen Ortsende von Vernaschen, fünf Kilometer von Jeghegnadsor entfernt, wurde in der ehemaligen Surb Hakob-Kirche aus dem 17. Jahrhundert ein Museum eingerichtet, das sich der Geschichte und Bedeutung der Universität Gladzor widmet. Am Museum zweigt ein Fahr-, später Fußweg nach Norden zur Klosterruine Spitakavor ab. Die einspurige Asphaltstraße biegt dagegen nach Südosten ab und steigt von 1479 Metern in Vernaschen über weite, mit Gras bewachsene Hügel allmählich an und erreicht nach fünf Kilometern das 1641 Meter hoch gelegene ehemalige Kloster Tanahat. Die Straße endet drei Kilometer östlich bei der um 1870 neu erbauten Kirche des einstigen, an der Stelle eines vermutlich älteren Tukh-Manuk-Schreins erbauten Arkaz-Klosters (Arkazi Surb Khach, „Heiligkreuz“), die von armenischen Pilgern aufgesucht wird”

A cikkben említett Vernashen nevű helység. Háttérben az ún. Arpa-völgy és Jeghegnadsor.

Ez a szócikk leírja, hogy a JEGHEGNADSOR megyei székhelytől egy mellékút vezet a magasan fekvő VERNASCHEN faluhoz.. Ennek az északi végénél található az egykori 17. századi SURB HAKOB templom, amelyből egy múzeumot hoztak létre, és ez  [az 1280-ban alapított]  Gladzor egyetem történetével foglalkozik.. Innen észak felé egy gyalogúton jutunk el SPITAKAVOR kolostor romjaihoz. Ugyanakkor egy innen délkeletre vezető (egy nyomtávú) aszfalt út vezet fel, a falutól 1479 méter magasan fekvő fűvel benőtt dombon keresztül az 1641 méter magasan fekvő egykori TANAHAT kolostorhoz. Ez az út keletre haladva három kilométer után éri el az 1870-ben épített templomot,  az ún.  TUKH-MANUK szentély helyén épült az egykori Arkaz-kolostort /ARKAZI SURB KHACH, „Szent Kereszt”/, amelyet a mágikusnak tartott ereje miatt rendszeresen látogatnak az örmény zarándokok.

A Tanahat-i Surb Stephanos kolostor falrészlete Iránban / Forrás: pinterest.com

Itt kívánom megemlíteni hogy a kérdéses JAKEGetzin név és a JAGHEGnadsor szavak első fele határozott egyezést mutat. Így a magyar leírások Jekegetzin helységneve lehet névromlás is (illetve elírás), de előfordulhat az is, hogy az itt élő néptörzsek a helység nevét nem egyformán ejtik ki… (Mint pl. Temesvár= Timisoara; Kolozsvár= Cluj stb.) Figyelemre méltó, hogy az örmény zarándokok által felkeresett hely neve a német adatok alapján is Surb Khach, vagyis Szent Kereszt. Maga a “Tukh-Manuk” (amelynek jelentése a “sötét bőrű/sötét hajú ifjú”)  pedig a kereszténység előtti időből származó ereklyetartó szent hely (ami tulajdonképpen a “Sötét Ifjú” kőből épült díszes síremléke), és amely hiedelem eredete az észak-indiai területekre vezet vissza, s ez tudvalevőleg a fehér hunok (heftaliták) egykori lakhelye volt.

Fontos megemlíteni, hogy például a VERNASCHEN-ben (amelynek a régi két neve: Skrkoghovk és Baskend) található templom-múzeumban fontos iratokat őriznek. Erről így ír a Vernaschen-nel foglakozó német Wikipédia cikke:

„Das Museum zeigt Kopien alter Manuskripte, Karten und Fotos verschiedener Klöster und Bildungseinrichtungen des Landes. Die Originalhandschriften befinden sich im Matenadaran in Jerewan.”

Ami magyarra fordítva annyit jelent, hogy “a múzeumban a különböző kolostorok és oktatási intézmények régi kézirat-másolatai, térképei és fotói találhatók. Az eredeti kéziratok példányait a jereváni Matenadaranban tárolják”
Ehhez pedig megjegyzem, hogy ez a világ egyik legnagyobb ilyen témájú gyűjteménye és kutatóközpontja, amelyben 17 000 (!) régi kéziratot és 30 000 más értékes dokumentumot őrinek.

A Tanahat-i Surb Stephanos kolostorbejárata feletti relief (Irán). A vadászjelenetben oroszlán és sólyom, valamint (különösképpen egy páva is) látható / Forrás: pinterest.com

Tehát ez a terület, az itt őrzött iratok alapján fontos lelőhelye lehet a hun-magyar kapcsolatoknak. Ezek után pedig – gondos utánjárás nélkül és néhány ezer kilométer távolságból – a Detre Csaba által megnevezett itteni helyről, egyszerűen azt kimondani, hogy „nem létezik”,  több mint könnyelműség!
A téma tehát alapos és helyi kutatásokat igényelne, mivel ez nemcsak nyelvészeti, hanem – a fent említett és – igen fontos magyar őstörténeti kérdésekre is döntő fontosságú válasszal szolgálhatna.

Hozzászólások

hozzászólás

Share

Esetleg más?

#Muzej2019 – Múzeum a város felett: Kiscelli Múzeum

Utunk következő állomása a Kiscelli Múzeum volt. Különös ez a múzeum, különös történettel, különös múlttal …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.